Hát... egyrészt remélem, elrendeztük és szent a béke; másrészt, azt hiszem, mindannyian holtig tanulunk.
A könyvet mindenesetre kivettem a könyvtárból; már csak az ASAP hiányzik...
(A kép még "melléklet" a nõket dohányzásra szoktató Barney-kampányhoz).

Húha, hát ez nagyon tetszett, tényleg alapvetõen jó film, kár, hogy a 2. részét már nem rakták fel.
Azt már eddig is hallottam, hogy noha mindnyájan azt várjuk, hogy "mások" majd racionálisan viselkednek (pl. mindig mindenki betartja a közlekedési szabályokat) ez ugyebár mégsem így van; és mindig meglepõdünk, amikor azzal szembesülünk, hogy "mások" irracionálisan viselkednek - pedig mi saját magunk is irracionálisak vagyunk.
Freudról egy jó kis cikk (ami kissé más szemszögbõl mutatja be): http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/freud-hazugsagai.php
Aztán - ami fontos és árulkodó volt a filmben, az Barney lányának azon megjegyzése, hogy az apja folyton mindenkit lehülyézett; számára mindenki hülye volt, a saját gyerekei is. Tudod, ez annak a minõsített esete, amikor valaki saját magából indul ki.... VÁLOGATÁS NÉLKÜL, mindenki hülye volt, aki nem rendelte magát õalá, aki nem pattant, mint a bolha és nem teljesítette az õ akaratát. Ez az ember, ahogyan leírták, amikkel jellemezték - mások megvetése, lenézése, az erõszakoskodó fellépés, hatalomvágy, hazudozás, manipuláció, hízelgés, aljasság, mások megrontása stb - hát egy az egyben a Gonosz leírása. A Gonosz ilyen, akár megszemélyesíted, akár személytelen erõnek képzeled - de pont így mûködik, már azelõtt is ilyen volt, hogy egyáltalán ember lenne. Barney tehát nem talált fel semmit - egyszerûen jó médium volt, jól hallotta a Gonosz hangját, jó eszköze volt. Ahogy Hitler is az volt, például.
Aztán az is ÁRUlkodó volt, amikor azt mondták: az amerikai tömegek mozgalmai veszélyeztették a demokráciát. Hiszen a tömegek mozgalma MAGA a demokrácia; a tömegmozgalom nem veszélyeztetheti a demokráciát, hiszen egyenlõ vele. A tömegmozgalom csak az uralkodó elit hatalmát veszélyeztetheti, nem a demokráciát.
Konkrétan egy példa a nõk dohányzásra szoktatásáról - ehhez mellékelek egy képet, és elmesélem a hátterét is. Mert ha nem tudod, mi van a háttérben, akkor csak azt látod, hogy íme, megjelent egy varázsló, a nagy Oz, aki kitalálta, hogy az embereket irracionális vágyak mozgatják, és a vágyakat kell meglovagolni, érzelmeket kötni a kívánságokhoz, az emberekbõl fogyasztókat csinálni stb stb. és hogy ez valami baromi új dolog, Barney találmánya, elõtte tök másképp mûködött a világ - pedig egy frászt mûködött másképp, a tudás fájának gyümölcsétõl kezdve pontosan ugyanezen elvek szerint mûködik az emberiség.
Szóval a kép, amin a nagyi van, és épp dohányzik. A háttér: a családnak valaha csárdája volt, ami ugyebár a "vágyak meglovaglásának" színtere, eleve, minden külön értesítés helyett. De a dédapám már rendes parasztember volt, gazdálkodó, szeretõkkel (ofkorsz). A gyerekei keményen be voltak fogva, a vágyaik kielégítésérõl szó se lehetett. Hát ez a felállás a nagymamámnak piszkosul nem tetszett, õ tele volt vágyakkal, szép ruhában akart urizálni, a városban korzózni, udvaroltatni magának, mittudomén. Mivel ezt otthon nem tolerálták, minden eszközt megragadott, hogy leléphessen. Namost, a következményekre már csak közvetett bizonyítékaim vannak, õ soha senkinek nem mesélte el, de azt gondolom, tök véletlenül kiderült. Szóval, azt gondolom, hogy amikor 16 éves volt, szépen lefeküdt egy épp ott vakációzó német egyetemistával, mert amilyen buta volt, azt képzelte, hogy ha lefekszik vele, az majd feleségül veszi. 