Van élet a Ragyogáson, A remény rabjain és a Halálsoron túl is: az Az, az Álom doktor és A kívülálló is remekül adaptálta a horror királyának regényeit.
Stephen King neve manapság ismét ugyanolyan jól cseng, mint a '80-as és a '90-es években, amikor olyan neves rendezők nyúltak a regényeihez, mint Stanley Kubrick, David Cronenberg, John Carpenter és Frank Darabont, akik olyan kultfilmeket tettek le az asztalra, mint a Ragyogás, A holtsáv, a Christine, A remény rabjai és a Halálsoron. Egy hosszabb szünet után nagyjából úgy a 2017-es Az premierje után köszöntött be ismét a horror királyának reneszánsza: egy ideje szinte már el sem telhet úgy egy hónap, hogy ne adnánk hírt itt a PORT.hu hasábjain egy újabb King-adaptációról. Az alábbiakban a Listverse nemrégiben publikált Stephen King-toplistáját ismertetjük, amelyen a 2010 és 2020 között elkészült filmek és tévésorozatok lettek lajstromba szedve – viszont érdekes módon ez a ranglista nem az Az 1-2, hanem a 2013-as Carrie remake idejére teszi az új King-aranykor kezdetét. Következzen tehát a 2010-es évek Stephen King-es TOP10-e!
10. Carrie (2013)
A Listverse listájának összeállítója azzal indokolta a film 10. helyezését, hogy a legkézenfekvőbb dolog King első regényével, az 1974-es (nálunk viszont csak 1992-ben kiadott) Carrie-vel elkezdeni egy Stephen King-toplistát, annál is inkább, mivel a filmadaptációk sorát is ez a történet nyitotta meg 1976-ban. A 2013-as verzióban Chloë Grace Moretz alakította Carrie-t, a címbéli, szégyenlős fiatal lányt, akit nem elég, hogy az osztálytársai folyton szekálnak, de otthon sem túl rózsás a helyzete a bigottan vallásos és drákóian szigorú anyja (Julianne Moore) miatt. A különleges képességekkel rendelkező, elkeseredett Carrie a szalagavató bálján a poklok poklát tartogatja azok számára, akik ártottak neki... A Kimberly Peirce rendezésében elkészített remake jóval megelőzte a korát, és alighanem pont amiatt nem is lett akkora sikere, mert még az Az 1-2 diadalútja előtt készült el, a női blockbuster rendezőkre a 2017-es Wonder Woman után figyelt fel igazán a széles közönség, az iskolai zaklatások, a bántalmazó szülő-gyerek viszony, a mentális betegségek és a vallási fanatizmus pedig 8-10 éve még nem volt annyira központi téma a mainstream médiában, mint manapság.
9. Mr. Mercedes (2017)
Stephen King azonos című, 2014-ben (nálunk 2017-ben) megjelent Mr. Mercedes című regényében látványosan szakított az addigi misztikus, sci-fibe és horrorba hajló rémtörténetekkel, és egy klasszikus krimivel lepte meg a rajongóit. No persze az olyan szokásos King-kellékek, mint az Isten háta mögötti kisváros, a részletesen kidolgozott, hétköznapiságukban is érdekes szereplők, valamint a jó és a gonosz eposzba illő harca ezúttal sem hiányozhatott. A történet középpontjában a címbéli, Mercedesben ülő tömeggyilkos áll, aki egy fagyos hajnalon nyolc munkanélkülivel végez, mialatt azok épp az állásközvetítő iroda előtt várakoznak. A sofőr megmámorosodik a halálosztó szerepétől, ezért egy újabb, még ördögibb merényletre készül. Amikor Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru (a sorozatban Brendan Gleeson alakítja) levelet kap a titokzatos Mercedeses Gyilkostól, immáron a jelvénye nélkül vág bele a nyomozásba, és egy hajmeresztően izgalmas versenyfutásba kezd az idővel.
8. 1922 (2017)
A Netflix 2017-ben csapott le a 2010-ben megjelent (magyarul 2014-ben kiadott) Minden sötét, csillag sehol című Stephen King-novelláskötet egyik legizgalmasabb történetére, az 1922-re, amelyben egy kissé komikusan beszélő, gyarló amerikai farmer (a filmváltozatban Thomas Jane) brutálisan meggyilkolja a feleségét némi anyagi haszon reményében. Ám a cselekedeteiknek súlyos következményei lesznek, és a nyakas földműves egyáltalán nem tud olyan könnyen megszabadulni az asszonytól, mint ahogyan azt eredetileg remélte... A film a Netflix kínálatában tekinthető meg.
