A 18. századot húszévesek csinálták - legalábbis a forradalmait és a művészi csúcsteljesítményeit. Schiller huszonnyolc éves fejjel írta a Don Carlost, Puskin huszonhat éves, amikor a Borisz Godunovot befejezi, arról már nem is beszélve, hogy Saint Just huszonhét éves korában már halott, és Roberspierre alig harminc évesen lett a forradalom vezére. E meteorhullás gyermeke Georg Büchner is: huszonegy évesen forradalmár és huszonkét éves, amikor öt hét leforgása alatt megírta a kor egyik legnagyobb drámai művét, a Danton halálát.

Büchner Strassburgban folytat orvosi tanulmányokat, amikor megismerkedik különböző radikális politikai csoportok nézeteivel, amelyek nyomán 1834-ben Giessenben megalapítja az Emberi Jogok Társaságát. Még ugyanebben az évben Hesseni Hírmondó kiadása miatt Darmstadtba kell menekülnie. A rákövetkező évben visszatér Strassburgba, ahol Victor Hugo drámákat fordít. 1836-ban születik meg a Leonce és Léna, és még ugyanebben az évben hozzálát régi tervének megvalósításához, íróelődjéről, Lenzről szóló novellájához.

Közben anatómiai-biológiai kutatásai során elkészül nagyszabású francia nyelvű tanulmánya a márnák idegrendszeréről, amiért a zürichi egyetem filozófiai fakultása doktori címmel tüntette ki. Ekkor készült el Pietro Aretinoról szóló drámája is, amelyet azonban halála után menyasszonya a szöveg egyes - ateista - részeire hivatkozva nem enged nyilvánosságra hozni. (A kézirat végül soha nem került elő.) Még ugyanebben az évben kezd neki a Woyzecknek is, valamint értekezéseket ír Descartes-ról és Schopenhauerről, ezenkívül megtartja első előadását a koponya idegeiről a zürichi egyetemen. Megkezdett előadássorozatát és készülő drámáját azonban már nem fejezheti be, mivel 1837 februárjában, huszonnégy évesen tífuszban meghal.