Az X-Men 2 nyugodtan letagadhatná a származását. Klasszisokkal jobb ugyanis, mint a hollywoodi futószalagon reprodukált képregény-feldolgozások elsöprő többsége. Miközben tökéletesíti a filmes csúcstechnikával létrehozott látványt, egyben szét is feszíti a műfaj szokványosan szűk határait. A kétdimenziós képregényhősök a vászonra kerülve rendszerint egydimenziós akciógépezetté, használat után eldobható kellékekké sorvadnak, az X-Men 2 felruházza szereplőit azzal a bizonyos harmadik, belső dimenzióval, ami a szemkápráztató látványosságok mögött igazi emberi konfliktusokat kínál fel az erre igényes nézőnek. Míg a különleges effektek és egymásra halmozott akciók kizárólagos mindenhatóságára építő tucatáru nem több szándékos agyszikkasztásnál, addig az X-Men 2 olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel a világról értelmesen gondolkodó filmek szembesítik a közönséget.
Magyarán, a harmincas éveinek közepén járó Bryan Singer rendező nem hagyta magát bevinni a sötét erdőbe az első rész, az X-Men - A kivülállók elsöprő közönség- és az ezzel járó többszáz millió dolláros bevételi sikerétől. Hű maradt ahhoz a nyughatatlan és nyugtalanító szellemű egykori önmgához, aki A közönséges bűnözőkkel egy izgalmasan új területét nyitotta meg a bűnfilmnek. Ahogy abban, ebben a filmjében is az emberi természet titkos útjait járja be szereplőivel, miközben természetesen a látvány fantasztikumához minden eszközt felhasznál, amit csak lehet. Már a kezdő képsor lefegyverző. A Fehér Házban landoló Árnyék megjelenése és eltűnése, félelmetes és ugyanakkor játékos csínytevése a látványosság és feszültség kettős hatásához még egy harmadikkal is szolgál, nem csípős humorral fricskázza meg az elnök és az őt körülvevő bizalmi emberek tekitélyét.
Szomorú szerzetek Singer mutánsai. A másság számkivetettségét élik át, kirekesztettségük az emberfeletti képességeik miatt ebben a történetben egészen az elpusztításukra szövetkező gyűlölettel szembesíti őket. A korábbról megismert és újabb szereplőkkel bővült társaság az életéért harcol, de közben egyenként a saját érzelmeikkel és indulataikkal is meg kell küzdeniük. A bosszú, a hűség, az összetartás, az önfeláldozás, a kiszolgáltatottság és még a szerelem is árnyalja azt az általános vonásukat, hogy különleges képességeiket eredendően jó ügyre szeretnék fordítani. De a világ, mondja hőseinek történetével Singer, ostoba és gyűlölködő, irigy és kegyetlen azokkal szemben, akik eltérnek az átlagtól, akik többek, mint a többség. És igaza van. De a másság erősebbé is tesz, és győztessé, ha összefogással párosul, teszi hozzá. Ebben csak reménykedhetünk.
