Nagy rendezők, nagy színészek és multimilliárdosok is voltak már rosszkor rossz helyen.
Rendkívül szórakoztatók tudnak lenni a cameók, amikor például Alfred Hitchcock feltűnik a filmjeiben, de említhetnénk az idei év nagy dobását, Deadpool & Rozsomákot, ami hemzseg a beköszönő vendégszereplőktől. Mi is szeretjük ezeket itt, a PORT-nál, hiszen alapvetőn szórakoztató kikacsintás, jópofa játék ez, ami olykor áttöri a negyedik falat. Ám van, hogy erőltetetté és kínossá válik, és akár az egész film hangulatát kicsinálja – erre következik most öt kellemetlen példa.
Madonna – Halj meg máskor (2002)
Ebben a Pierce Brosnan főszereplésével készült James Bond-filmben Madonna alakítja Verityt, a vívóedzőt, ami nem is olyan ördögtől való, hiszen az énekesnő már máskor is színészkedett. Csakhogy, itt pont az a gond, hogy
egyáltalán nem színészkedik, hanem önmagát adja: Madonna eljátssza Madonnát.
A Bond-filmek sosem a realizmusukról és kifinomultságukról voltak híresek, főleg, ha a női karakterek megrajzolásáról volt szó. Ezt a nem túl előnyös hagyomány viszik tovább itt is, amennyiben Madonna nem egy karaktert alakít, hanem önmagát. Az, hogy Verity pont úgy néz ki, mintha az énekesnő éppen most készülne fellépni egy koncerten, teljesen kibillenti az amúgy sem túl masszív film hangulatát.
Bill Murray – Szellemirtók (2016)
Persze a két legújabb, folytatásként aposztrofált részben is visszatért Murray, ám ott az eredeti szerepében, Dr. Peter Venkmanként. A 2016-ben újragondolt Szellemirtók, amit „csajos változatként” is szoktak emlegetni egyfajta rebooot akart lenni, női kísértetvadászokkal. Ezzel a koncepcióval nem is lett volna baj, a színészek is hozták a formájukat – az igazi felháborodást többek közt Murray cameója okozta, hiszen a rajongók joggal hitték azt, hogy a színész ismét Venkmank bőrébe bújik, ehelyett
egy teljesen jelentéktelen szkeptikust alakít, aki nem hisz a szellemekben
– jó poénnak tűnik, de csak papíron.
David Hasselhoff – A galaxis őrzői vol. 2. (2017)
Az, hogy egy ponton feltűnik a Baywatch sztárja is a Marvel legmenőbb franchise-ában, nem volt kétséges, hiszen Peter Quill (Chris Pratt) mindenkinek azt kamuzta, hogy Hasselhoff az apja – csakhogy
ez a pillanat nagyon rosszkor jött el.
Quill éppen szembesül azzal, hogy a valódi apja, Ego (Kurt Russell) miként használta ki az anyját, amikor Ego egy pillanatra felveszi Hasselhoff alakját – teljesen szétzilálva ezzel a drámai pillanatot.
ellenpéldák
A 12 legviccesebb cameo
Amikor egy nagy sztár csak percekre villan fel egy filmben, annak azért mindig nagy jelentősége van. Gyakran ráadásul – épp kiemelt státuszuk miatt – különösen jól megírt jeleneteket kapnak. Mutatjuk a legjobban sikerülteket!
Lássuk!
Quentin Tarantino – Django elszabadul (2012)
Tarantino kétségtelenül szeret apró szerepeket osztani magára a filmjeiben, amik általában még emlékezetesek is – lásd Ponyvaregény –, A Django elszabadul azonban világossá teszi, hogy
a rendező nem tud színészkedni: merev játéka és katasztrofális akcentusa a film igazi mélypontja.
Tarantino itt egy ausztrál bányászt alakít, akit Django (Jamie Foxx) meggyőz, hogy szabadítsa ki őt, és a többi rabszolgát. A rendező sajnos meg is próbálkozik az ausztrál akcentussal, de bár ne tenné – ez az ostoba alakítás az egész filmet egy szinttel lejjebb rántja, mint ahol a helye lenne.
Elon Musk – Vasember 2. (2010)
Ahogy korábban Madonna önmagát játszotta, pedig elvileg épp szerepben volt, úgy a végére hagytuk ennek ellentétét: a magánembert, aki önmagát alakítja a filmben. Akarom mondani a multimilliárdos magánembert, akinek semmi keresnivalója a filmben. Elon Musk egy partin tűnik fel egy rövid időre, ahol találkozik Tony Starkkal (Robert Downey Jr.) is.
Csakhogy ez nem cameo, hanem önpromózás,
aminek csúcsa, hogy még a saját, polgári nevén is szólítják a filmben. Robert Downey Jr. amúgy elárulta, hogy Stark karakterét részben Muskról mintázta, és végtelenül ellenszenves számára ez a jelenet.
(via MoveWeb)
