Bár a Visszavágó tulajdonképpen a Point Blank című klasszikus remake-je, de mivel Mel Gibson lett a főszereplője, a film jócskán az ő csibészes, ellenállhatatlan személyiségét vette fel.
Még 1967-ben került a mozikba egy igazi neo noir klasszikus, kőkemény krimi, a John Boorman rendezte, Lee Marvin főszereplésével készült A játéknak vége, amit mindenki eredeti angol címén, Point Blankként ismer. A film alapjául szolgáló Donald E. Westlake regényből készült egy jóval későbbi változat is, amit valamiért senki sem hív remake-nek, talán azért, mert a pályája csúcsán lévő Mel Gibson volt a főszereplője, pedig az. A címe Visszavágó (1999), és tényleg
igazi Gibson-film, aki szokása szerint egyszerre lehet vicces és kemény, igazságos és igazságtalan, és persze igazi pasi.
Porter (Gibson) egyszerű, törvénytisztelő tolvaj. Végzi a munkáját, szereti a feleségét, nem tör nagyra. Amikor egy ravasz terv segítségével ő és társa (Gregg Henry) megszerzi egy kínai banda pénzét, akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás után mindenki élvezze nyugodtan munkája gyümölcsét. Partnerének azonban más ötlete támad. Porter félrevezetett felesége (Deborah Kara Unger) segítségével átveri a gyanútlan gazembert, és megpróbálják megölni őt, ám a látszat ellenére Porter nem hal meg. Felgyógyul, és úgy dönt, nagyobb gazember lesz, mint valaha volt. Bosszút akar állni feleségén és árulóján, de valahogy nem megy neki a nagystílűség. Tervében fontos szerepet játszik egy barátságos luxusprosti (Maria Bello) és az eseményekre komoly hatása lesz egy kínai dominátrixnak (Lucy Liu), hősünk pedig lassan úgy érzi, hogy az egész alvilág és egy rakás piszkos zsaru összeesküdött ellene: vagy az is lehet, hogy a csapda, amit korábban neki állítottak, csak egy még nagyobb szabású, még bonyolultabb terv része.
A Visszavágó nem lett az a szikár bosszúfilm, amelynek hőse átmegy minden falon, átgázol mindenkin, hogy elérje célját, mint az eredeti filmben és regényben, de nagyon szórakoztató, ámbár kissé túlbonyolított krimi lett belőle. Hangsúlyosabb szerepet kaptak a női karakterek, többfelé ágazik szét a történet – lásd a kínai triádok megjelenését -, és nyilván Mel Gibson személyisége is rányomta a jegyét a produkcióra. És nehéz rá haragudni, mert ő ilyen, ha megszakadna, akkor sem tudna NEM csibészes lenni, akkor sem tudná kihagyni a csajozást, és akkor sem tudna abszolút győztes lenni. Pedig nem feltétlen ez volt az első filmjét rendező, általában forgatókönyvíróként ismert Brian Helgeland terve, aki sokkal sötétebb lezárást tervezett, és 2006-ban elő is rukkolt egy olyan rendezői változattal, amely másfajta lezárást tartogatott főhősének, és amit a kritikusok is nagyon szerettek. Igaz, ez a verzió is jól szerepelt a mozikban.
