Vannak olyan kristálytiszta pillanatok, amikor hirtelen minden összeáll, érthetővé és átláthatóvá válik. Marie (Juliette Binoche) életében ez pont akkor érkezik el, amikor feje tetejére áll minden – Sylvie Testud filmje nemcsak ideális randifilm, de izgalmas – bár sokszor nem eléggé alapos – gondolatkísérlet is egyben.
Marie (Juliette Binoche) első látásra beleszeret Paulba (Mathieu Kassovitz – Nem ismerős? És ha azt mondom, hogy ő rendezte a Gótikát, a Babylon A. D.-t és a hazai Fehér tenyér producere is volt?), a jóképű képregényrajzolóba: kapcsolatuk szemezgetéssel indul a tengerparton, amit egymás kerülgetése, majd egy szenvedélyes éjszaka követ. Vágás. Marie felébred egy menő párizsi lakásban, a konyhában a gyereke ül, a tévében pedig saját magát mint sikeres üzletasszonyt látja viszont. Eltelt tizenöt év, és Marie csak egyetlen dologra emlékszik – az érzésre, hogy szereti Pault, aki a képek tanúsága szerint ma már a férje. Az éppen válófélben lévő férje.
Jópofa kiindulás ez, a kérdés már csak az, mit képes kihozni a forgatókönyvet is – Claire Lemaréchallal közösen jegyző – Testud Frédérique Deghelt történetéből. Sok mindent kapunk, de hiányérzetből is jut bőven. Juliette Binoche például remekel, nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire szerethetőnek, ennyire pajkosnak, ennyire nőcisnek, még azt is elhisszük neki, hogy csak 41, miközben már mindjárt 50. Közte és Mathieu Kassovitz között működik a kémia, a szomorú szemű, kicsit mamlasz főhőst biztosan minden női néző hamar szívébe zárja. Sajnos kevésbé erősek a mellékszereplők, de ez nem feltétlenül a színészek, sokkal inkább az alulírt karakterek hibája. Az alulírtság egyébként az egész film legnagyobb hiányossága. Legerősebben a film vége hiányzik. A főhősnő nagy monológja után egy igencsak előkészítetlen happy endnek lehetünk szemtanúi, amit nem követ sem magyarázat, sem valamiféle levezetés, amiből legalább egy picit képbe kerülhetne szerencsétlen mozilátogató. Persze, bizonyos filmeknek lehet az az erőssége, hogy nyitva hagy kérdéseket, de ez azért mégiscsak egy romkom, még ha európai is… Kár a végéért, mert a film egyébként végig feszültségben tartja a nézőt, a kíváncsiságunk cseppet sem lankad – nagy aztán a csalódás, hogy nyomozásunk végül eredménytelen marad: nem tudjuk meg, hogy ez a furcsa időszakadék csak Marie fejében tátong vagy valójában sci-fit nézünk. Ennek ellenére nem gondolom, hogy Sylvie Testud filmje melléfogás lenne, erős hangulata, sokszor remek zenéje és helyenként egészen kiemelkedő képei kifejezetten szórakoztató darabbá avanzsálják.
