Rian Johnson forgatókönyvíróként és rendezőként egyaránt jegyzett harmadik filmje ritka madár az utóbbi évek sci-fi palettáján.
A Sammy nagy kalandja 2. mesefilm. Gyerekfilm. Tanítós film az összefogásról meg a családról. És még felnőtt szemmel is rendkívül
Vannak olyan kristálytiszta pillanatok, amikor hirtelen minden összeáll, érthetővé és átláthatóvá válik. Marie (Juliette
Timur Bekmambetov, a már-már kultikus Éjszakai őrség rendezője, amióta Hollywoodba ment, egyre kínosabb és kínosabb dolgokat
Szökőévente egyszer látunk olyan filmet, amiért érdemes volt feltalálni az IMAX technológiát, Marc Webb A csodálatos pókembere
Haute Cuisine, molekuláris gasztronómia, Michelin-csillag – akiknek ezek a fogalmak nem mondanak semmit, nem tudom, mennyire
Bevált recepten nem érdemes változtatni – tudták ezt a Men in Black alkotói is, amikor tíz évvel az utolsó bevetés után ismét
John Cusack rajongói feltehetően már régóta fenik a fogukat az Edgar Allen Poe rémisztő meséi által ihletett thrillerre –
Szinte látom magam előtt, ahogy a kiskamasz Jonah Hill karcosra nézi a Rodney Dangerfield által nemcsak színészként, de forgatókönyvíróként
Mi történik velünk, ha megöregszünk? Sokkal bölcsebben és megfontoltabban menedzseljünk majd szerelmi életünket? Egy frászt!
Paul Torday azonos című regényéből az érzékeny történetek rendezője, Lasse Hallström készített eddigi munkásságába remekül
Kétféle film marad meg hosszan emlékezetünkben. Az egyik olyan filmművészeti erényekkel rendelkezik, melyek mérföldkővé teszik,
2008-ban az Utazás a Föld középpontja felé egyike volt a 3D boom elindítóinak, mely még csak kapirgálta a technológiában
David Guggenheim eddig nem sok emlékezeteset művelt, de a Védhetetlen forgatókönyvének kedvéért most már érdemes megjegyeznünk
Úgy tűnik, az ifjú filmesek megunták a BBC-re oly jellemző letisztult adaptációs iskolát, és az angol romantikusokat legújabb
Lelki szemeim előtt szinte látom, ahogy Len Wiseman unatkozva ül otthon. Felveszi a telefont, szól a haveroknak, ugorjanak
Sean Durkin első filmje az elmúlt időszak legnyomasztóbb alkotása, amit azonban nem véletlenül jutalmazott a Sundance Fesztivál
Két év után ismét mozikban Sherlock és Watson, bizony mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. Guy Ritchie nem változtatott
Az utóbbi idők legjobb filmje a Barney és a nők. Laza kis romkomnak álcázza magát, de messze több ennél. Érzékeny és vicces,
Felesleges karaktereket pazarolni erre a filmre, mely a Disney klasszikus alaphelyzetét altesti poénokba fojtotta. Egyszerűen