A mi kis falunk mentheti meg az RTL-t

A szombati új rész mellett a hétköznapokon sugárzott ismétlések is javítanak az RTL helyzetén, amibe a Tippelj és vidd el!-lel navigálták magukat.

A nézettség és a reklámozók szempontjából az egyik legfontosabb mérési mutató a főműsoridőben, a 18 és 49 év közöttiek körében mért közönségarány. Vagyis az ebben a korcsoportban lévő nézők közül 19 és 23 óra között mennyien néznek egy-egy műsort és az éppen tévé előtt ülők hány százaléka néz egy adott csatornát. Az utóbbi időben az RTL igencsak le volt maradva a TV2 mögött, a múlt hetet megelőző héten például a TV2 14,7 százalékot, míg az RTL csupán 11,6 százalékot ért el.

A múlt héten viszont behozta a lemaradást, és már csak egytized százalékkal van lemaradva a TV2 mögött. És ez nagy részben A mi kis falunknak köszönhető:


egyrészt a szombati, vadonatúj epizód meglehetősen jó számokat produkált, a fiatalok körében 183 ezren nézték, a közönségarány 19,8 százalékos volt, és ezzel a hét negyedik legnézettebb műsora lett ebben a célcsoportban. A teljes lakosság körében egy kicsit hátrébb végzett, de ott is derekasan helytállt: 628 ezren nézték, a közönségarány 19,7 százalékos volt, ezekkel az eredményekkel pedig a hét 12. legnézettebb műsora lett ebben a célcsoportban.

Forrás: RTL Sajtóklub

 

A szombati főműsoridőt tehát vitte az RTL, viszont hétköznapokon rájárt a rúd a Tippelj és vidd el! című vetélkedőjük gyenge nézettsége miatt. Igaz, múlt hétre még ez a show is „összeszedte” magát illetve a nézőket, ugyanis a műsor történetében először mutatott növekedést az előző héthez képest. Míg az előző héten átlagosan 96 ezer nézője volt egy adásnak a fiatalok körében (10,7% SHR), addig a múlt héten már majdnem 104 ezren néztek egy adást, a közönségarány 11,4 százalékra hízott. A teljes lakosság körében a 333 ezres közönség múlt hétre 372 ezerre duzzadt, a közönségarány 10,4 százalékról 11,5 százalékra emelkedett.


Mindeközben a TV2-n a Szerencsekerék is javított az előző heti mérlegén, 168 ezerről 177 ezerre nőtt a nézőszám a fiatalok körében, a közönségarány pedig 19,1-ről 19,7 százalékra. A teljes lakosság körében nem volt számottevő változás, 720 ezren nézik kitartóan Kasza Tibi és vendégei küzdelmét a feladványokkal, a közönségarány itt nagyon magas, 22,4 százalékos. Viszont ezt a műsort sem húzhatják a végtelenségig, de legalábbis a főműsoridő végéig. A Szerencsekerék nagyjából fél 10-kor véget ér, és van még másfél óra a főműsoridőből. A Párbaj című páros reality már véget ért, ezért a csatorna most A Nagy Ő ismétléseivel próbálkozik, míg az RTL-en Istenes Bence vetélkedője után A mi kis falunk ismétlései kerülnek adásba.

És itt jön a meglepetés: A mi kis falunk ismétléseit a fiatalok körében többen nézik, mint a Tippelj és vidd el! új adásait:

míg a vetélkedő átlagosan 104 ezer nézőt vonz, addig A mi kis falunk ismétléseit 112 ezren nézik, a közönségarány 11,4 – 13,5 százalék A mi kis falunk javára. Közönségarányok tekintetében a teljes lakosság körében is A mi kis falunk kerül ki győztesen az RTL háziversenyéből: a Tippelj és vidd el! közönségaránya 11,5 százalék, míg A mi kis falunké 12 százalék.

Ami pedig A Nagy Ő ismétléseit illeti: az RTL sorozata lemossa a pályáról.

A fiatalok körében nagyjából dupla annyian nézik Pajkaszeg ismételt kalandjait, mint Árpa Attila szerelemkeresését, ott egy-egy adást átlagosan 56 ezren követnek figyelemmel a fiatalok körében, a közönségarány 7 százalékos. A teljes lakosság körében is győz A mi kis falunk A Nagy Ő ellenében: míg az előbbit 307 ezren választják, az utóbbit csupán 181 ezren.

Forrás: tv2

 

Ez pedig azt jelenti, hogy a hétköznapokon csak kicsit van lemaradva az RTL a TV2 mögött annak ellenére, hogy a Tippelj és vidd el! elég nagy kudarcként vonul majd be az RTL történetébe, de A mi kis falunk még az ismétlésekkel is tudja ezt ellensúlyozni.


A hét legnézettebb műsora a fiatalok körében a BL-döntő volt 215 260 nézővel és 21,2 százalékos közönségaránnyal, második és harmadik helyen egy-egy Szerencsekerék ért célba. A mi kis falunkon kívül jól szerepelt még a célcsoportban a a vasárnapi RTL Híradó, ami a 7. helyen ért célba, valamint a Cobra 11, ami a hét 12. legnézettebb műsora lett.

A teljes lakosság körében az első három helyet egy-egy Szerencsekerék adás szerezte meg, negyedik lett a keddi Tények, majd következik a maradék három Szerencsekerék-adás. Ezután 5 Tények-adás áll a toplistán, majd A mi kis falunk a 12. helyen, és 13. lett a BL döntő ebben a célcsoportban.

Cikkünk írása közben derült ki, hogy az RTL az Activityvel fordul rá a nyári uborkaszezonra, ugyanis június 26-tól hétköznap esténként a Tippelj és vidd el! helyén már ez a showműsor kap majd helyet.