Bolti tolvajok

Hirokazu Koreeda (Anyátlanok) rengeteget dicsért, Cannes-ban Arany Pálmát nyert, Oscar-jelölt filmje egy olyan családról szól, akik pitiáner lopásokból próbálnak megélni, de így is a nyomor szélén tengődnek, és amikor befogadnak egy elhagyott kislányt, teljesen megváltozik az életük. És a plakát a film központi témáját, a család sokféleképpen értelmezhető fogalmát szívszorítóan szépen, egyszerűen ábrázolja. Pár embert látunk félig még az otthonukban, félig az utcán, mosolyogva, egymást ölelve, egymás kezét fogva, de sejthető a hamarosan bekövetkező dráma.

Az átkelés madarai

Az Oscar-díjra jelölt A kígyó ölelése alkotói újra egyfajta néprajzi témát találtak, csakhogy ezt most felütötték a klasszikus gengszterfilmek hagyományaival. Egy, Kolumbia távoli, sivatagos részén élő indián törzsről szól a történet, amelynek egyik tagja még a 70-es években úgy dönt, beszáll a virágzó marihuána üzletbe, az így szerzett rengeteg pénz és az „üzlettel” járó erőszak azonban lerombolja a különleges hagyományos kultúrát. És ezt a plakát csodaszépen tükrözi vissza: alul áll a lelkét a pénzért eladó férfi, felette hagyományos öltözetben, arcfestéssel a nő, akiért mindezt tette, felettük pedig a törzs mátriárkája, aki előre látta a pusztulást, és a kép világos sárgából narancsba, majd bordóba váltó, végül sötétkékbe hajló színei is az elkerülhetetlen drámát idézik meg, a grafika és a fehér keret pedig a kor stílusára rímel.

Üveg

Messze ez a legeredetibb és legmerészebb plakát a listán, hiszen hol merik azt megtenni, hogy van három szupersztárjuk, Samuel L. Jackson, Bruce Willis, illetve James McAvoy, aztán a képen egyrészt lenyakazzák őket, megfordítva, fejjel lefelé, teljesen másként mutatják őket, teljes rettentő valójukban. És a fantasztikus színvilágú poszteren ott van minden, amit M. Night Shyamalan ezekről az emberekről mondani akart, hogy itt szuperhősökről van szó, de nem olyanokról, mint akiket a Marvel teremtett meg, hanem sokkal hétköznapibb, ugyanakkor sokkal sötétebb figurákról. Bárcsak a film is ennyire jó lett volna!

Apró mesék

Nem mondom, hogy a Szász Attila rendezte, Köbli Norbert írta film plakátja tökéletes lett, viszont tökéletesen hozza azt, amit az alkotók kifejezni akartak. Mert kissé zavaró, mennyi minden történik a hősiesen a semmibe meredő Szabó Kimmel Tamás hasában – benne áll Molnár Levente puskával, egy pasas pisztollyal, és ott menekül a kisfiúval az amúgy is látható Kerekes Vica, illetve érkezik a vonat, viszont átjön, hogy mi a műfaj, mi a kor és hogy ki mit akar a másiktól. Merthogy 1945-ben járunk, a háború végén, a férfi rátalált a nőre, a nő azt várja, segítsen neki, a gesztusok régimódian szélesek, drámaiak, a betűtípus az egykori híradókat idézi, és valóban, Köbli az egykori apróhirdetésekből kiolvasható „mesékre” építette fel filmjét.

Mi

Félelmetesen gyönyörű a Tűnj el! kapcsán világhírűvé vált Jordan Peele második nagyjátékfilmjének plakátja, és az is zseniális benne, hogy olyan keveset mutat, mégis olyan sokat mond el. Egy nőt látunk rajta, bordó, a vér színét idéző, nyakig begombolt, uniformis szerű ruhában, aki egy maszkot tart maga előtt, ami a saját arca. A szem nélküli maszk szája mosolyog, az övé nem, a szeme tágan mered a távolba, egy könnycsepp pereg le az arcán, barna bőre pedig különösen hangsúlyos ebben a megvilágításban. A maszkot tartó kezén bézs színű sofőrkesztyű van, ami egyszerre olyan, mint valamiféle ortopéd segédeszköz vagy a fegyverviselést megkönnyítő felszerelés – vagy mint egy szolga megfelelő munkaeszköze. A kézzel írott fehér cím, a Mi kontrasztja az összes többi színnel csak erősíti a plakát összes többi elemét – hátborzongató!  

