„Még élni akarok” – A Jimmy-musical

A musicallel szemben gyakori vád, hogy – műfajából adódóan – irritálóan lebutított, fogyasztóbarát formában interpretál műalkotásokat vagy életműveket. Nos, a Zámbó Jimmy-diszkográfia esetében ez aligha merülhet fel, lévén a Király szerzeményei eleve annyira kommerszek, hogy a csepeli kőművesek egy doboz Rocky Cellarral kísérlik le őket. Így aztán aligha sérelmezheti bárki a Jimmy-musical alkotói felé, hogy rénszarvasos pulóvert húztak a tükrös mézeskalácsszívre. Kiváltképp nem ellenezték a rajongói keménymag képviselői, akik a mai napig a vitrinben, kioperált epekövük mellett tárolják a Király könnyező portréját. Mi azonban, akik képesek vagyunk elfogultság nélkül hallgatni a négyoktávos szuvenírpárna munkásságát, a musicalbe átültetett Zámbó-slágerek hatására joggal érezhettük úgy magunkat, mint az az árvízkárosult, akinek bónuszként meteor csapódott a házába. Ráadásul a nemzet kentaurja, Pintér Tibor a Lovas Színházban vitte színre a darabot, mintegy évtizednyi munkát adva ezáltal a suttogó trénereknek.

Én, József Attila

Míg a Jimmy-musical mentségére szólhat, hogy a „tartalomhoz a forma”-elv tökéletesen érvényesült benne, addig József Attila-darab esetében bátran kijelenthetjük: a költőfenomén élete és költészete annyira volt kompatibilis a táncikálással és a túljátszott manírokkal, mint a kovászos uborka a tiramisuval. A Madách Színház társulata azonban „fogd meg a söröm” felkiáltással gátlástalanul kombinálta a két komponenst, mindez pedig kísértetiesen hasonló végterméket eredményezett, mint az említett gasztronómiai fúzió. Ha József Attila bizonyítottan jövőbelátó képességekkel rendelkezett volna, ma már aligha merülne fel az az opció, hogy halálát baleset okozta.

Eddig vagyok – a Família Kft.-musical

Az első magyar szituációs komédiát egy alapvető tényező biztosan megkülönböztette a műfaj amerikai képviselőitől: utóbbiakban időnként ún. poénok is elhangzottak. Kárpótlásul a Szép család bármin képes volt agyérgörcs-generáló hisztériába kezdeni a Duna kétcentis apadásától a kazah export-visszatérítésre vonatkozó törvényekig. Az indokolatlanul harsány idegösszeomlás bajnoka Szépné volt, aki két „bújtatott” reklám között az „eddig-eddig-eddig vagyok” indulatszavakkal nevettette meg a röhögőgépet. És azon idealistákat, akik úgy gondolták, mindezt képtelenség súlyosbítani, azt az azonos című, 1993-as musical bírta jobb belátásra. Biztosra vehetjük ugyanis, hogy az ominózus hanganyag rögzítése során a „kevesebb néha több” instrukció annyiszor sem hagyta el a rendező száját, mint az epizódok felvételekor. Vagy ha mégis, akkor a következő formában: a több MINDIG több.

A kör – Edda-musical

Lássuk be, kevés olyan megrázó szófordulat létezik, mint a „Tesco-gazdaságos Pataky Attila”. Márpedig aki Edda-slágerek énekes-táncos interpretációjával próbálkozik, óhatatlanul is kiteszi magát ezen titulusnak. A kevésbé jó énekhanggal, ámde dupla annyi pátosszal prezentált dalok aligha adnak hozzá az eredeti művekhez, kiváltképp, ha azok még a Slamovits-korszakban íródtak. A slágerekhez természetesen ezúttal is társul egy alibitörténet, melyben egy szerelmi csalódáson átesett fiatal a rockban talál menedéket. És bármily közhelyesnek is hangzik mindez, egy, az idegenek által elragadott, majd módosult tudatállapotban visszajuttatott rockzenész sztorija jóval költségesebb infrastruktúrát igényelt volna.

Pappa Pia

Már-már törvényszerű, hogy minden szélsőség szélsőséges válaszreakciót szül: a Magyar Televízió 13 éven át három panelházi család nemlétező történetén zúdította át zúdította a nézőkre az inflációt, a munkanélküliséget, a szervi problémákat, lakótelepi Mad Max-huligánokat és a lejárt szavatosságú réteslapokat. Az igazi válaszcsapás egészen 2017-ig váratott magára, mikor is megszületett a hurráoptimista Tesz-Vesz Ország, ahol fiatalnak és öregnek lenni egyaránt főnyeremény. A boldogság egyig kulcsa pedig, hogy minden élethelyzetben megtaláljuk az ahhoz szegről-végről passzoló slágert, vagy ha nem találunk ilyet, alakítsuk életünket a dalszerzemények tartalmához.