Téma: Mokka habbal

olahmiki1959 2013 nov. 19. - 17:58:58
(51/131)
Az egész jelenség azért érdekes, és azt hiszem, Zoli azért is hozta fel eredetileg a témát, mert kiderült, hogy a Nyugat csak addig toleráns, csak addig hangoztatja a demokratikus jogokat, addig vall szépen hangzó elveket, addig áll ki az emberi jogok mellett, ameddig ezt a biztonságos távolból teheti.
Más országok, és más népek rovására, mégpedig úgy, hogy fogalma sincs az azokban az országokban - nevezetesen, Közép-Európában, - zajló valódi folyamatokról és valódi feszültségekrõl.
Abban a pillanatban, ahogy a saját bõrén tapasztalja meg a dolgokat, és jön rá, hogy ezeket a problémákat nem lehet egyik napról a másikra, ujjpattintásra megoldani, és fõleg, az õ személyes biztonságát, közérzetét, vagyonát, esetleg testi épségét veszélyeztetik a bevándorlók, rögtön egészen más elveket kezd vallani, és úgy néz ki, hogy abban a pillanatban elfelejt minden szép, de a valósággal köszönõviszonyban sem lévõ elvet, elméletet.
Ráadásul, a Nyugat okoskodása, és bennünket való kioktatása azért is hamis, és álságos, hiszen a mai napig, õk maguk sem tudták, és tudják megoldani a saját, hasonló problémáikat.

Arról már nem is beszélek, hogy annak idején ezek az országok hogyan bántak a gyarmatokon az ottani lakossággal, "akkor" mennyire vették figyelembe az emberi jogokat, a személyek szabadságát, és mennyire álltak ki a kisebbségek jogaiért...
A választ mindnyájan ismerjük...
-csengõzoli-- 2013 nov. 19. - 15:02:36 Előzmény filoszemitabéla
(50/131)
Az a baj,hogy ezek,amiket írsz nem megoldások.
A Mazsihisz embere egyébként elmondta a megoldást, "emberként kell viselkedni".
Hogy mi lesz a vége, ha egyre csak több lesz belõlük, miközben a magyar meg fogy..., hát semmi jót nem jósolok magunknak.
filoszemitabéla 2013 nov. 19. - 11:34:41
(49/131)
Tényleg reménytelennek tûnik a helyzet. Csak egyéni stratégiákat tudok elképzelni. Nem mászkálni este elhagyatott, fertõzött környéken, átmenni a túloldalra, ha egy csapat közeleg, nem üzletelni velük, még, ha nagyon olcsón kínálnak lopott portékát stb. Persze ez a a magatartás nem állítja meg a tendenciát és a jövõ beláthatatlan. Elismerem kissé elõítéletes is ez a magatartás, de hát közismert, mirõl ismerszik meg az elõítéletes ember: ha meleg vizet akar, akkor piros jelû csapot nyitja meg.

http://index.indavideo.hu/video/Pankraciova_fajult_ruhaosztas_Csenyeten
Cross 2013 nov. 19. - 11:30:16
(48/131)
És a cigány miért nem vesz példát a magyarról ?
Hol látsz te 5-6 fõs magyar családokat... és mi az oka, hogy nem látsz ?

A cigány nõ miért vállal 5-6 gyereket, amikor tisztában van vele, hogy nehéz anyagi körülmények között élnek.. miért nem vállal mondjuk 1, max 2 gyereket, és igyekszik nekik megadni mindent, abból a kis pénzbõl ?

Jó lenne, ha a cigányok is dolgoznának.
De ahhoz kell szaktudás is..meg különféle bizonyítványok..
Ha a cigány szülõ nem járatja iskolába a gyerekét, akkor hogy fogja megszerezni a cigány gyerek az elhelyezkedéshez szükséges tudást és munkamorált, munkához való hozzáállást ?

Ezt nem lehet már a rasszizmusra fogni.

Aki arra fogja, az ostoba. És gõze nincs az egészrõl.