16 éves lányok könnyen lehetnek ennyire buták, ugyebár. Az nyilvánvaló, hogy a német egyetemista nem erõszakolta meg; a nagyi nem csupán passzívan tûrte, ami történik vele; hogy úgy mondjam, nyilván aktív szerepe volt a vágyak felkeltésében, önmaga "eladásában", aminek részérõl az volt a hosszú távú célja, hogy megpróbálja magát egy életre az egyetemista nyakába varrni (akinek erre persze semmi szüksége se lett volna). És ez semmi más, mint amit Barney kitalált. Barney marha nagy újdonságot talált ki, mit ne mondjak.... ez (mármint az "árucikk" összekapcsolása az irracionális vágyakkal) eleve bele van kódolva az emberi viselkedésbe. Szóval, a nagyi annak rendje és módja szerint teherbe esett, az egyetemista hazament, a nagyit pedig egy "jótét lélek" "megszabadította" a "terhétõl". A nagyi meglehetõsen megváltozott - levágatta a haját, kicsit meghízott és valahogy hirtelen öregebbé vált. És cigizett. És férjhez ment egy alkoholistához. Tovább nem mesélem, mert ez a sztori csak rosszul alakulhat.... Amikor már szörnyen öreg volt, néha azt mondogatta nekem - bárcsak mindezt tudtam volna fiatal koromban is, mennyire másképp alakult volna minden... Kérdeztem: mit tudott volna? Hát az Istent, a megtérést - mondta. Tudod, amikor már nagyon öreg volt, és visszanézett mindenre, ami történt vele, már tudta, mi hiányzott az egész életébõl, mi az, ami a bukástól és a szerencsétlenségektõl megóvta volna - Isten.
Én azt gondolom, hogy annyiban vagyunk kiszolgáltatva az irracionális vágyaknak, sõt annyira lehet minket függõvé tenni, amennyire nem bízunk Istenben, amennyire nem az Õ védelme alá helyezzük magunkat. Keresztények sem teszik ezt meg maradéktalanul. Az utolsó vacsoránál Jézus ezt mondta: "Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije". Ezt a mondatot egy keresztény sem tudja elmondani; valamilyen szálon, valamilyen módon mindannyian kötõdünk a Gonoszhoz, van bennünk valamije, amin keresztül kísérthet, ingerelhet, kiszívhatja belõlünk az életet, az erõt, az örömöt. Minél gyengébben kötõdünk Istenhez, annál több sebet lát rajtunk a Gonosz, amibe belemélyesztheti a karmait, és a gyógyulatlan, vérzõ, gennyes sebeinkbe pókfonalakat ültethet, amivel rángat minket, mint a marionettbábukat. Minél jobban alárendelõdünk Istennek, annál több sebünk gyógyul be, annál kevesebb pókfonál marad, annál kevésbé vagyunk rángathatóak, irányíthatóak, annál kevésbé vagyunk az irracionális vágyakozás kiszolgáltatottjai. Ezek irracionális szálak, józan ésszel NEM ELTÉPHETÕEK. Úgyhogy hiába is mondja azt valaki - elég okos vagyok ahhoz, hogy a hülye reklámoknak ne dõljek be - a reklám csak egy picike dolog abban a manipulációban, amivel a Gonosz egy-egy ember életére hatással tud lenni. Ha nem esel bele a fogyasztásba, akkor beleesel a politikába; ha abba se, akkor a tanulásba, a rangkórságba, a karriervágyba; ha abba se, akkor beleesel a nemiségbe; ha abba se, akkor beleesel a folyóba. :) Vagyis bármibe, az irracionális azért irracionális, mert józan ésszel nem lehetséges kontrollálni.
(Freud kokainista volt, ha esetleg nem olvasnád el a fenti cikket róla).

