94 éves korában elhunyt Bob Newhart, aki stand-up komikusként kezdte, majd évtizedeken át szerepelt szitkomokban és filmekben.
A Kaliforniai álomért Oscar-díjat kapott, ami igazi önbeteljesítés, hiszen gyerekkori álma Los Angeles és a nagyvászon volt.
Bár a Ponyvaregény sztárja lenyűgözően cifrán tud káromkodni, egy fiatalabb kollégája tartja a rekordot, ami a darabszámot illeti.
Patty Lin memoárjából többek közt kiderül, hogy a színészekkel nem igazán lehetett szót érteni, és direkt elrontották azokat a poénokat, amik nem tetszettek nekik.
Ők azok, akik valamely (vagy mindkét) híres szülőjük miatt már beleszülettek a sztárságba – de mi most Maya Hawke 25. születésnapja kapcsán azokat gyűjtöttük össze, akik a DNS-ükkel nemcsak a hírnevet, de a tehetséget is örökölték.
Van, hogy egy tévesztés, egy elröhögés, egy bármilyen oknál fogva elrontott jelenet még magánál a filmnél is poénosabb – és ezt egyes stúdiók nemhogy nem szégyellik, de sokszor még ők hozzák nyilvánosságra, adott esetben akár a stáblistába ékelve. A legjobbak közül válogattunk.
Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogy a 20 éves akcióvígjáték számos poénját a süvölvény Seth Rogen írta.
A színész termetén és a Szcientológia Egyházzal való kapcsolatán. A rendező a DGA-díj idei átadóján ragadta meg az alkalmat, hogy élcelődjön a színészen.
Annak idején már megvolt a Felhangolva hazai premierdátuma, sajtóvetítést is rendeztek belőle, majd az utolsó pillanatban mégsem mutatták be, talán ezért, mert nem találták szalonképesnek.
A hétvégén debütált A buborék elég rossz kritikákat kapott, az egyik jelenet pedig sokak számára különösen kínos lett.
Ajánlunk hét olyan tartalmat a műsorrengetegben, amire érdemes odafigyelni. Új Judd Apatow-vígjáték, saját gyártású sorozat és egy interaktív kvíz is vár ránk a streamelős óriásnál.
A Nászok ásza egy boldogabb, egyszerűbb korba visz minket vissza, amikor még úgy tűnt, a fiatal komikus Adam Sandlerből lesz valaki. Mármint vicces valaki…
Ha te is úgy rácsúsztál az HBO szériájára, mint Rue a drogokra, és elvonási tüneteid vannak a következő epizódig, akkor segítünk.
Nem mondom, hogy a Ne szórakozz Zohannal minden egyes perce minőségi szórakoztatás, de az átlagos Adam Sandler vígjátéknál azért sokkal jobb, például amikor hősünk egy undok kisfiún alkalmaz szorítófogást.
Judd Apatow korunk vígjátékkirálya, de most egy nagyon személyes, és sokszor inkább drámába hajló darabbal rukkolt elő, amelynek főszereplője, Pete Davidson tulajdonképpen önmagát játszva néz szembe a múltjával.
A szokásos termésnél persze jóval kevesebb film érkezik, és Christopher Nolan Tenetjét leszámítva rendszerint olyan darabok, amikkel a forgalmazók nem kockáztatnak sokat.
Judd Apatow rendező egy talkshow-ban elevenítette fel a 2005-ös, Steve Carell főszereplésével készült vígjáték forgatását.
A Palm Springs most kijött előzetese is elbűvölő és rendkívül eredeti, a Sundance Filmfesztiválon pedig megőrültek érte a népek – és a forgalmazók.