Park Chan-wook bosszú-trilógiájának utolsó darabjával rengeteget kockáztatott. Előző két munkájával (A bosszú ura, Oldboy) szinte mindent elmondott, amit a bosszúról el lehet és félő volt, hogy önismétlésbe bocsátkozik. Eddigi filmjei leginkább abban különböztek más bosszú tematikájú alkotásoktól, hogy a dél-koreai direktor nem csak a bosszúállás folyamatát, hanem a következményeit is bemutatta, ezáltal pedig a vásznon nem érzelmek nélküli gyilkológépeket, hanem valódi embereket és valódi sorsokat láthattunk.
A bosszú asszonya már címében is jelzi a legnagyobb különbséget elődeivel szemben. A címszereplő ezúttal a gyengébbik nem tagjai közül került ki, és Lee Yeong-ae nem egy bosszúálló démon, hanem egy bosszúálló angyal. Tizenhárom évnyi börtönbüntetés után szabadul, mivel állítólag tizenévesen részt vett egy gyerek elrablásában és meggyilkolásában. Ez utóbbihoz azonban semmi köze, ezért a börtönévek alatt a nővé érett lány egyfolytában azon töri a fejét, hogyan álljon bosszút azon a férfin, aki mindent rákent, sőt még az ő kislányát is elvette tőle.
Park vadul keveri az idősíkokat, és a film első órájában a nézőnek gyakran fogalma sincs, hogy éppen a múltban vagy a jelenben jár. A lány a börtönévek alatt a rács mögött rengeteg barátságot épít ki. Igazi angyalként sok nőnek tesz szívességet (olykor akár erőszak árán is), amit a szabadulás után akar behajtani ismerőseitől. A női főszereplőn kívül még komoly különbséget jelent a trilógia másik két darabjához képest, hogy Park ezúttal a film hangulatát a fekete humor és az abszurd irányába tolja el. A főhősnő bosszúja annyira kacifántosan túltervezett, hogy azt egyszerűen képtelenség komolyan venni. Ez a fajta frissítés azonban azzal járt, hogy a rendező kiölte a feszültséget a moziból. Már az első perctől kezdve nem kétséges, hogy Lee Yeong-ae bosszúja beteljesedik, így nincs miért izgulni, ráadásul a főgenyát játszó Choi Min-sik (az Oldboy főhőse) is inkább karikatúraszerű gonosz, mintsem valódi rosszfiú. Az erőszak ezúttal is jelen van a képsorokban, de most jóval ritkábban, így a trilógia utolsó darabja egyben a legemészthetőbb filmje is a rendezőnek.
Szerencsére maga Park Chan-wook is rájött, hogy a témát már eléggé kivesézte, így a következő munkájában (I'm Cyborg, But That's OK) már új területre kalandozott, de azzal együtt, hogy A bosszú asszonya gyengébb film elődeinél, még mindig köröket ver a jelenlegi moziválaszték nagy részére. Nem katartikus élmény, de érdekes, vizuálisan lenyűgöző, elgondolkodtató mozgóképes dolgozat.