Igen, mindenben igazad van, én is így gondolom. Én sem regisztráltatom magam, nem látom értelmét. És én is azt gondolom, hogy a szociális szférát verték szét talán a legfájóbban, pont ma láttam egy tüntetést a neten: http://index.indavideo.hu/video/Siketek_rokkantak_szidtak_Orbant
És azt is gondolom, hogy amíg ember él a földön, addig mindig van lejjebb (mármint a rossz kormányzásban, megalázásban stb). És azt is gondolom, hogy amíg ez a világrendszer marad hatalmon, amíg ez teljesen szét nem rohad és magába nem omlik, addig már nem lesz jobb, hanem minden egyre rosszabb lesz, sajnos, azt hiszem.

Képzeld ma tanultam valami tök jót. És mivel ez a tegnapi ingerültségemhez kapcsolódik, így neked köszönöm meg; mert szerintem nem véletlenül bukkantam rá pont ma, a tegnapi kis "vitánk" után. És nagyon szeretném megtanulni, mert rendkívül jó ötletnek tartom, kár, hogy idáig nem hallottam róla. Szóval most gyorsan ki is próbálom, és remélem, ezek után még sokszor elmondhatom...
Az ötletet egy sztorin keresztül írom le. Adva van George, a bútorkereskedõ, aki valakihez két nappal késõbb szállítja ki a bútort, mint ahogy megbeszélték. A vevõ tajtékzik, amikor megérkeznek - Ezt hogy képzeli stb, stb. Ilyenkor automatikusan mindenki elkezd védekezni, racionális érveket felsorakoztatni a védelmében - azért késtünk, mert...(mondjuk, nekünk sem szállított a nagyker). De a racionális érvelés nem segít, alig oldja a feszültséget. George viszont azt mondta: Uram, teljesen megértem, az ön helyében én is ugyanígy reagálnék. Van, amikor a racionális érveknél sokkal fontosabb az együttérzés.
Tehát tegnap teljesen mindegy volt, hogy én miért lettem ingerült, egyszerûen nem számít. Tökmindegy, mivel indokoltam. Mert közben ÉN IS ÉREZTEM, hogy ha a helyedben lennék, akkor rosszul esne az ingerült válasz. Valóban éreztem és tudtam, tényleg. És micsoda fantasztikus ötlet, hogy ezt el is lehet mondani! Még soha az életben nem jutott eszembe, hogy el lehet mondani, hogy én is érzem, hogy a másik hogy érezheti magát (mondjuk konfliktus közben). Hát ez valami nagyszerû. Ettõl persze a probléma nem tûnik el egy csapásra, de akkor is tök jó. Tehát ne haragudj, mert közben én is éreztem, hogy milyen rossz lehet, ha valakivel ingerülten beszélek.
Állítólag ebben a könyvben ilyesmire vannak tippek: http://www.ujkorklub.hu/load/konyveink/konyvek/barbara_berckhan_verbalis_onvedelem/1-1-0-938#.UGTIupgz1-Y
ASAP el is olvasom. (ASAP - ez vénasszonyok nyara egyik kedvenc kifejezése :))
Szerintem nem véletlen, hogy miattad jutottam hirtelen ehhez az ötlethez, és nem mások miatt. Nincsenek véletlenek. Szóval köszönöm, miattad fontos dolgot tanultam meg. Szóval bocs, és kösz, hogy miattad "mellesleg" tanultam egy jó ötletet.

rendicsek :)

Hm, lehet. Azt hiszem, az a baj, hogy ha valaki nem vicces mondatok után folyton nevetõ jeleket tesz, akkor számomra azzal azt üzeni, hogy amit leír, abban nem a szöveg a lényeg, hanem a vigyor. Vagyis a metakommunikáció, amit ezen az írott közegen sajnos nem lehet értelmezni. Ha vicces mondat után teszek smiley-t, akkor az egyenesen aránylik a szöveghez; ha nem vicces mondat után, akkor az fordítottan, és akkor az a számomra gúny. Ennél finomabb metakommunikációra itt sajnos nincs lehetõség, tehát nekem automatikusan ez az utóbbi értelmezés ugrott be.

