Múlt héten - elsősorban hétvégén - sokkal kevesebben tévéztek, mint az azt megelőző héten, ez a közönségarányok és nézőszámok alakulásából jól látható – volt olyan műsor, ami kisebb nézőszámot ért el, viszont a közönségaránya nagyobb lett.
A fenti tényt minden műsornál figyelembe kellene venni, nehéz is viszonyítani a nézőszámok alapján, viszont a közönségarányok alakulása mankó lehet az elemzésben. A számokból ítélve úgy tűnik, hogy hétvégén nagyot csökkent a tévénézők száma, feltehetően a háromnapos hétvégének és a jó időnek köszönhetően.
A trend megfigyelhető az RTL Klub Híradójánál is, ami az előző héthez (131 403 néző; 19,7% SHR) képest veszített nézőszámából a múlt héten (116 186 néző; 19,7% SHR), viszont – ha hibahatáron belül is, de – nőtt a közönségaránya. Ami pedig azt jelenti, hogy egy-egy Híradót átlagosan 116 186-an követtek figyelemmel, és ez az éppen tévét nézők 19,7 százaléka volt. (kereskedelmi célcsoport)
A TV2 hírműsora, a Tények arányaiban több nézőt veszített az előző héthez képest (151 428 néző; 22,9% SHR) a múlt héten (114 064 néző; 19,5% SHR) – és ez már a közönségarányban, annak csökkenésében is meglátszik.
Múlt héten tehát a kereskedelmi célcsoportban ismét átvette a vezetést az RTL Klub hírműsora a Tények előtt.
(RTL Híradó: 514 005 néző; 22,1% SHR – TV2 Tények: 581 796 néző; 25% SHR).
Elképesztően jó nézettségeket produkál hétről hétre a A Konyhafőnök, és ebben az esetben a cikk eleji megjegyzés, miszerint a héten kevesebben tévéztek, nem állja meg a helyét, sőt (igaz, az adások csak hétköznap vannak, így erre a műsorra nem nyomta rá bélyegét a hétvégi pangás): még nőtt is a nézettsége. Minden héten egyre többen kíváncsiak Rácz Jenőékre, a fiatalok körében (ami a reklámozók szempontjából is a legfontosabb célcsoport) már egy adást 202 299-en követtek figyelemmel, az átlagos közönségarány pedig 20,4 százalék lett. Az előző héten még 192 491 néző jutott átlagosan egy adásra, a közönségarány akkor még „csak” 19,4 százalékos volt. A teljes lakosság körében is nőtt a nézőszám és a közönségarány is az előző héthez képest, ami szintén nagy fegyvertény a csatornától.
A vele egy időben, a TV2-n futó Drágám, add az életed viszont szabad szemmel is jól látható nézőközönséget veszített az előző héthez képest, és ez a közönségarányokon is látszik mind a kereskedelmi célcsoportban, mind a teljes lakosság körében. Míg előző héten a fiatalok körében egy-egy adást átlagosan 159 796-an néztek (16,7% SHR), addig ez a szám múlt hétre 149 871-re csökkent (15,8% SHR).
Elmondhatjuk, hogy a hétköznapokat és a szombatot nagyon, a vasárnapot kicsit nyeri az RTL Klub, de múlt héten mind a hét nap az övé lett a kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben.
A hétvégi számoknál látszik leginkább, hogy sokkal kevesebben ültek le a tévé elé, mivel nagyot veszített nézőszámából A mi kis falunk és a Pepe is, amiből ráadásul az utolsó epizódot sugározta a TV2. A szentendrei séfes sorozatot a kereskedelmi célcsoportban az előző héthez képest több mint 36 000-rel kevesebben nézték, viszont a közönségarány nőtt. 123 824-en voltak kíváncsiak ebben a célcsoportban a befejező részre, ami 16,6 százalékos közönségarányt jelentett, szemben az előző hét 14,6 százalékával. A teljes lakosság körében viszont a nézőszám csökkenése olyan mértékű volt, hogy az már a közönségarányon is meglátszott. Az utolsó előtti részt még 475 106-an nézték, a közönségarány 13,3 százalékos volt, az utolsó részre 352 377-en maradtak, a közönségarány 12,9 százalék lett. A különbség tehát a teljes lakosság körében az utolsó két rész között 122 729 néző, ami elég tetemes mennyiség.
A mi kis falunknál pont a fordítottja történt: itt a teljes lakosság közönségaránya javult minimálisan az előző héthez képest, a kereskedelmi célcsoportban viszont csökkent ez a szám. A szombati részt a fiatalok körében 146 532-en nézték 17,9 százalékos közönségaránnyal, a teljes lakosság körében 552 429-en voltak kíváncsiak az epizódra, a közönségarány 18,5 százalékos volt.
A hét legnézettebb műsorai egyértelműen A Konyhafőnök adásai voltak, a nézettségi lista első öt helyén az öt adás áll a kereskedelmi célcsoportban.
A teljes lakosság körében az első négy helyen a Tények négy adása áll, utána következik két RTL Híradó.
Úgy tűnik, hogy A Konyhafőnök húzza felfelé a csatorna környező műsorait is, de már csak két hét van hátra a szakácsosdiból, utána következik egy kis cukrászosdi, kíváncsian várjuk, hogy a nézők arra is vevők lesznek-e.