7. Kedvencek temetője (2019)
Stephen King Állattemető címen is ismert, 1983-as (magyarul először 1993-ban kiadott) regényéből 1989-ben már leforgattak egy filmváltozatot, aminek ráadásul maga King írta meg a forgatókönyvét. 30 évvel később elkészült egy remake is, amelyben már Jason Clarke alakította Dr. Louis Creedet, aki családostul költözik ki vidékre a zsúfolt Bostonból, egy forgalmas erdei út melletti, takaros házikóba. Amikor bekövetkezik a tragédia, és nemcsak a Creed család macskáját ütik el a festői vidéken száguldozó kamionok, az apuka a furcsa szomszédtól (John Lithgow) kér segítséget, aki megmutatja neki a háztól nem messze fekvő, rejtélyes temetkezési helyet. Ezzel azonban egy olyan veszélyes láncreakciót indítanak el, amely kiszabadít egy kifürkészhetetlen, gonosz erőt is. No de milyen lett az új Kedvencek temetője a régihez és a könyvhöz képest? A Port.hu kritikájában ezt írtuk: „akkor a legfélelmetesebb, amikor csak halljuk a nyikorgó borzalmat”. A film a Netflix kínálatában tekinthető meg.
6. A magas fűben (2019)
Lassan, de biztosan Stephen King fia, Joe Hill is olyan biztos kezű, ismert horroríró lesz, mint a neves apuka. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy a Szarvak és a NOS4A2 című regényeiből és a Locke & Key című képregényéből is készült már film illetve tévésorozat. A Netflix 2019-ben egy olyan elbeszélésre csapott le, amit apa és fia együtt jegyzett: ez volt a 2016-ban magyarul is kiadott A magas fűben. A címbéli fűtenger igazi labirintus annak a terhes nőnek és a testvérének, akik belevetik magukat, miután meghallják egy fiú segélykiáltását. Ráadásul nemcsak, hogy a kiutat nem lelik, de mintha az idősíkok is kissé összekeverednének odabent. A magas fűben ugyanis lehetetlenség bárkit és bármit megtalálni, mert gonosz erők játékszere a hely, és aki ide bekerül, arra véget nem érő kódorgás vár. Az őrült tévelygés közben a főhősök persze másokkal is találkoznak, akik szintén az eltűnt hozzátartozóikat keresik, és egy nyugtalanítóan bizarr kiskölyök is előkerül... A filmváltozatot a Kocka atyja, Vincenzo Natali rendezte, az egyik fontos szerepet pedig nem kisebb horrorveteránra bízta a Netflix, mint a Démonok között és az Insidious-filmek sztárja, Patrick Wilson. A film a Netflix kínálatában tekinthető meg.
5. Álom doktor (2019)
Mike Flanagan a Port.hu kritikusa szerint is nagy fába vágta a fejszéjét, amikor egyszerre akarta folytatni Stanley Kubrick zseniális Ragyogását, és filmben feldolgozni Stephen King 2013-as regényét, az Álom doktort, ami eleve a könyvként 1977-ben kiadott Ragyogás folytatásának íródott. Az egykoron a Szépkilátás Hotelben triciklizgető kis Danny időközben már felnőtt (Ewan McGregor alakítja), de a szállodában átélt, régi borzalmak miatt nem lett egy sikersztori az élete. Egy álmos kisvárosban él, és egy hospice kórházban segít, hogy a betegeknek minél fájdalommentesebb legyen a halála (erre utal a címbéli Álom doktor is). Ám a múltja itt is utoléri: kiderül ugyanis, hogy az unokahúgának, Abra Stone-nak (Kyliegh Curran) is pont olyan furcsa képességei vannak, mint neki. Ráadásul már a True Knot, egy különleges képességű emberekkel vámpírként táplálkozó szekta is a nyomukban lohol. A film az HBO GO kínálatában és az HBO2-n tekinthető meg.
4. Az 1-2 (2017, 2019)
Minden idők egyik legvaskosabb, 1138 oldalas Stephen King-regényéből, az 1986-os Azból (ami olyan hosszú, hogy Magyarországon két kötetben jött ki), minden idők egyik legjobb Stephen King-filmjét forgatta le Andy Muschietti 2017-ben. Ami nem mellesleg minden idők egyik legtöbbet kaszáló horrorfilmje lett a maga szerény 700 millió dolláros bevételével, de a folytatása végül nem ezért készült el 2019-ben, hanem mert King már a regényében is eleve két szálon gombolyította a cselekményt: a Pennywise bohóc képében randalírozó, emberevő ősi entitást (vagyis a címbéli Azt) először a különös Maine-állambeli kisváros, Derry tinédzserei győzik le, majd később ugyanezek a gyerekek, csak már kalandos életű, keserű felnőttekként. A duplafilm érdekessége, hogy a második részben hiába szerepeltek olyan hollywoodi húzónevek, mint Jessica Chastain, James McAvoy, Bill Hader és az Old Spice-os fickó a reklámokból (Isaiah Mustafa), a '80-as évekbeli gyerekcsapat ( Sophia Lillis, Wyatt Oleff, a Stranger Thingsből megismert Finn Wolfhard, és a többiek) sokkal szerethetőbb volt, mint a felnőtt énjeik. Nem csoda, hogy az Az tinijei közül kettő is Stephen King-ihletésű, kisvárosi horrort forgatott Ez így nem oké címmel. Az Az: Második fejezet az HBO GO kínálatában és az HBO3-on tekinthető meg.