Ha nem így volt, akkor minden érintettõl elnézést kérek és mélységesen sajnálom.

Amúgy még errõl a kérdésedrõl egy picit - azt gondolom, hogy igaz az, amit szoktak mondani - csak annyira és csak abban tud valaki megbántani, amiben önmagamat is bántom.
Ahhoz, hogy soha senki ne tudjon megbántani, az kellene, hogy örökkön örökké, folyton és mindig elégedett legyek magammal. Ez ugyebár lehetetlen. Amilyen mértékben elégedetlen vagyok önmagammal, akkora mértékben vagyok megbántható.
Látod, már megint ugyanoda lyukadok ki - ha magamat ismerem el, ha magamtól kapok jutalmat, akkor lesz önbizalmam is, és akkor leszek védett a külvilág bántásai ellen.

Jó, oké, értem. De mit értesz azon, hogy született nyertes? Például mi a nyeremény?

Jó. Ha nem akarsz beleavatkozni, akkor ne avatkozz bele.
Ha pedig bele akarsz avatkozni (és rólad azt látom, hogy imádsz "beleavatkozni"), akkor ne mondd azt, hogy te nem akartál beleavatkozni, mivel ez nem igaz.
Látod, Joccer az elõbb épp arról írt, hogy az emberek folyton hazudnak másoknak is és maguknak is, és pont emiatt nem boldogok.
Nyilván te sem vagy boldog - olvasd el azt, amit írtam és próbáld megfogadni. Attól boldogabbá válhatsz, minthogy az ellenkezõjét állítod annak, mint amit teszel...

Te írtad más néven?

Ugyan miért bántana? :)
Amit leírtam, az RÓLAD szól, meg RÓLAM szól, meg MINDEN EMBERRÕL szól.
Vagy felismered, hogy nem szabad a külvilágból táplálkoznod és annak az elismerésére várnod, annak az elvárásaira bíznod magad és ész nélkül alárendelõdnöd; tehát vagy kiharcolod a magad számára az autonómiát - vagy ha nem, akkor addig sodródsz az árral, amíg bele nem pusztulsz.
Ezt hiába igyekszel személyeskedésbe, gúnyosan pökhendi megjegyzésekbe fordítani, ha nem fogadod el, a vesztes nem én leszek...

A báty, tehát az idõsebb fiú otthon maradt, az öccs, tehát a fiatalabb elköltözött, aztán mielõtt éhen halt volna, hazament. A külvilágba vágyott - én leírtam azt a folyamatot, ahogy a személyiségünkben a külvilág elismerése utáni hajsza fokozatosan mindent felemészt. A külvilág elismerése soha nem tudja betölteni a szívünk igazi vágyait, mindig éhesek maradunk tõle és minél többet fektetünk be abba, hogy elnyerjük a külvilág elismerését, annál rosszabb lesz a helyzetünk, annál jobban leamortizálódunk és annál kevesebb elismerést tudunk kicsikarni. Eljön egy pont, ahol annyira tûrhetetlenné válik a helyzet, hogy kénytelenek vagyunk abbahagyni ezt a hajszát - mert ha nem, belehalunk. Ha képesek vagyunk visszafordulni, és eltökélten visszafelé indulunk az úton, akkor hosszú vándorlás után hazaérhetünk, visszanyerhetjük azt az elvesztett gyermekkori bájosságot, frissességet, lendületet, amikor szép volt élni, amikor azzal foglalkoztunk csak, ami a mi dolgunk, amikor minden nap gyarapodtunk testileg-lelkileg, fejlõdtünk, tanultunk, épültünk és ebben gyönyörûségünket is leltük; és amikor a lelkesedésünkkel, jókedvünkkel másokat is tudtunk támogatni. Hosszú az út visszafelé és keserves; de vagy felvállaljuk és végigcsináljuk, vagy belehalunk.