A veterán filmes szívhez szóló portréfilmet forgatott Fischer Ivánról, akiről az a legkevesebb, mi elmondható, hogy világhírű karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és igazgatója, a klasszikus zene rendkívüli tehetségű népszerűsítője. Az alkotást a Magyar Filmhéten mutatták be.
Mennyi ideig tartott a forgatás?
Majdnem egy évig. Persze szakaszosan. Abban a sorrendben, ahogy Fischer Iván koncertkörútja ezt felkínálta. Azt persze már az elején sejtettem, hogy a film jeleneteit nem időrendben szeretném egymás után sorakoztatni. Bár New Yorkban kezdtük a forgatást és Sanghajban fejeztük be, az elkészült film első harmadában európai és ázsiai turné-koncertekről számolunk be, ezután következik New York, a Figaro bemutatójával, majd a harmadik harmadban Budapestre érkezünk, leginkább a Vörös tehén című, Fischer Iván mű bemutatásával. Mindehhez Pusztay András producer személyében olyan alkotótársat találtam, aki a rendkívül sok forgatási helyszín és sok-sok forgatási nap szükségességéről meggyőzhető volt.
Koránt sem ez az első portréfilmje. Ahhoz képest, amire számított, volt valami a forgatáson, ami meglepte, ami más irányba vitte a filmet? Hangulatban, dramaturgiában…
Váradi Júliával - aki a film szerkesztő-riportere - évek óta készítünk ötperces híradókat a Müpában tartott BFZ koncertek színesítése érdekében. Ezekben a híradókban gyakran szerepel Iván, tehát az amúgy is létező folyamatos forgatás élmény gazdagítására, kiszélesítésére kaptunk lehetőséget. Az valóban meglepett, hogy Iván milyen sok időt szán a forgatási ötletek megbeszélésére. Erre leginkább a hosszú utazások alatt került sor. A filmben is látható, hogy többször interjúztunk repülőn, buszon, de még vonaton is.
És Fischer Iván mennyire tudta meglepni? Ismételten: ahhoz a képhez képest, amely önben élt róla…
A filmből egyértelműen kiderül, hogy mi, a készítői rajongunk Ivánért. Ez az alapélmény jelenetről jelenetre magyarázatot kap. Arra törekedtünk, hogy miközben a jellemrajz szélesedik, a zseniális művész-személyiség varázsos hatása érvényesüljön.
Alkalmas lehet egy portréfilm arra, hogy azokat is a komolyzene felé fordítsa, akik kicsit se érdeklődtek eddig iránta?
Ha Fischer Iván áll a központban, akkor feltétlen igen.
Nyugodtan lehet kicsit szentimentális a válasszal: Ön miben látja Fischer Iván zsenialitását?
Filmünk jelenetei ezt sorolják. Egyetlen példát emelek ki: a Müpa közönségének megénekeltetése a film csúcspontja. Hogy ez mi módon történt meg, ehhez kellett Fischer Iván.
Fischer mit gondol az elkészült filmről? Beszélgettek erről?
Az elmúlt nyáron egy Budapesttől elég távol lévő zsinagógában tartott koncertre buszoztunk. Odafelé is három órát és visszafelé is három órát beszélgettünk a kezünkben tartott lap-topon megnézhető, már összevágott filmről. Később a filmgyári vágószobában folytattuk ugyanezt. Minden képsor értelméről, fontosságáról beszéltünk. Azt hiszem, nem foglalkozna Iván ilyen sokat ezzel a filmmel, ha nem volna neki is szívügye.
