Macskabölcső

Habár Kurt Vonnegut olyan regényeiből, mint a Bajnokok reggelije, az Éj anyánk vagy Az ötös számú vágóhíd, készült filmadaptáció, ebből a sokak által legjobbnak tartott munkájából sosem. Egyesek szerint különleges stílusa, töredezett elbeszélői szerkezete és totálisan abszurd sztorija teszi lehetetlenné, hogy a vásznon is átélhessük (bár mindez igazából az író bármely könyvéről elmondható). A Macskabölcső megfilmesítésére ugyanakkor több kísérlet is történt már, de egyelőre senki sem járt sikerrel. 2005-ben például nem másnak a produkciós cége próbálkozott meg az adaptációval, mint Leonardo DiCaprióé, de a projektből azóta se lett semmi.

Pár éve pedig a Fargo című sorozat társalkotójaként ismert Noah Hawley futott neki a dolognak, aki minisorozattá akarta fejleszteni az 1963-as regényt – egyelőre mindhiába. A Collider egyébként a külön a Macskabölcső megfilmesíthetetlenségének szentelt cikkében felveti, hogy esetleg Yorgos Lanthimos (Egy szent szarvas meggyilkolása, A kedvenc) próbálkozhatna meg vele. De egyelőre szó sincs ilyesmiről, ez csak kósza ötlet a szerkesztők részéről, szóval a Macskabölcső megfilmesítéséhez mindeddig az az 1972-es tévéfilm, a Between Time and Timbuktu került a legközelebb, amit Vonnegut több írásából gyúrtak össze, így ebből is tartalmaz bizonyos elemeket.

Zabhegyező

J.D. Salinger 1951-es klasszikusa esetében – ami a 17 éves kiábrándult tinédzser, Holden Caulfield odüsszeiájának megjelenítésével jóval a young adult műfaj megszületése előtt valósította meg a tökéletes young adult regényt – nyugodtan elhagyható az „eddig még nem” kitétel, mivel a szerző maga tett róla, hogy sose valósulhasson meg egy esetleges adaptáció. A Zabhegyezőért (és/vagy a kultikus főhős megformálásáért) az évtizedek során olyan hollywoodi nagyágyúk versengtek, mint

Salinger viszont úgy gondolta, hogy az 1. szám első személyben írt narráció a vásznon nagyon modorosan hatna, máshogy viszont képtelenség lenne átadni a mű lényegét. Az író olyan komolyan gondolta az elhatározását, miszerint sosem engedi, hogy a Zabhegyezőből film készüljön, hogy még a végrendeletébe is belevette a dolgot; így amikor 2010-ben elhunyt, és a reménykedő filmesek újraindították a rohamot, megint csak koppantak, hiszen a szerző ügynöke akkor és azóta is nagyon szigorúan betartja Salinger (vég)akaratát. Szóval, aki valamilyen formában vele szeretne találkozni a vásznon, az a Zabhegyezőt címében megidéző Salinger-életrajzi filmmel, a Rebel in the Rye-jal vigasztalódhat, melyben Nicholas Hoult formálja meg a legendás írót.

Száz év magány

Amellett, hogy hatalmas kihívás lenne filmre vinni ezt a mágikus realista remekművet, Salingerhez hasonlóan maga a szerző, a kolumbiai Gabriel García Márquez is megnehezítette az aspiránsok dolgát. A legenda szerint csak úgy lett volna hajlandó eladni a megfilmesítési jogokat a már említett Harvey Weinstein producernek (aki pedig nem kisebb nevet szerzett meg rendezőnek, mint Giuseppe Tornatorét, a Cinema Paradiso direktorát), hogy ha vállalja, hogy

először leforgatja a teljes filmet, úgy, hogy minden fejezet két-két perc legyen, majd azokból évente egyet lehetne csak levetíteni, száz éven keresztül.

Az abszurd feltétel Márquez 2014-ben bekövetkezett halálával aztán elhárult, de a filmverziók azóta sem készülnek, pedig az író örökösei nyitottak a dologra.

A Netflix ugyanis a hírek szerint fejleszt a regényből egy sorozatot, amelynek az executive producerei Gabriel García Márquez fiai, Rodrigo Garcia és Gonzalo García Barcha, akik egyedül azt a kitételt tették, hogy a szériának spanyol nyelvűnek kell lennie. Mivel azonban a streamingóriás már 2019 márciusában beharangozta az adaptációt, és évekig nem történt semmi, majd tavaly nyáron újra, de egy hangulatos imázsfilmen kívül azóta sem tudni róla semmi konkrétumot (sem a szereposztást, sem az alkotók kilétét, sem a premierdátumot),

csak annyit mondhatunk ezzel kapcsolatban, hogy hisszük, ha látjuk.

Véres délkörök

Nagyon sokan vannak, akik nem olvasóként, hanem már nézőként találkoztak először Cormac McCarthy művészetével, hiszen az amerikai szerző írásai alapján egy sor – ilyen vagy olyan szempontból – sikeres (vagy legalábbis jól ismert) adaptáció született a Vad lovaktól kezdve a Nem vénnek való vidéken és Az úton át az Isten gyermekéig vagy A Sunset Limitedig. Annak ellenére azonban, hogy az irodalomkritikusok a Véres délköröket (teljes magyar címén a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égent) tartják a legjobb regényének, még senkinek sem volt elég mersze hozzá, hogy megpróbálja filmre vinni.