Kedvencek temetője

Horrorfilmhez mindig is hálás dolog volt plakátot tervezni, hiszen itt a grafikusnak sosem kellett magát visszafognia – a régi klasszikus remake-jéhez viszont meglepő módon egy visszafogott poszter készült. Itt nincs vér, nincs menekülő áldozat, felemelt, a holdfényben megvillanó kés, csak egy csapat gyerek, akik libasorban haladnak az erdőben. Legalábbis első blikkre, mert, ha jobban megnézzük, ezek a gyerekek állatmaszkokat viselnek, és mindenféle szerszámokat visznek. Ásót, talicskát, és, ha jobban megnézzük, egy sírkeresztet, egy dobot, és egy kis dobozt vagy csomagot, amiben nyilván egy kis kedvenc élettelen, de hamarosan feltámadó teste van – a többit már tudjuk az első filmből, mert a tervező okosan épít arra, hogy ez egy olyan film, ami új, mégsem ismeretlen.

A hiányzó láncszem

A Laika Filmstúdió aktuális filmjének nem a története, hanem a kinézete az igazi erőssége – ez sajnos régi átka a stop motion animációban utazó cégnek -, amivel a plakát készítői is tökéletesen tisztában voltak. Vagyis a sztoriról itt semmit sem tudunk meg, azon kívül, amit az alcím árul el – „A bunda alatt óriási szív dobog”, de ez sem segít sokat -, és csak egy furcsa, majomszerű lényt látunk. Egy zavartan mosolygó, kissé rőt színű bundát viselő, de emberszerű gesztusú, a kezét tördelő, csupasz képű jetiszerűség látható a fehér háttér előtt, majdnem egész alakkal, a térdénél elvágólag. És tényleg látszik rajta, milyen jámbor és jóakaratú, és én tényleg kíváncsi lettem, hogy mi fog vele történni – és ezt kell elérnie egy plakátnak, nem igaz?

Brightburn – A lángoló fiú

Ez egyszerre a legszebb és legegyszerűbb grafika a listán, hiszen nincs is rajta más, mint egy kisfiú, aki a levegőben lebeg – nincs háttér, csak a vörösbe hajló piros szín, nincs itt semmi más, csak ami rajta van. Ami rajta van, az viszont zavarba ejtő és ijesztő. Tornacipő, farmer, csíkos póló, eddig semmi rendkívüli, de fejét valamiféle kámzsa fedi, szeme vörösen világít, az arcán valamilyen cső van, de a legjobb rész a köpönyege. Mert a köpenyből tudjuk, hogy ő egy szuperhős, és a képről az is kiderül, hogy nem a jók közé tartozik – és ez a lényege a fordított Superman történetnek. A kockás szövetből készült köpeny baljóslatúan lebeg a srác mögött, szétfoszló alja egyszerre idézi a Rorschach-tesztek szétfolyó tintafoltjait és a megperzselt papír pernyéjét.

Godzilla II – A szörnyek királya

Az új Godzilla-film plakátján csak az szerepel, ami tényleg fontos és tényleg jó a történetből – és ilyen szempontból a grafikus mintha egy vizuális filmkritikát alkotott volna meg. Mert nem látunk mást, mint a hatalmas gyíkot oldalról, ami látni engedteti, ahogy a benne tomboló atomenergia kéken csillogva átfut a gerincén és a hátpikkelyein, és előtte egy apró figura áll. Mi már tudjuk, hogy a legjobb szereplő az, a Millie Bobby Brown által eljátszott tudóspalánta, aki végig hisz Godzillában, de itt csak az a fontos, hogy milyen icipici az óceán kékjéből kiemelkedő rettentő lényhez képest. Ami vagy aki láthatóan csatára kész, száját üvöltésre nyitja, minden idegszálával a távolban lévő ellenségre koncentrál – mint tudjuk, belőlük aztán több is akadt.

Három egyforma idegen

Míg az összes fenti plakáton a kép hordozta az elsődleges üzenetet, a cím, a tipográfia csak kiegészítette azt, itt teljesen más történik. A képen három egyforma arc látszik, vagy három teljesen egyforma srác arca, vagy egy arca háromszor, nem tudjuk, részben azért, mert mindegyik erősen megvágva, ráadásul fejjel lefelé látszik, így az egyformaságon van a hangsúly, és éreztetik velünk, hogy itt sok minden van, ami nem fog elsőre kiderülni, és tényleg így történik majd. És ott a cím, az elsőre zavarosnak tűnő szöveg, ami úgy van megszerkesztve, hogy ne legyen benne egy egyforma betű sem – talán a G ismétlődik csak –, éppen az egyformaságnak ellentmondva, kuszán, mindenféle irányba eldőlve, sárga háttér előtt vastagon feketén szedve. Ami egyszerre idézi a New York-i taxikat, és tényleg ott járunk, és bulvár újságok harsány címlapjait, és ezt a sztorit annak idején tényleg a bulvárlapok kapták fel.