Nem.. amíg a cigányság nem vesz erõt magán és nem erõszakolja meg magát, addig nyomorban fognak maradni. Az ellenszenv nõni fog irányukba, mert a s3ggük kivan nyalva, de visszafele semmit nem adnak, csak elvesznek. Súlyos árat fognak fizetni ezért. Mert ez így nem járja, hogy a magyar kidolgozza belét, stresszel, hogy milesz holnap, meg hó végén... a cigány meg megkapja az ingyenlakást, fészekrakó program stb, csak éppen nem fizet érte, és amit kap, még azt is tönkreteszi. Ingyen kap az államtól egy lakást, hogy a 6 kisgyerek ne legyen mocsokban, és tönkreteszik, lelakják az újonnan kapott lakást. Ahelyett, hogy a kezüket összetennék, hogy nem kell a putriban nyomorogniuk.

Itt nincsen rasszizmus.

Itt az egyik oldalon dolgos, a kötelességeivel tisztában levõ emberek állnak, a másikon pedig a rendszert kihasználó, ingyenélõ, henyélõ a társadalmat kihasználó réteg áll.
-csengõzoli-- 2013 nov. 19. - 11:18:42
(47/131)
És azt nem értem,hogy ettõl az európai mentalitástól teljesen eltérõ habitussal (ami nem jobb vagy rosszabb, inkább fogalmazzunk nagyon PC-n: "nagyon más,mint a miénk")mit kéne kezdenünk nekünk magyaroknak?
Nekünk is el kéne kezdeni ordibálni, dajdajozni és 10 gyereket szülni a semmire? Ez a megoldás az integrációra?
Vagy az,hogy igenis a saját kultúránkat erõltetjük rájuk?
Köztes megoldás nincs. Jól hangzik idealisták elcsámcsoghatnak rajta, de több száz év tapasztalata mutatja,hogy nincs!
Szerintem számtalan példa mutatja,hogy a magyarok nagyon toleránsak, egyáltalán nem a bõrszín alapján ítélek.
Radics Gigi, Karamell, Oláh Gergõ mind-mind óriási érdeklõdést kiváltó showmûsorok nyertesei.
Jól példázzák,hogy a magyar társadalom nem az alapján ítél meg valakit,hogy milyen származású.
Ennek ellenére a romákról szerzett rossz tapasztalatok annyira erõssen élnek az emberekben,hogy az számomra félelmetes.
Akármerre megyek olyan "cigányozás" van,hogy én pironkodok.
Döbbenetes,hogy a magyarok mennyire utálják õket.
Ennek oka van és az nem a rasszizmus,hanem a romák jó részének jelenlegi életformája. Ezen változtatni kell.
filoszemitabéla 2013 nov. 19. - 11:03:44
(46/131)
Kb 15 éve jutottam ugyanerre a gondolatra, amikor elolvastam Csalog Zsolt riportregényét egy becsületes, dolgos cigány asszonyról.
Elmesélte ez a kedves hölgy, hogy kisunokája, még alig volt 4 éves ezekkel a szavakkal illette az egyik vejét.
"hogy a g.ci folyna a szemedbõl!"
És nem ám szörnyülködött ezen, hanem teljesen odáig volt, hogy milyen aranyos és talpraesett a kicsike.
El lehet képzelni mennyire örül az a szomszéd család, aki a kerítésen keresztül részesül ennek a kis aranyos schlagfertig purdénak a nyelvi leleményeibõl. Különösen, ha a kiskorú gyerekeik is bõvítik a szókincsüket az eltérõ kultúra eme megnyilvánulásából.
-csengõzoli-- 2013 nov. 19. - 10:53:22
(45/131)
Azt gondolom ide vezet a liberalizmus.
Teljesen átmentek elmebetegbe.
Félek tõle,hogy ez egyszer óriásit fordul majd és átmegy az ellenkezõ végletbe.
stenmore 2013 nov. 19. - 10:51:30
(44/131)
Talán azért éheznek ,mert ki vannak zárva mindenféle munkalehetõségbõl leginkább,namost ezt nekik el kéne fogadni és gyereket sem lenne szabad vállalni nemde? Fordítva ülsz a lovon, a társadalomnak meg kell adni a lehetõséget hogy aki akar cigány létére is dolgozhasson.Most arra meg ki sem térek hogy általában ha valaki mérlegeli hogy érdemes e sok gyerekt nevelnie,akkor abból elve nem semmi ,gondoljunk csak a régi õsmagyar sokgyerekes szegényparaszti családokra ,akik nem voltak cigányok ,osztán az átkos Horthy rendszer ellenére is sok gyerekük volt a nyomorban is.Úgyhogy ez nem cigányprobléma ,csak annak aki rasszista, ahogy oláhmiki már pedzegette is.
Cross 2013 nov. 19. - 10:50:36
(43/131)
Én nem értem, hogy ez miért baj.. annyira sajnálom a Skandináv országokat. Fõleg Norvégiát és Svédországot.. A finnek még úgy ahogy tartják magukat, de az elsõ kettõ... ijesztõ, ahogyan önmagukat kasztrálják ezek a szegény idióták.