Az 1985-ös Véres délkörök ugyanis még a McCarthytól megszokott nihilista, kegyetlen és erőszakos prózához képest is nehezen befogadható: a magyar kiadás fülszövege szerint ez az író legpokolibb, egyenesen rémálomszerű regénye. Sokak szerint a szerző egybefolyó, központozás nélküli írói stílusa is megnehezíti az adaptációt, de egyrészt ez Az út vagy a Nem vénnek való vidék esetében sem volt probléma, másrészt a Véres délköröket inkább rendkívül problémás témája teszi alkalmatlanná a filmverzió megvalósítására, hiszen kevés stúdió merné felvállalni az amerikai őslakosok kiirtásának ábrázolását. Egy időben felmerült, hogy Ridley Scott készítene filmet az alapján, de komolyan valószínűleg sosem foglalkoztak a Véres délkörök vászonra vitelével – és ez valószínűleg így marad a jövőben is.

Javítások

A hazánkban is népszerű Jonathan Franzen 2001-es regényét tartják vita nélkül az író legjobbjának, és a szerteágazó családtörténet a maga esendő, de szerethető figuráival elbírná akár a tévés, akár a filmes adaptációt. Franzen ráadásul nem az a fajta szerző, aki elefántcsonttornyába vonulva elzárkózna a popkultúrától – sőt, ő maga adott ötleteket, hogy kit látna a legszívesebben a Javítások filmverziójának egyik főszereplőjeként (Gene Hackmant a család patriarchája, Alfred szerepében). A listán szereplő több más címhez hasonlóan ennek a könyvnek az esetében is történtek persze kísérletek. Scott Rudin például (a Truman Show, a Social Network – A közösségi háló vagy a Nem vénnek való vidék producere) már a megjelenése évében megszerezte a Javítások filmes jogait – de ennek kézzelfogható eredménye eddig még nem realizálódott.

Az HBO ezután sorozat formájában kísérelte meg feldolgozni a regényt, és ennek munkálataiban Franzen maga is részt vett, de a projekt sajnos csak a pilot epizódig jutott, amit a közönség sosem láthatott. Pedig a rendező a családi drámákban nagyon is járatos Noah Baumbach volt, aki olyan sztárokat állított csatasorba, mint

de a dologból sajnos nem lett semmi. A kasza hátteréről annyit lehet tudni, hogy Baumbach saját bevallása szerint is rosszul fogott hozzá a munkához, és nem ismerte fel, hogy a tévésorozat egy másfajta médium, ő pedig egyetlen epizódnak is akkora feneket kerített, mint egy nagyjátékfilmnek – amivel alaposan túllépték a költségvetést.

A Foucault-inga

Umberto Eco olasz író második leghíresebb regényét (az első természetesen A rózsa neve, amiből készült is egy nem kevésbé híres adaptáció) sokan hasonlítják Dan Brown kultúrtörténeti összeesküvéseket továbbfejlesztő könyveihez – csak míg Brown munkásságát senki sem tartja többnek jóféle ponyvairodalomnál, Eco művészetét nyilvánvalóan sokkal magasabb polcra helyezik. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy

sokkal jobban járna a világ, ha nem A Da Vinci-kódot és társait, hanem inkább A Foucault-ingát vinnék vászonra a filmesek.

Annak ellenére ugyanis, hogy a könyvben szóba kerül a druidáktól kezdve a templomos lovagokon át a kabbalisták és a szabadkőművesek ténykedéséig egy rakás ezoterikus téma, a szerző valójában egy percig sem veszi komolyan ezt az egészet; helyette szatirikus formában figurázza ki azokat az írókat, akik megpróbálják meggyőzni a könyveikben ábrázolt ezoterikus összeesküvés-elméletek igazáról az olvasóikat.

Kafka a tengerparton

Murakami Haruki japán írónak több művéből is készült már filmadaptáció, amelyek közül a Vezess helyettem és a Gyújtogatók zajos kritikai sikert aratott (a korábbi Norvég erdő már kevésbé). Egyik leghíresebb regénye, a Kafka a tengerparton azonban eddig elkerülte a filmesek figyelmét – talán nem véletlenül. Amíg ugyanis az említett alkotások legyenek bármily költőiek is, alapvetően a realitás talaján állnak, addig a Kafka a tengerparton nehezen megfejthető, két szálon futó metaforikus-szürreális történet, amelynek említett cselekményszálai a valóságban nem is, csak metafizikai síkon találkoznak, és még maga a szerző is azt nyilatkozta, hogy „a lehetséges értelmezések száma végtelen, minden olvasó számára más és más”.

Szóval elég logikusan adja magát a kérdés, hogy akkor a filmalkotóknak vajon melyik értelmezést is kéne vászonra vinniük. De egyes vélemények szerint ha a filmesek nem olyan amerikanizált módon közelítenének hozzá, ahogy például a Death Note – A halállista című mangához,

hanem mondjuk komplex animeként, esetleg animesorozatként valósítanák meg, talán sikerülne átadni valamennyit az eredeti mű összetettségéből.

Nyitókép forrása: Európa Könyvkiadó / Magvető Könyvkiadó / Geopen Könyvkiadó.