6/10
napraforgó 2014 dec. 04. - 15:09:17 6/10
(318/378)
Még valami: Alejandro már nem elõször említette az üzemét, Monse is azt hazudta a gyereknek, hogy benn maradt, mert sokáig dolgozott (mikor börtönben volt)
Kérdésem, hogy milyen fajta üzeme van Alénak, mióta és, mit gyártanak? Mert õ ugye egy nagy birtokot örökölt Benjamintól, ezt szerencsére Fabiola nem adta el, így visszakaphatta. És még ha a pénzt nem is kapta vissza, a birtok talán jól jövedelmez, ha jó évük van. Amikor Sanyi visszatért Kékvízbe, nem volt egy vasa sem, mi a fenébõl vett, vagy alapított üzemet?
Azt sem értem, hogy miért nem költöztek vissza a birtokra, mi a bánatnak kell Kékvízben maradni, hogy kitegyék magukat Pedro, meg JoseLu támadásainak.
6/10
napraforgó 2014 dec. 04. - 15:01:00 6/10 Előzmény nota19
(317/378)
Szerintem is tiszta "apja". Keresgéltem is a neten, hogy kik játszák õket, hátha valóban rokonok. De sajnos nem találtam semmit.

Úgy tûnik, itt a végére minden rossz ember meghülyül. Maria egész bekattant, eddig csak játszotta, hogy õ Montserrat, most már el is hiszi. Jose Luis is teljesen megõrült, amit itt mûvel Monszival. Ahelyett, hogy örülne, hogy a lányát bármikor láthatja, kockáztatja, hogy ellveszíti, eltiltják tõle. Pedro meg hát mindig elmebeteg volt, ez nem változott, illetve csak rosszabbodott.
Milibindi 2014 dec. 03. - 23:03:48 Előzmény nota19
(316/378)
Szerintem is tiszta Macario az a gyerek!
nota19 2014 dec. 01. - 17:53:31
(315/378)
Napraforgó! Mit szólsz Kevinhez? Szerintem irtó édi a srác, annyira jól válogatták ki a szerephez ezt a gyereket, tisztára Macario. Joselo egy idióta (még egy ideig, hehe), de szerintem Mopszi megérdemli a szívatást. Jó, persze, eltitkolta a csúnya Joselo, hogy mi a helyzet, de könyörgöm, miért kellett hozzámenni? És miért kellett egybõl teherbe esni? És mindezt úgy, hogy nem szerette? Ostoba liba, akinek a hülyesége miatt szenvednek a volt/és a jelenlegi pasijai. És ez kezdettõl fogva így volt.
6/10
napraforgó 2014 nov. 28. - 14:11:46 6/10
(314/378)
Hogy milyen sokat számít a smink! Most, hogy Gracielán nincs rajta a vakolat, úgy 20 évvel idõsebbnek látszik. Májfoltos a bõre, karikás a szeme, ráncos, stb. És úgy an blok én bizony rá sem ismertem volna, ha nem szólítják néven.
6/10
napraforgó 2014 nov. 27. - 05:57:47 6/10
(313/378)
Látom, hogy a klaviatúra megtréfált, itt-ott betett egy-egy fölösleges betût. Tessék kivonni ...
6/10
napraforgó 2014 nov. 27. - 05:56:06 6/10
(312/378)
Jahajj, most meg megszületett Monse kislánya Nadiáék esküvõjén, olyan pillanatok alatt, még kórházba sem tudták vinni. De mit ad isten, a nõgyógyász orvosnõje is a vendégek között volt... Na ez honnan került elõ hirtelen?
Graciela megint levág egy szpícset az anyai szeretzetrõl, melynek ugyebár nincsenek határai. Habár ez nem akadályozta meg abban, hogy tönkretegye Alejandrot és vele együtt a lányát, Montserratot, és pláne nem abban, hogy ellopja Fabiolától a pénzt és ott hagyja õt a börtönben. FGabi ennek hatására öngyilkos lesz és Graci meg krokodilkönnyeket hullat a szobájában.... hát valahogy nem tudtam megsajnálni. És ha Carlota nem is, de én Ezekiel helyében már rég kidobtam volna a házból. Vezekeljen valahol máshol.
6/10
napraforgó 2014 nov. 24. - 14:27:26 6/10
(311/378)
Mókás volt a mai jelenet, hogy mindenki pisztolyt fogott mindenkire - nem viszed el a feleségem! - õ az én feleségem, nem a tiéd, (hahaha...)
Aztán Monse és Ale a tengerparton tobbzódik, jahajj, micsoda boldog nap ez, eközben Jlu meg nyavajog, hogy elárultál, hogy tehettél ilyet velem. (közben frankón elfelejti, hogy õ vágta át a nõt, mikor szándékosan elhallgatta, hogy él a férje. Na, már csak ezért sem lehetett érvényes az õ házasságuk, hiszen a pasi tudván tudta az igazat....) Igazából Jlu tett ilyet magával. Ha nem erõlteti, siatteti azt a házasságot, Ale hazatér, találkozik a nejével és Jlunem lesz elhagyott férj/szeretõ, vagy akármi.
