Lenz

színmű, magyar, 2013.

+ 2 kép

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A nagyvárosból érkező, teológiát végzett fiatal költő, Lenz (Bárnai Péter) nagy lépésre szánja el magát: mindent maga mögött hagyva új életet kezd egy ismeretlen faluban, hogy próbára tegye Istenbe vetett hitét. Lenz valódi célja a háboríthatatlan béke megtalálása az újrakezdés reményében. De vajon az újrakezdés nem jelent-e fájdalmas kétségeket és reményvesztettséget? Oberlin (Fehér László), a falu papja bizalommal fogadja az idegen férfit. Nem kérdezi, honnét jön és hová megy majd, szállást ad otthonában, a paplakban. Oberlin csodálattal tekint Lenzre, mint akit Isten küldött hozzá. Oberlin feleségét (Hay Anna), lányát (Bach Kata), és Sebastiant (Horkay Barnabás), az iskolamestert is szokatlan, felkavaró helyzetekbe sodorja az idegen, olyan helyzetekbe, amiket egymás előtt eltitkolnak. Milyen lehetett a Goethe korában élő költő, Lenz? Milyen lehetett abban a korban egy vidéki protestáns faluközösség? És mit jelenthet a mai ember számára az istenbe vetett hit? Mi a véleményünk Istenről? Van az egyáltalán? Az az ember, akire úgy hat a természet minden formája, hogy kivétel nélkül együtt érez vele, és álomszerűen szívja magába, vajon a végtelen boldogságot éri-e el, a végtelen békét önmagával és Istennel? Vajon az emberi természet számára létezik-e olyan foglalatosság, aminek alapja nem az utánzás, beleértve az istenség utánzását is? És mi az utánzás tárgya? Az ember, vagy az emberi sors? Lenz, a költő átváltoztatja a környezetét, és akit átváltoztat: ösztönösen él szenvedélyeitől vezérelve.

A(z) FÜGE Produkció előadása

Bemutató időpontja:

2013. november 15., FÜGE Produkció

Stáblista

Hozzászólások

10/10
FElepHánt 2013 nov. 23. - 14:43:56 10/10
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

LENZ Soós Attila Gergely Jurányi Inkubátorház

Betipeg egy snájdig udvaronc, fényes öltözék, csokornyakkendõ, ékesen zengõ szép szavak, Nagy Dániel Viktor Oberlin tiszteleshez, Fehér László-hoz fordul. Ám a dialógus nem merül szavakban, Keresztes Gábor zenéjére a két frissen végzett színész káprázatos mozgásmûvészeti bemutatót tart. Hallatlan hévvel, virtuóz pantomimmel, legyûrhetetlen állóképességgel a fizikai színház kortársi összetettségét képviselik.A bravúros felütést Büchner elbeszélésének Kerékgyártó Yvonne és a rendezõ által adaptált motívumai követik. A tudatalatti vizekbõl Lenz, Bárnai Péter emelkedik ki, a befogadó családot a keményen komoly anya, a mindig megkerülhetetlen jelenlétû Hay Anna és az ártatlanság glóriáját sugárzó Bach Kata képviseli.
Soós Attila Gergely munkája a legnehezebb föladatot rója a recenzensre, alig történik valami kézzelfogható, de a színházi tér atmoszféráját a transzcendencia titkos feszültsége hatja át. A frázisok pontossága, a visszafogott ritmus mágikus ereje, a váratlan gesztusok lenyûgözõ eredetisége emelik az ámulat szintjét egészen az elragadtatásig.
Nem marad ki a komikum sem: Horkay Barnabás garabonciás testnevelõ tanára a groteszk elrajzolás karakter-remeke. A depresszív magányban vergõdõ Lenz viselkedése egyre furcsább, elfojtott szexualitása végül brutális agresszióban tör ki.
Ha valamit utálunk színpadon, az a vér és a szex, ahogy a tarantinós blõdli és az ínycsiklandó kukkoldák képzelik. Itt és most a rendezõ abszolút telitalálatként, merõben szokatlan, stilizált formában, koreográfusi absztrakcióval, vonagló, nyújtózó, hengeredõ és vonszolt testek kusza geometriájába sûríti a brutális letámadás képeit. Lenz és a néma ellenállás
pantomimjébe fantasztikus energiákat összpontosító Bach Kata soha nem látott intenzitással realizálja a félelmetes elképzelést. Bárnai Péter úgy játszik põrén, hogy eszünkbe sem jut esendõ meztelensége, nagyszerû alakítása az átszellemült melankólia virtuális terében teljesedik ki.
Bár legutóbbi vizsgadarabja, a Kastély bizonyos fokig a realitásba való visszalépést jelezte, a Büchner-darab újra az absztrakt szürreáliában eredeti Soós Attilá-t mutatja, aki útját a Kenyérpusztítók és a Panzió elõadásaival már igen figyelemre méltóan jelölte ki.