Alfie, a gátlástalan szoknyapecér, a lányok és asszonyok valamint a tökéletesre vasalt ingek nagy barátja 1966-ban tűnt fel először a filmvásznon az erkölcstelen léhűtőkhöz nem szokott közönség legnagyobb megrökönyödésére. A dolog pikantériája főképp abban rejlett, ahogy Michael Caine Alfie-ja a megérdemelt ellenszenven kívül jó adag szimpátiát is kiváltott közönségéből: ez a gondolatait leplezetlen őszinteséggel a kamerába mondó playboy egyszerre volt cinikus gazember, önimádó piperkőc és nagyra nőtt gyerek, akinek sosem nőtt be a feje lágya.
Ilyen előzmények után nem volt könnyű dolga Charles Shyer (Örömapa 1-2) rendezőnek, aki több mint negyed század elteltével újraforgatta az angol klasszikust. Az angol szívtipró története ezúttal New York-ban játszódik, Alfie szerepét pedig napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott angol színészére Jude Law-ra (Hideghegy) osztották. Law nem birtokolja úgy a filmet, mint ahogy Caine tette anno, aki nem annyira szépfiús megjelenésével, mint inkább gátlástalan fellépésével és arroganciájával hódított. Míg az 1966-os Alfie valóban komoly következményekkel járó gazemberségeket követett el az elcsábított nőkkel szemben, 2004-es névrokonának mintha nem lett volna ajánlatos hasonló horderejű bűnöket elkövetnie. Talán abbéli félelmükben, hogy túlságosan ellenszenvesnek tűntetnék fel hősünket, a történet kiagyalói elhagyták a figura bántóbb vonásait, és bűnei ellenére is szimpatikus figurának állítják be a csapodár limuzin-sofőrt.
Míg a '66-os eredetiben nemcsak London lakónegyedei, de a szereplők fájdalmai is valóságosnak hatottak, az amerikai változat munkatársai egy teljesen valószerűtlen, ámbár kétségtelenül fotogén világot teremtenek, ahol a szemfesték is csak divatosan kenődhet el, s a fájdalomnak és veszteségnek sincs más jelentősége, mint hogy a hősök szomorú arcvonásait a legelőnyösebb szögből fényképezzék.
Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy egy lelketlen, a közönség kegyeiért mindenre hajlandó produkciót kaptunk volna: Alfie kalandjai a legprofibb szappanoperák stílusában, gördülékenyen követik egymást, és azok sem fognak csalódni, akik a pénzükért szívhez szóló fejlődéstörténetet, kellő csillogást és szépen fényképezett New York-anzikszokat vártak cserébe.