3. Gerald’s Game (2017)
Stephen King 1992-ben megjelent regénye, a Bilincsben még a horror királyának fanatikus rajongói szerint sem számít a King-életmű legizgalmasabb darabjának – épp ezért volt furcsa választás Mike Flanagantól, hogy ebből forgatott filmet, két évvel az Álom doktor előtt! A történet lényegében egy fullasztó hangulatú kamaradráma: a címbéli Gerald, aki egy menő ügyvéd (Bruce Greenwood), az eldugott nyaralójukban ágyhoz bilincseli a feleségét, Jessie-t (Carla Gugino), mert már csak így képes felcsigázni a vágyait. Jessie-nek azonban már elege van a férje piszkos fantáziájából, ezért ágyékon rúgja őt... Csakhogy Gerald szívrohamot kap! Ezzel kezdődik el az ágyhoz bilincselt Jessie többnapos tortúrája, amely alatt nem elég, hogy mindenféle furcsa hangot hall, amelyek különös dolgokra biztatják, betéved a házba egy kutya, és elkezdi marcangolni Gerald holttestét. Ráadásul Jessie-nek rá kell döbbennie, hogy nincs is annyira egyedül, mint hitte. A film a Netflix kínálatában tekinthető meg.
2. A kívülálló (2020)
A Mr. Mercedes című regény akkora siker lett 2014-ben, hogy King nemcsak két másik krimit kanyarított hozzá (ezek voltak a 2015-ös Aki kapja, marja és a 2016-os Agykontroll), hanem 2018-ban egy spin offot is, A kívülálló címmel (a trilógiát és a különálló kötetet a különc magánnyomozó, Holly Gibney alakja köti össze). Erre a könyvre csapott le jó érzékkel az HBO stábja, akik a kiváló alapanyagból egy még kiválóbb minisorozatot forgattak, olyan sztárokkal a főszerepben, mint Jason Bateman és a Zsivány Egyes című Star Wars-film főgonoszát alakító Ben Mendelsohn. A két színész szerepeltetése azért volt telitalálat, mert Batemant a nézőközönség régóta hajlamos poénkodós pojácának elkönyvelni, itt viszont pont ő a bestiális gyerekgyilkosság első számú gyanúsítottja (de ő volt a sorozat egyik producere és két epizód rendezője is), Mendelsohn pedig ezúttal kivételesen nem negatív karakter, hanem egy olyan zsaru, aki már-már megszállottja a törvény betűjének, és akár még egy régi cimborát is azonnal sittre vág, ha a bizonyítékok ellene szólnak. Ahogy azt a Port.hu kritikájában is megírtuk tavaly, A kívülálló szimpla nyomozós szériaként is nagyszerűen megállja a helyét, a Kingre jellemző, óvatosan adagolt természetfeletti szállal viszont még ennél is többet, egy hátborzongatóan jó krimisorozatot kaptunk, amit könnyen lehet, hogy az utókor már a True Detective-vel fog egy lapon emlegetni. A sorozat az HBO GO kínálatában tekinthető meg.
1. Végítélet (2020)
Ahogy azt tavaly decemberben is megírtuk: sokan már az első rész után szidták az új Végítéletet, de ne higgyünk nekik! A CBS sorozatát igenis érdemes megnéznie mindenkinek, aki szereti Stephen Kinget, valamint a posztapokaliptikus és misztikus történeteket (nem véletlen, hogy a Listverse listáján is ez lett az első helyezett). No persze már az alapanyag is örök kedvence a Stephen King-rajongóknak: az eredetileg 1978-ban kiadott Végítélet 1990-es, teljes kiadása ugyanis igazi csemege a maga 1153 oldalával (ami itthon 2001-ben csak két kötetben fért el)! Az izgalmas történet népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy 1994-ben egyszer már készült belőle egy sorozatverzió, amiben olyan kiváló színészek szerepeltek, mint Ed Harris, Miguel Ferrer vagy a Forrest Gump sztárja, Gary Sinise. Az új verzióban Whoopi Goldberg lett a kataklizma utáni jó embereket maga köré gyűjtő Abigail anya, a romlott és erkölcstelen Las Vegasban parádézó Sötét Ember pedig Alexander Skarsgård – a kettejük közti, végső ütközetben pedig olyan sztárok álltak csatasorba, mint a Westworld kevély cowboyát alakító James Marsden és a The Sun bulvárlap és Johnny Depp pere miatt rivaldafénybe került Amber Heard.