Három olyan kultikus alkotás van, ami egész egyszerűen megkerülhetetlen a slasher zsáner történetében, és a mai napig minden kaszabolós horror ősanyjának számít: az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás Tobe Hoopertől, a szintén 1974-es Fekete karácsony Bob Clarktól és az 1978-as Halloween – A rémület éjszakája John Carpentertől. Így aztán nincs is mit csodálkozni azon, hogy még közel 50 év múltán is ezekhez a filmekhez nyúlnak vissza a rendezők egy-egy jól vagy kevésbé jól sikerült folytatás, előzmény vagy reboot erejéig.

A korelnökség persze egyértelműen Tobe Hooper berregő láncfűrésszel lődörgő, irdatlan termetű és bestiális lelkű „redneck”-jét, Bőrpofát illeti meg. Nélküle ugyanis aligha létezne a többi, ma már jól ismert, maszk mögé bújó, ikonikus filmes sorozatgyilkos: Michael Myers, Freddy Krueger és Jason Vorhees, akikhez a '90-es évek csúcsra járatott tinihorror-őrülete idején csatlakozott – afféle vérgőzös D'Artagnanként – a Sikoly szellemálarcos döfködője. És mivel az utóbbi néhány évben egész jól sült el a Halloween-franchise feltámasztása (a 40. évfordulóra időzített folytatás kritikája itt, a tavalyi Gyilkos Halloweené itt olvasható),

tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor húznak le egy újabb bőrt Bőrpofáról!

Amíg azonban az újabb és újabb Halloween-, Péntek 13.-, Rémálom az Elm utcában- és Sikoly-részek főleg a humorral felvizezett vérpatakot részesítették előnyben, addig A texasi láncfűrészes mészárlás folytatásai rendszerint inkább csapnivalóak voltak, semmint a kultikus ősforrás méltó utódai. Tobe Hooper klasszikusát ugyanis kezdettől fogva körüllengte egyfajta zsigerien nyomasztó légkör, ami miatt rendre beletört mindenkinek a bicskája ebbe a franchise-ba, amint egy kicsit is a blőd horrorvígjátékok irányába akarták terelni a jó öreg Bőrpofát. Nem véletlenül: Hooper a film láncfűrészes félkegyelműjét egy valódi sorozatgyilkosról, Ed Geinről mintázta, aki ma már ugyanúgy a Sátán és az Antikrisztus megfelelője az amerikai folklórban, mint hasonlóan bomlott elméjű „kollégái”, Ted Bundy és Charles Manson.

Ed Geint még ma is úgy szokás emlegetni mint „a plainfieldi mészáros”, avagy „a plainfieldi ghoul”, miután azért fosztogatott sírokat és ölt meg kegyetlenül nőket az '50-es években, mert a lenyúzott női arcbőrből egyebek között maszkokat és ruhákat varrt magának undorító tanyáján, mondván, ha női bőrt ölt magára, közelebb kerülhet halott édesanyjához... (Ed Gein gyomorforgató rémtetteiről a megtörtént eseményeken alapuló sorozatgyilkosos filmeket lajstromozó cikkünkben bővebben is írtunk – vigyázat, tényleg csak erős idegzetűeknek ajánljuk az elolvasását!)

Ed Gein torz lelke és beteges anyakomplexusa (ami természetesen a Psycho ihletője is volt, nem csak A texasi láncfűrészesé) az új Bőrpofa-filmben is nagy hangsúlyt kap. Nem akarok nagyon spoilerezésbe belemenni – bár egy bevett zsáner jól ismert alakját újrahasznosító film esetében nem igazán beszélhetünk nagy meglepetésekről –, legyen elég annyi, hogy az új A texasi láncfűrészes mészárlás eleje a családi szállal egész korrekt magyarázattal helyezi kontextusba azt, miért berregteti meg a láncfűrészt az isten háta mögötti amerikai kisvárosban éldegélő, drabális bumburnyák.

Az már más kérdés, hogy mind az anyjához ragaszkodó sorozatgyilkost, mind pedig a sötét múltú árvaházat láttuk már korábban ezer és egy másik horrorfilmben, úgyhogy ez valójában csak a jól bevált klisék újramikrózása...