Graciela meg Rómában élvezi a gyerekeitõl elsíbolt pénzt. Csak tudnám, mire voltak jók akkor a krokodilkönnyek?
nota19 2014 nov. 21. - 20:55:40
(310/378)
A legutóbbi (pénteki) résznél az tetszett különösen, hogy a régi elcsépelt klisé (l: leitatott és/vagy becuccolt, leütött pasit a szívszerelme in flagranti éri, és persze az ostoba liba el is hiszi), szóval, hogy ez itt nem mûködött. Elõször annak idején az elõzetesek alapján én is azt hittem, hogy itt is ez lesz, és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a Villana mesterkedése nem jött be.D)
nota19 2014 nov. 21. - 19:28:59
(309/378)
Üdv újra Nektek! Már régen nem jártam erre, mivel már eredetiben is néztem a sorozatot és tudom, hogy mi a vége, ezért nem nagyon követtem a fórumot sem. Az az igazság, hogy a telenovellák esetében a teljesen hihetõ és normális történések szinte teljesen kizártak. Értem ezalatt, hogy a fõmûsoridõs sorozatok esetében is sok a zagyvaság. Ki hinné el, hogy Ale 7 év kóma után fitten, daliásan és szexisen ébred fel? De valahogy meg kellett magyarázni, hogy 7 évig (hogy miért pont 7 év azt csak a jóisten és Nesma tudja) miért nem bagózott rá sem a családjára. Az eredeti AR-ben a polgárháborús viszonyok erre választ adtak, és ott nem is tartott olyan sokáig a távollét, de mindegy!
Ezt leszámítva szerintem ez a sorozat egyik legjobb szakasza. Persze itt is van kérdés bõven, pl:
1. Hihetetlen, hogy az a kretén Joselo még mindig ott tart, hogy "X éve esküt tettél nekem, most is megesküdtél", bla, bla, bla.
2. Ale "megvett", OMG!!!
3. A biztos kezû bérgyilkos Adolfo, aki pontosan a homloka közepén találja el pl. Monicát, nem tudja Pedrót kinyírni, miért nem eresztett bele egyet a feje közepébe, porque???
Hirtelen ennyi :)
6/10
napraforgó 2014 nov. 20. - 15:16:01 6/10
(308/378)
Döbbenetes, hogy a visszatérõ Anselmo atya elmegy a bíróhoz, hogy tanuvallomást tegyen Benjamin Almonte végrendelete tárgyában, mire a bíró kijelenti, hogy tök fölösleges, már anélkül is bizonyítást nyert, hogy az hiteles és Alejandro Benjamin fia. Vajon miért nem lehetett ezt 7 évig megtenni? Az igaz, hogy a végrendelet nem volt meg, na de a DNS vizsgálatra már rég sor kerülhetett volna.... (és most nem a meghamisítottra gondolok. Mindig lehet másik vizsgálatot kérni, esetleg másik labortól...)
És nagy marhaság, hogy majd pont ettõl függ Monse és Ale házasságának érvényessége. Hülye, aki ezt kitalálta, meg az is, aki elhiszi.
Mariának meg mikor tekeri ki valaki a nyakát? Az a lotyó nagyon megérdemelné.
6/10
napraforgó 2014 nov. 18. - 04:37:34 6/10
(307/378)
Nézem a mostani részeket, kezdenek felpörögni az események.
Graciela eléri, hogy Fabiola átutalja a számlájára a pénzt, amit zárolnának, közben össze-vissza hamukál mindenféle gazdag olasz õsökrõl. Fabiola meg túl ostoba ahhoz, hogy rájöjjön, hogy ha a nagyszüleinek olyan marha jól ment Itáliában, mi a fenének vándoroltak ki Amerikába??? Oda általában a nincstelen szegények mentek az új élet reményében.
Csak tudnám, hogy Graciela miért hullatott annyi krokodilkönnyet, hogy "melyik lányomnak ártsak", amikor olyan piszkosul átveri mindkettõt. Montserratnak átadja ugyan Benjamin végrendeletét és "nagyvonalúan" lemond Alejandro vagyonáról, de közben meg Fabiolától elszedi egy bárgyú kis mesével a vagyon mozdítható részét.
Ezékiel és Adolfo már nagyon elfajultak, rendesen fölrobbantják Roblédo admirálist, nehogy keresztbe tegyen. Már csak a bújkáló Medinától kéne megszabadulniuk, hogy biztonságban legyenek. De Medina nem adja olyan könnyen a bõrét.
Adolfo elég gyengén célzott, amikor lelõtte, állítólag a szívére célzott, de rögtön látni lehetett, hogy csak a vállát találta el. (kb. 2-3 méterrõl...) Nagy gondatlanság volt, hogy a földön fekvõ paliba nem eresztett még néhány golyót a biztonság kedvéért.... Ennnek biztos megissza a levét.
Milibindi 2014 nov. 15. - 15:34:40
(306/378)
Nincs mit :-)

