Szórakoztatóbbak voltak-e annak idején a Duna TV halai a Magyar Televíziót uraló fehér zajnál vagy az ORTT cenzorainál?
A musical létjogosultságát eszünkbe nem jutna megkérdőjelezni, tény azonban, hogy merőben kockázatos műfajról van szó, a rossz arányérzék és/vagy témaválasztás ugyanis pusztító színpadi bányakatasztrófákat eredményezhet. Lássunk erre néhány hazai példát!
Bár a száraz november a szakemberek szerint egyre nagyobb népszerűségnek örvend, „A” magyar ember számára a 11. hónap nem több, mint egy vastag betűs kifejezés a naptárból. Márpedig ez aligha indokolja, hogy olykor-olykor ne álljon be, mint a klinikai halál. Lássunk néhány hazai filmes karaktert, aki ehhez tartaná magát, ha az absztinenciára terelődne a szó.
Következzék négy tudományos-fantasztikus sorozat a vasfüggöny keleti oldaláról, ahol kávét főzött az Enterprise űrhajó, E.T. pedig kislányként látogatott el a Magas-Tátrába!
A káromkodás legalább akkora hungarikum, mint a Coca-Colás flakonba töltött sebbenzin ízű szilvapálinka, vagy a jégkrémes dobozban tárolt pörköltmaradék. Nem csoda, hogy az aczéli kultúrpolitika hanyatlását követően már az is felszabadító erővel bírt, ha egy-egy lófütty felbukkant a dalszövegekben. Lássuk a rendszerváltás utáni szókimondó szövegek evolúcióját!
Következzék néhány főcímzene a királyi M1 fénykorából, mely közvetlenül okolható későbbi neurózisaink kialakulásáért.
A következő művekben a gyilkos fotel, karácsonyfa és fánkok mellett az óvszerek is hadjáratot indítanak az emberi élet és a nézői szürkeállomány ellen.
Ha létezik 90-es évekbeli eurodance-csapat, mely a mai napig lojális a magyar rajongókhoz, az a Scooter. Pedig a német trió olykor nem kis tortúráknak volt kitéve ebben a vérzivataros országban. Ezekből gyűjtöttük össze a legemlékezetesebbeket.
Mintha a valóság- és kibeszélőshow-cunami nem lett volna elegendő csapás, a 2000-es VIVA és a Cool TV is több frontos harcot folytatott az emberi intelligencia ellen. Lássuk leghatékonyabb fegyvereiket!
A 80-asok VHS-narrációi olyanok, mint a rendőrségi gázgránát: bármennyire lejárt szavatosságúak is, manapság is képesek könnyekre fakasztani az embert. Lássunk néhány „szinkronbravúrt”, mely a videómegosztók jóvoltából megmaradt az örökkévalóságnak!
Eljött a pillanat, hogy megmérkőzzön egymással az internetes gasztrohorror két legkarakteresebb egyénisége, akik a konyhában nem ismernek lehetetlent.
A zenei paródia igen-igen veszélyes terep, ahol az előadók humorérzék hiányában gyakran aknára lépnek, ám a hallgatóság robban fel. Lássunk erre néhány szemléletes példát!
Következzék néhány előadó, aki alapjaiban rengette meg a „rock örök és elpusztíthatatlan” jelmondatot.
2001 óta megannyi előadó próbált a Király nyomdokaiba lépni, lássunk néhány próbálkozást, melyet nem övezett osztatlan siker.
Következzenek a legendás 90-es évekbeli tévés kívánságműsor videóklipjei, melyek megannyi háztartás telefonszámláját hizlalták ötszámjegyűre!
Vannak embert próbáló kihívások, melyeket az ember legszívesebben az idők végezetéig halogatna, ilyen pl. a 90-esek legnyálasabb magyar dalszerzeményeinek csokorba gyűjtése. Ezúttal azonban nem futamodtunk meg a feladat elől, ugyanakkor Kozsót – mint a nyálkibocsátás Lola T versenyautóját - a fairplay jegyében felfedezettjeivel együtt diszkvalifikáltuk a versenyből.
Az Asylum stúdió fejesei ismét törölközővel a fejükön borultak rá a csónaklakkos vödörre, és megszületett az Alien: Romulus éticsigák szórakoztatására hivatott klónja.
A Szomszédok tenyérbemászóan becsületes és jóindulatú népnevelői mellett akadtak alkalmi mellékszereplők, akik a Sötét Oldalt képviselték. Következzenek a teleregény negatív példamutatói, akik rendszeresen belerondítottak a plebejus réteg erkölcsi okításába!
Korábbi gyűjtésünk után következzék öt újabb hazai dalszövegrészlet, mely az Amnesty International hatáskörébe tartozik.