Listát vezettek, na és ?
A svéd aztán egy igazán toleráns nép... biztosan megvolt rá az oka a rendõrségnek, hogy listázzon.

Most történt 1-2 hete, hogy Norvégiában egy bevándorló lelõtt 3 embert egy buszon, mert elutasították a menedékkérelmét.. mindezek ellenére, a jogvédõk meg csodálkoznak, hogy erõsödnek a radikálisabb beállítottságú pártok. És a svédeknek/norvégoknak nincs merszük rácsapni az asztalra, hogy na most már akkor elég legyen.

Borzasztó nézni, ahogy tönkreteszik azt a két gyönyörû országot..ahogy önmagukat teszik tönkre, az impotens viselkedésük miatt.
-csengõzoli-- 2013 nov. 19. - 09:57:03
(42/131)
Szimplán a kulturális különbségeket nézve is megállapítható ez az összeférhetetlenség.
Nyilvánvaló,hogy ha egy átlag, 1-2 gyermekes magyar család mellé odaköltözik egy 5 gyerekes cigány család, akkor azoknak semmiféle törvénybeütközõt sem kell csinálniuk ahhoz,hogy a magyar család agybajt kapjon tõlük.
Elég,ha a saját, jól megszokott hangerejükön beszélgetnek, mulatós zenét hallgatnak és néha átmegy hozzájuk a baráti, szintén 6-7 tagú roma család.
Ehhez még hozzájön,hogy általában a tisztaságra sem igen adnak és ennyi szerintem bõven elég egy magyar szomszédnak,hogy kiverje a biztosítékot.
Pedig még semmi rosszat sem tettek.
Ezzel mit lehet kezdeni?
Aztán ott van még az ebbõl az eltérõ kultúrából adódó társadalmi különbség.
Hogy az 5 gyereket nevelõ cigány család nyilván általában rosszabb anyagi körülmények közt él,hisz manapság egy gyereket felnevelni is kész anyagi csõd,de õk vállalnak ötöt.
Így asszonyka sosem fog többé dolgozni, apu fizetése egyedül kevés.
Ennek következtében felnõ 4-5 gyerek szegény sorban, akikre nyilván figyelem is kevesebb jut, elkanászodnak és hadd ne folytassam.
Elkerülhetetlen,hogy a két család elõbb utóbb összetûzésbe kerüljön.
Ezekrõl kéne beszélgetni,erre kéne megoldást találni.
Nekünk olyan okosan osztják az észt a politikusok,hogy ne vállaljunk olyan hitelt,ami meghaladja az anyagi helyzetünket, hogy ne vágjunk bele felelõtlenül vállalkozásokba, hogy éljünk tudatosabban minden téren, hogy pénzügyileg jaj,de analfabéták vagyunk stb.
Nekik miért nem mondja senki ,hogy talán nem kéne öt gyereket vállalni,mikor így is éheztek?!
Hogy éljenek tudatosabban, hogy taníttassák a gyerekeket, keressenek munkát stb.
Olyan fura ez nekem.
olahmiki1959 2013 nov. 19. - 01:09:12
(41/131)
Szerintem ezt ilyen nyíltan soha nem fogják kimondani, egyrészt mert valóban tabu, másrészt akkor beismernék, hogy évekig teljesen elhibázott szemlélettel nézték ezt a kérdést, ahelyett, hogy a problémák valódi gyökereit próbálták volna megtalálni, és megoldásokat találni, harmadrészt mi se általánosítsunk.
Helyesebb úgy fogalmazni, hogy a romák egy bizonyos, - elég jelentõs - részével nem lehet együtt élniük az európaiaknak.
És ez hiába igaz, akkor még mindig megkaphatjuk, hogy mi vagyunk a rasszisták...
-csengõzoli-- 2013 nov. 18. - 23:59:49
(40/131)
Így van, magukat bezzeg megvédik.
Ha Kanada utasítja ki a romákat,az nem jogellenes!
