Nem kell, hogy egy csinos, fiatal színésznő mindig a legjobb fényben tüntesse fel magát, hiszen a színészet arról is szól, hogy valaki BÁRKI lehet. Például egy alkoholista csaj vagy egy gigászi lány a Föld másik felén.
Ki tudja, miért, de nem szokás Anne Hathawayt szeretni. Illetve tudom, miért, mert van benne valami irritáló, és bármilyen szép is, mindig van benne valami, ami a jó ég tudja, miért, de nem stimmel. Persze volt, amiben remek volt, és most nem a Neveletlen hercegnő filmekre, de még csak nem is a Nyomorultakra gondolok, hanem mondjuk A sötét lovag: Felemelkedés Macskanőjére, és a jelek szerint van olyan rendező is, aki pont a benne lévő irritáló, sokakat zavaró oldalt tudja a legjobban felhasználni.
A spanyol Nacho Vigalondo (Időbűnök) a rendkívül eredeti, és gyakran meghökkentő alapötletekre épülő filmek specialistája, és nem véletlen, hogy Hollywoodban is felfigyeltek a rendező-forgatókönyvíróra. Így került elé Anne Hathaway, akire egy egészen különleges szerepet osztott, és nem feltétlenül a legvonzóbbat. Ő ugyanis Gloria, a New Yorkban élő, munkanélküli party girl, aki összeveszik az érzékeny barátjával, Timmel. Elhatározza, hogy abbahagyja az önpusztító életmódot, és visszatér a szülővárosába, hogy új életet kezdjen – vagy ha máshonnan nézzük, kicsúszik a lába alól a talaj, nem marad se pénze, se otthona, se barátja, nem is mehetne máshová. Itt aztán találkozik a gyermekkori barátjával, Oscarral, akinek van egy bárja és néhány ivós cimborája. Hiába a szándék, Gloria folytatja az ivást. Időközben a világ másik felén egy gigászi kolosszus megtámadja Szöul városát. Egy éjszaka Gloria rájön, hogy a tudatával képes irányítani a szörnyeteget.
Sőt, az is lehet, hogy ő maga a szörnyeteg, és pont azért válik annyira izgalmassá A kolosszus. Mert különben csak egy alkesz kiscsaj önkeresése és ámokfutása lenne az, amit látunk, az ilyenkor szokásos kötelező ballépésekkel és emberi gyengeséggel, de ez itt sokkal több. És Hathaway becsületére legyen mondva, hogy beleáll abba is, ami nem áll neki jól, abba is, amit nem minden hasonló „státuszban” lévő hollywoodi színésznő vállalna be, és őszintén szólva ez nagyon szimpatikus. A film egyetlen gyenge pontja a rég látott gyerekkori barátot alakító Jason Sudeikis, aki szerintem inkább vígjátéki szereprekre jó, de abban sem nevezném A-kategóriásnak, de annyi baj legyen.
