30 év. Egy egész generációnyi idő. Ha ilyen sok idő telik egy film és a folytatása között, akkor minimális az esély, hogy valami értékelhetőt és az elődhöz mérhetőt kapunk. Ritkán persze sikerül (lásd Scorsese és A pénz színe Newman-nel), de amit az idén 70(!) éves George Miller rendező és a 73(!) éves John Seale operatőr a vászonra varázsolt arra nem nagyon van példa. Így kell “régimódi” akciófilmet készíteni a XXI. században.
Max Rockatansky-re (Tom Hardy) rossz napok járnak. Elmúlt életének tettei látomások formájában gyötrik, nehezen dolgozza fel szerettei elvesztését. Veszítenivalója semmi, de csak sodródik, napról-napra él. Túlél. Halhatatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) martalócai elkapják és rabszolga lesz, vérzsák. Joe egy rabszolgákkal teli telep teljhatalmú ura, kinek szava törvény. Élet-halál ura, és nem válogat az eszközökben. Imperator Furiosa (Charlize Theron) vezeti a konvojt a szomszédos városba, hogy ott más értékes dolgokra, benzinre, fegyverekre és lőszerre cserélje az anyatejet. Ilyen beteg hely az apokalipszis utáni ausztrál sivatag, bizony. Ám neki más tervei vannak, az első adandó alkalommal meglép a szállítmánnyal, és annak őreivel együtt. Irány a szabadság, gondolja… és ezzel kezdetét veszi az a hajtóvadászat, amilyet még nem látott eddig a moziközönség.
Átépített, felturbózott harci járgányok, fanatizált gyilkológép-rabszolgák, sivatag, benzingőz, sok fegyver és még több adrenalin. Olyan szinten pörög a film, hogy csak kapkodjuk a fejünket, egyik látványos jelenetet követi a másik. Minden képkocka gyönyörű, színes, és látványos, nem csak az akciók, az egyszerű párbeszédek, vagy a távoli felvételek egyaránt. A féktelen akcióorgia mellet (közben) van idő minden lényeges elemre. Megismerjük a főbb karaktereket, mozgatórugóikat, helyüket a világban, és magát a világot. Ezt a beteg, szinte vízmentes helyet az ég alatt, ahol a civilizációnak csak a morzsái maradtak meg, többnyire törzsi diktatúrák szintjén. Ahol az erőszak a mindennapok része, a fanatizmus, az elnyomás, a személyi kultusz a túlélés záloga. Ez a világ nem szereti a hősöket, nincs is sok belőlük. Max eleinte csak magával törődik, nem is nagyon van más választása. Ám a kényszer hatására ideiglenesen összefog másokkal, amíg útjaik egy felé vezetnek.
Mad Max figurája a régi trilógiában sem tett másként. Ő a magányos lovas, aki senkihez sem tartozik, ám ha úgy hozza a sors segítőkész is tud lenni. De sosem marad sokáig, amint elvégezte amit kell menten tovább áll. Ez az ő sorsa, a békés élet már nem neki való, egyedül kell megküzdenie a démonaival. Furiosa az ellentéte. Célja van, amihez ragaszkodik, ez tartja életben, ezért mindenre képes. Nő létére ő a legkeményebb az egész filmben, terve végrehajtásában nem tűr ellentmondást, de elfogadja a segítséget, ha úgy adódik. Az ő szövetségük eltérő motivációjuk miatt csak időleges lehet, de annál nagyobbat szól.
A világ ezzel a negyedik filmmel csak tovább bővül, és nem rozsdásodott be harminc év alatt sem. Új helyszínek, új ellenségek színesítik a kopár mezőket. Minden előbbi részre történik egy-egy apró utalás, de aki még egyetlen egy Mad Max-et sem látott, is érteni fogja a filmet. Mind-mind különálló alkotás, csak a világ és a közös főszereplő köti össze őket.
Meg persze a látványos autósüldözések. Amit itt a készítők elénk tárnak, arra nehéz szavakat találni. Felsőfokú jelzők garmadája sem képes visszaadni azt az erőt, mozgalmasságot, és látványvilágot ami a szemünk elé tárul. A felismerhetetlenségig átépített, még brutalitásukban is gyönyörű autók, a hihetetlen kaszkadőrmutatványok, és a minimális CGI használat nagyon életszerűvé teszi a filmet. Ami a The Raid volt a verekedős filmeknek, az a Mad Max 4 az autós üldözéseknek. Semmi kamu, csak briliáns munka, ami után már semmi sem lesz (lehet) a régi. Új sztenderd született, egy másik minőségi kategória. Évtizedenként jó ha egy ilyen mérföldkő akad, meg kel becsülni őket.
Az imdb-n, 8,8 pontal áll, és máris minden idők 23. legjobbja. AZ RT indexe szerény 98%, de volt már 100% is. Én még mindig a hatása alatt vagyok,
Szerintem: 