Szinte nincs is olyan pillanata a filmnek, ami ne lenne ismerős a korábbi Texasi láncfűrészesekből vagy valamelyik másik kaszabolós horrorból.

Azt már megszokhattuk, hogy a horrorfilmekben mindig egy csapatnyi lelkes fiatal érkezik meg valami elhagyatott helyre, ahol szörnyűbbnél szörnyűbb dolgok történnek velük, és sorban meghal mindenki, kivéve persze a sötét múltja elől menekülő, gyötrődő különcöt, az ún. final girlt.  És én bizony vérig lennék sértve, ha egy, a címében a texasi láncfűrészest emlegető alkotás nem ilyen dramaturgia mentén épülne fel!

De ott van a mostani sztori központi karaktere, az idős Sally Hardesty (Olwen Fouéré), aki az 1974-es alapfilm egyetlen túlélőjeként 50 éve arra vár, hogy elintézhesse az életét megkeserítő maszkos gyilkost, és most végre ütött a leszámolás órája... És hát lássuk be,

Hogy Chris Thomas Devlin író és David Blue Garcia rendező Netflix-filmje szemenszedett ötletnyúlás és a jól ismert horrorklisék cinikus visszaböfögése a streaming óriás mesterséges hype-ja közepette, vagy épp ellenkezőleg, egy tisztességes iparosmunka, ami jelesre mondja fel a leckét a slasher műfaj eposzi kellékeiből, nos, ezt ki-ki döntse el maga a vérmérséklete szerint, ha már látta a filmet.

Jómagam egyébként inkább az utóbbi álláspont felé hajlok, ami főleg annak köszönhető, hogy egy-két ügyesen előkészített jump scare jelenetnél azért picit betojtam: az a rész ugyanis, ahol Bőrpofa a pöfögő láncfűrésze helyett egy kalapáccsal gyilkol,

annyira undorító, hogy még nekem is el kellett fordítani a fejem a képernyőtől,

pedig én Alien-születést reggelizem és Emberi százlábút vacsorázom!

Ami miatt viszont biztosan nem lesz kultfilm az új A texasi láncfűrészes mészárlás, az az a szomorú tény, hogy nincs mélysége, nem tartalmaz másodlagos réteget, és jóformán semmilyen szinten nem reflektál a XXI. századra. Tobe Hooper 1974-es horrorklasszikusát a kritikusok még manapság is a Kínai negyed és a Csillagok háborúja utáni harmadik legfontosabb filmnek tartják a '70-es évek terméséből. Nemcsak azért, mert új trendet teremtett az ijesztgetésben, hanem mert képes volt a cselekméynybe belesűríteni a zsigeri borzongás mellett a miénkéhez hasonlóan az amerikai társadalomban is masszívan jelenlévő

vidék-város ellentétet, valamint a vietnámi háború lázadó hippijei és a II. világháború poklát megjárt, tradíciótisztelő idősebb nemzedék közt feszülő világlátást.

Ezzel szemben az új Texasi láncfűrészes bármikor játszódhatna. Mai modern, kütyü- és netfüggő korunknak egyetlen jelenetben mutat csak fityiszt: amikor a vidéki porfészekbe érkező nagyvárosi fiatalok ahelyett, hogy menekülnének Bőrpofa elől, live streamben kamerázzák a vérfürdőjét – amire az internet fotelharcos népének csak annyi a válasza, hogy ki ez a csóri bohóc ebben a kamuvideóban... Egyetlen ilyen fricska viszont ma már édeskevés egy olyan korban, amikor mindez az efféle lefitymáló kommentáradat a mindennapok szerves része, és magát A texasi láncfűrészes mészárlást sem a sötét moziteremben nézi az ember, hanem a Netflix mobilappján, evés, mosogatás, vagy épp buszozás közben.

Ítélet: 6/10

Kiknek ajánljuk? A Netflixen debütáló A texasi láncfűrészes mészárlás a nagy előd vérben tocsogó bokájáig sem ér fel, és egészen biztosan nem lesz belőle akkora kultfilm 50 év múlva, mint amilyen az 1974-es eredeti lett. Viszont aki szeret trancsírozós horrorfilmeket nézni, bátran tegyen az új verzióval is egy próbát, garantáltan nem fog unatkozni – de eszegetni sem!