A Konyhafőnök űrjét próbálta múlt héten betölteni a Mestercukrász legújabb évada, lássuk, milyen sikerrel!
Múlt hétfőn megkezdődött a Mestercukrász második évada, ami a hihetetlen sikerrel futó Konyhafőnököt hivatott „pótolni”. Az adások maratoni hosszúságúak - két és fél órásak - ezzel szemben a TV2-n azonos időben futó A hegyi doktor újra rendel csupán egyórás. Utána következik(/zett) a Doktor Balaton új epizódja, valamit A Bank című szórakoztató műsor ismétlése, vagyis míg a TV2-n lemegy három műsor, addig az RTL Klubon a Mestercukrász egyetlen adása fut. Legalábbis múlt héten még ez volt a TV2 műsorstruktúrája, ezen a héten viszont változtattak a hétköznapok műsorrendjén, de erről egy kicsit később.
A fiatalok körében (18 és 49 év közöttiek), vagyis a kereskedelmi célcsoportban egyértelműen a Mestercukrász jött ki győztesen az RTL Klub és a TV2 vetélkedéséből
– ez természetesen csak a hétköznapokon van így, hétvégén más műsorrenddel dolgoznak a csatornák. A Mestercukrász egy-egy adásának átlagos nézőszáma ebben a célcsoportban 142 851 volt, a közönségarány 15,7 százalék. A hegyi doktor ezzel szemben csak 99 181 nézőt érdekelt, ez pedig 12,4 százalékos közönségarányt jelentett a TV2-nek.
A teljes lakosság körében viszont A hegyi doktor újra rendel került ki győztesen a Mestercukrásszal való párharcból: míg az RTL Klub gasztroműsora 404 836 nézőt vonzott átlagosan a múlt héten (13,2% SHR), addig A hegyi doktor újra rendel 468 010 nézőt érdekelt (15,8% SHR).
A Doktor Balatont viszont nagyon kevesen nézik már, ezért is furcsa, hogy a TV2 még főműsoridőben tartja a sorozatot. Valószínűleg nincs jobb ötletük, a széria epizódjai már készen vannak, úgyhogy nincs más hátra, mint előre, és akkor is lenyomni az epizódokat, ha már ennyire kevesen tartanak ki mellette. A legnézettebb epizód a múlt héten a kereskedelmi célcsoportban 82 348 nézőt vonzott nagyon alacsony, 8,4 százalékos közönségaránnyal, és ez a nézettségi toplista 41. helyére volt csak elég. A teljes lakosság körében is hasonlóan rosszul áll a sorozat: itt a legnézettebb epizódot 333 643-an követték figyelemmel, a közönségarány 10 százalékos volt, amivel a 43. helyen végzett a legnézettebb műsorok listáján.
A TV2-n a Doktor Balaton után következő műsor, A Bank azonban még ennél is rosszabb számokat produkált – persze itt ismétlésekről van szó –
a csatorna meg is változtatta műsorrendjét, és ettől a héttől kezdve A hegyi doktor újra rendel után két Doktor Balaton epizód következik, és A Bank ismétlése csak ezután, 23 órakor kezdődik,
ami már épp kint van a főműsoridőből, ami este 7-től 11-ig tart.
A nézettségi toplistán a kereskedelmi célcsoportban az első öt helyen a Mestercukrász öt adása áll, vagyis itt tényleg tarolt a műsor. Hatodik lett a legnézettebb, hétfői Tények adás, majd két RTL-Híradó következik a hetedik és nyolcadik helyeken. Utána Tények-adások, majd egy Fókusz szerepel a toplistán.
A teljes lakosság körében teljesen másképp fest a helyzet: itt az első hat helyen Tények-adások állnak, vagyis a teljes lakosság körében a hírek a legfontosabbak, és minden más csak ezután következhet. Hetedik, nyolcadik és kilencedik helyen végzett az RTL Klub hírműsorának egy-egy adása, és 10-től 12. helyig egy-egy Hegyi doktor-epizód szerepel a toplistán.
A főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoportban mért közönségarányok tekintetében is magasan vezet az RTL Klub a TV2 előtt: RTL Klub: 12,6% SHR; TV2: 8,7% SHR – a Film+ is egészen feljött a maga 5 százalékával. A TV2-nek találnia kell valami megoldást a hétköznapok rossz eredményeinek javítására, a nagy kérdés, hogy a nyári uborkaszezonban mi lesz az, amivel vissza tudnák verni az RTL Klub saját gyártású műsorának sikerét.