Tulajdonképpen vagány dolog a színésznőtől, hogy bevállalta ezt a gyerekzabáló, visszataszító és néha elég ijesztő figurát. Látszik is, hogy pompásan szórakozott.
Zemeckis Roald Dahl örökbecsű meséjét, a Boszorkányokat dolgozta fel, és bár változtatott az alapszíneken, a lényeget, a gyerekekből egeret csináló boszikat meghagyta.
A világjárvány nem kisebb nevet ihletett meg, mint Doug Liman, aki Anne Hathawayjel a főszerepben forgat karanténos akció/romkomot.
Szeptember első szombatján olyan sztárok vigasztalják az otthon maradókat, mint Jim Carrey, Anne Hathaway vagy Bruce Willis; de lesz két élvonalbeli animációs film is a tévében (Kung Fu Panda, Jégvarázs 2.).
A direktor két dolgot tilt (teljesen indokoltan, viszont csak az egyiket sikerrel), de nincs közte a székhasználat.
James Gray ugyanabba a magániskolába járt, mint ahova Donald Trump. Most filmet forgat róla, olyan nagyágyúkkal a főbb szerepekben, mint Robert De Niro, Oscar Isaac, Donald Sutherland és Anne Hathaway.
A színésznőnek elég furcsán alakult az első megbeszélése A sötét lovag: Felemelkedés kapcsán Christopher Nolan rendezővel.
Mark Ruffalo mindig is szociálisan érzékeny volt, így nem véletlenül ment utána - főszereplőként és producerként is - Amerika egyik legnagyobb környezetszennyezési ügyének, amit szívós munkával meg is nyer az orrunk előtt.
Amerika történelmének egyik legsúlyosabb környezetszennyezési ügyét vállalta magára Mark Ruffalo, aki ezúttal a másik oldalra átálló vállalati jogászt alakít.
Az örök klasszikus A Riviéra vadorzói egy jobb feldolgozást érdemelt volna, jobb történetet és jobb főszereplőket, de leginkább jobb humort a sok hasra esés és vonaglás helyett. Persze az is egyfajta humor...
A fiúk és a lányok mindig veszekednek, még akkor is, ha szeretik egymást, sőt, a lányok és a lányok is veszekednek egymással, bár szeretik egymást, és ez kismillió vígjátéknak alapanyag.
Nem kell, hogy egy csinos, fiatal színésznő mindig a legjobb fényben tüntesse fel magát, hiszen a színészet arról is szól, hogy valaki BÁRKI lehet. Például egy alkoholista csaj vagy egy gigászi lány a Föld másik felén.
Anthony Hopkins mindössze 16 percet szerepelt A bárányok hallgatnakban, de ennyi elég is volt egy Oscar-díjhoz. De ennél jóval kurtább szerep is elég a díjhoz.
Milyen James Bond lett volna Hugh Jackman? Milyen lett volna a Titanic, ha Kate Winslet szerepét Gwyneth Paltrow vállalja el? Íme tíz színész, akik olyan filmeket hagytak ki, amik később óriási sikert hoztak.
Matthew McConaughey és Anne Hathaway legújabb filmje csakis akkor válhat élvezhetővé, ha a néző már előre tudja, hogy itt sok minden csak látszat, hogy a végén nagy csavar várja!