SPOILER
Én csak nézegettem yt.on, hogy mik lesznek és akkor láttam. Itt csak annyi látszik, hogy Graciela leugrik , azt hittem meg is hal. Mondjuk így gondolom nagyobb bûntetést kap a forgatókönyvírótól.
SPOILER VÉGE
Milibindi 2014 nov. 15. - 15:32:01
(305/378)
Csak egy alternatív befejezés van-
SPOILER
Olyan befejezés nincs, amiben Montserrat Jose Luissal marad. A hivatalos befejezés, amelyikben Alejandro párja marad. Gondolom ezt fogják leadni nálunk is és nem azt , hogy egyedül marad a gyerekekkel.
SPOILER VÉGE
lizbell 2014 nov. 15. - 08:40:04 Előzmény Milibindi
(304/378)
Klassz, köszi :) ezt én nem láttam, a végét viszont igen, ezért nem értettem!
6/10
napraforgó 2014 nov. 15. - 08:22:01 6/10
(303/378)
Én ezt a sorozatot kezdetben csak elvétve láttam. Valahogy nem fogott meg. Nem érdekelt az állandóan színem lévõ Graciela mesterkedése, no meg Montserrat szerencsétlenkedése. A két fõszereplõ férfi meg hát... az egyik a hirtelen jött gazdagságával pénzért vett magának feleséget - ez ugye nem túl szimpatikus, na de a másiknak sem lehetett drukkolni, mert az meg alattomban, sunyi módon úgy akarta megszöktetni a hõsnõt, hogy meg sem próbálta tisztességesen megkérni. Szóval sajnáltam szerencsétlen leányzót, hogy két ilyen hülye pasit fogott ki.
Emellett a mellékszereplõk meg unalmasak voltak. Legalábbis engem nem érdekeltek. Dimitrio egy dög volt, Josefina szerncsétlen. Nadia meg hülye, hogy egy impotens palihoz ment férjhez. A többiekre meg nem is emlékszem, annyira jelentéktelenek voltak az általam látott részekben.
No de a sorozat így a vége felé meg elkezdett érdekelni. Mondjuk azt nem tudom feltételezni, hogy ez a történet - akár csak nyomokban is - valós lehet, de azért most már elég érdekes. Gondolom az utolsó 20-25 rész elég izgalmas lesz, fõleg így az alternatív befejezések tükrében...
Azért, ha vége lesz, nem fog hiányozni.
Milibindi 2014 nov. 14. - 23:43:32
(302/378)
Ok köszi! Semmi baj :-)
Spoiler nem tudtam, hogy túléli.A vidi címe magyarul. Graciela öngyilkos lett. Leugrott egy szikláról
Spoiler vége
Milibindi 2014 nov. 14. - 23:39:13
(301/378)
Spoiler SPOILER SPOILER SPOILER
Tessék a vidi
http://www.youtube.com/watch?v=h3jUjnSKziM
SPOILER VÉGE
6/10
suxel 2014 nov. 14. - 23:30:07 6/10
(300/378)
SPOILER

Azt õ túléli...maradjunk ennyiben! Ha gondolod kicsit leírom bõvebben privátban az utolsó jelenetet.
Tudom lógok neked még egy levéllel is, megpróbálok rá idõt keríteni a hétvégén, csak mostanában mindig 200000 dolgom van egyszerre. :S :S

SPOILER
lizbell 2014 nov. 14. - 22:19:25
(299/378)
!!!SPOILER!!!

Kérdés! mikor lesz Graciela öngyilkos? mert én is megnéztem a végét, de erre nem emlékszem!

!!!SPOILER VÉGE!!!