A francia filmnek is megvannak a maga filmcsillagai, a nagy testvér Hollywoodhoz hasonlóan, ám ezek a csillagok mintha valahogy közelebb lennének hozzánk, a mozi-székekbe ragadt földi halandókhoz.
Egy Stallonéról vagy Schwartzeneggerről nehezen tudjuk elképzelni, hogy szembe jön velünk az utcán, de még egy napszemüveg mögé rejtőzött de Niro vagy Pacino is kisebb csődületet okozna bárhol. Nyilvános helyen nem is lehet őket látni, néhány fesztiválgála kivételével, akkor is ott a kordon... Ezzel ellentétben, s ezt a Párizsban jártak megerősíthetik, egyáltalában nem ritkaság, hogy valamelyik teraszon ott üldögél Belmondo, Delon vagy Depardieu. A párizsiak nem is csinálnak túlságosan nagy ügyet ebből, ott ül, persze hogy ott ül, hiszen francia... Márpedig minden francia legszívesebben egész életét kávéházak teraszain töltené, mért ne tenné ezt akkor, ha netalántán híres filmcsillag is.
Christian Clavier, aki a fent említett möszjőkhöz hasonlatos csillaga a francia filmgyártásnak, elég, ha csak az Asterixre gondolunk, de tudni kell róla, hogy színészi pályafutása 1972-től datálódik, és 1979 óta több mint tíz játékfilm forgatókönyv megírása is az ő nevéhez fűződik. Nos, valószínűleg a Nagy zűr Korzikán című film ötlete is az ő fejéből pattant ki, talán épp valamelyik párizsi kávéház teraszán nézte a flasztert áztató őszi eső cseppjeit, kavargatta kávéját és elmerengett azon, milyen jó is lenne most nyáron a jó meleg Korzikán forgatni valami jó kis filmet. Milyen szép kis sziget is az, meg onnan származik Napóleon is, csak hát milyen mufurc emberek laknak arrafelé!- ilyen gondolatok kavaroghattak fejében.
Aztán megszületett a forgatókönyv, nyár lett és elkészült a film is. Benne a főszerepet Clavier alakítja, írt egy jó szerepet magának. Ő Jack Palmer, a sikeres párizsi magándetektív, aki zűrös, de jól fizető ügyeit mintegy kipihenve elvállal egy örökösödési ügyet. Korzikára kell utaznia, és fel kell kutatni egy bizonyos Ange Leonit. Persze, kiszakadva a párizsi felsőbb körök kiszámítható világából Korzika valóságos dzsungelnek tűnik Palmer-Clavier számára, ráadásul a helybeliek sem segítőkészek. Ez a Leoni pedig úgy tűnik, elég veszélyes fickó lehet. Közben különböző korzikai szeparatista csoportosulások harcába is belekeveredik hősünk, hogy onnan egy gyönyörű nő karjai mentsék ki. Aztán felbukkan a titokzatos Leoni is, aki...
A krimi-vígjáték kedvelt műfaja a francia filmnek régóta, emlékezzünk csak Belmondo vagy Delon tréfás szerepeire, a már huzamos ideje tartó fellendülés pedig új színekkel gazdagította e hálás filmtípust. A Nagy zűr Korzikánt a reklámfilmes iskolázottsággal rendelkező, majd a Hatodik című thrillerrel és A tökös, a török, az őr meg a nő idétlen magyarítással nálunk is sikert aratott krimi-vígjátékkal ismertté vált Alain Berberian rendezi, talán az eddigi filmjeiben tapasztaltaknál kevesebb látvány-és ötletpetárda elpuffogtatásával, ám a megbízható profi precizitásával. Viszont a profi rendező higgadtsága nem gátolja abban, hogy ehhez a műfajhoz egy eddig még nem tapasztalt attitűdöt adjon. Legalábbis én még nem láttam etnográfiailag karikaturisztikus elemekkel és turistacsalogató életképekkel gazdagított krimi-vígjátékot. A végeredmény teljesen élvezhető, szórakoztató film lett, hasonlatos egy olyasféle elegyhez, amelyet összegyúrtak mondjuk a James Bond-filmekből, a hagyományos francia vígjátékok laza hangvételéből és figuráiból, Jirzí Menzel szeretetteljes lírai kisrealizmusából (!), és egy szépen fotografált turisztikai ajánlófilmből. Clavier Jean Renoval (Ange Leoni) alkotott összeszokott kettőst alkot, komédiázásuk a Jöttem, láttam...-sorozatban tapasztaltakhoz képest elvesztette az "altesti felhangokat", de ezzel egyáltalán nem lett kevésbé szórakoztató. Korzika pedig szép hely, lakói talán mufurcnak tűnnek elsőre, de azért kedvesek.
