Az algoritmusokat emberek irányítják, ezeknek az embereknek pedig most megéri jóban lenni Trumppal.
A közösségi média algoritmusait emberek, illetve emberekből álló hatalmi tényezők irányítják. Donald Trump választási győzelme ezen hatalmi tényezőkre gyakorol most hatást, ők pedig a hírek keretezését – az új értelmezés szerint a történetmesélést – úgy alakítják, hogy az új elnök narratívája érvényesüljön, mondta Szűts Zoltán kommunikációs szakember, neveléskutató, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja a MediaFuture-nek.
A szakember arról beszélt: első elnöki ciklusa alatt saját adminisztrációja is Trumpot gyengítette, ráadásul a közösségimédia-platformok tulajdonosai ezt látva, magát az elnököt is kitiltották felületeikről. 2025-ben viszont az adminisztráció reformálásával kezdő Trumpot ugyanazon tulajdonosok már partnernek tekintik.
„Tanúi leszünk majd, pontosabban már azok vagyunk, hogy a migráció, a külpolitika vagy éppen a gender kérdéseiben a régi/új elnök történetét mesélő véleményvezérek tartalmait a platformok a korábbinál nagyobb mértékben és intenzitással fogják terjeszteni" – jelezte a szakértő az Elon Musk-féle X-re, illetve a Meta pálfordulására is utalva.
Szerinte a „közösségi tényellenőrök" előtérbe kerülése kapcsán megjelennek majd nagyobb számban azok a „népfelkelők” is, akik a mindennapi közösségimédia-felhasználók számára magyarázzák és egyszerűsítik le az amerikai és világpolitika egyre komplexebb világát is.