Ami durva,hogy már a Svédeknél is megjelent a probléma.
http://hvg.hu/vilag/20130925_Listat_vezetett_a_romakrol_a_sved_rendors
Valaha megérjük,hogy kimondják,hogy a romák és az európaiak nem képesek együtt élni?
Vagy ez olyan óriási tabu,hogy sosem beszélhetünk róla?
olahmiki1959 2013 nov. 18. - 23:44:09 Előzmény -csengõzoli--
(39/131)
A baromi "toleráns" Nyugat most, amikor a saját bõrén tapasztalja az etnikai problémákból, az eltérõ kultúrákból adódó feszültségeket, - Svédországban, Nagy Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, - érdekes módon, rögtön másként látja a dolgokat, mint amikor a biztonságos távolból nézte a fõleg Közép-Európai országok problémáit, és ujjait figyelmeztetõsen felemelve osztotta nekünk az észt.
Amióta napi szintûekké váltak a gondok, azóta a kulturált Nyugat listáz, megfigyel, elõítéletes, elkülöníteni igyekszik, kitoloncol akit csak lehet, - lásd a francia és az olasz hatóságok által tömegesen hazatoloncolt román és bolgár cigányok eseteit, - ugyanakkor Brüsszel még mindig bennünket emleget, mintha nálunk lennének ezek a problémák - az elõítéletesség, a hátrányos megkülönböztetés, - a legsúlyosabbak.
Holott errõl szó sincs.
Csak éppen kínos lenne a saját házuk táján söprögetni...
-csengõzoli-- 2013 nov. 10. - 08:58:18
(38/131)
Úgy látom a c.., romákkal csak annak nincs problémája,aki a pasaréti lakásából képeken látja õket.
Mindenki más küzd velük.
Nem kéne végre szembenézni a valósággal és átbeszélni,hogy milyen kultúrális különbségek okozzák ezeket a feszültségeket és hogyan lehetne ezeket leküzdeni?
Meddig próbálják még a tisztelt "jogvédõk" szõnyeg alá söpörni a problémát?
Persze rasszistázni könnyebb,mint szembenézni egy borzasztó nehezen kezelhetõ problémával.
Olyan ez,mint mikor betegek vagyunk,de nem akarunk elmenni az orvoshoz, mondván az ksok macerával jár majd és még fájni is fog.
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/11/09/20/Svedorszagban_is_problemas_a_romaintegracio.aspx?source=hirkereso
grace08 2013 okt. 21. - 15:57:20
(37/131)
Biztos vagyok benne, hogy gyakran láthatjuk majd ismétlések formájában rendkívül szellemes, MEGUNHATATLAN produkcióit. Mielõtt még mély depresszióba esnél. :)
-csengõzoli-- 2013 okt. 21. - 11:29:59
(36/131)
Sas József visszavonul! :(
El fog tûnni a humor a világból...
Aki bújt, aki nem 2013 okt. 18. - 17:02:14
(35/131)
Inkább a 100 tagu magyarzenekart kéne hallgatni:)
Aki bújt, aki nem 2013 okt. 18. - 17:01:12 Előzmény -csengõzoli--
(34/131)
Nekem egybõl a Ludas Matyi jutott eszembe, az a változat, amiben betiltják a Mátyás nevet, a Nemes és Neves Döbrögi úr parancsára
http://www.youtube.com/watch?v=Zdcu62T3wWs

33:23


egyébként mesébe illõ


megyek is és hallgatok egy kis magyarzenét: http://www.youtube.com/watch?v=Er2GqyCSRPM
offtopic
-csengõzoli-- 2013 okt. 18. - 16:53:24
(33/131)
Vigyázz,nehogy magyar útra menjen a magja!
Aki bújt, aki nem 2013 okt. 18. - 16:51:09 Előzmény -csengõzoli--
(32/131)
Én pedig mindeközben magyarmeggyet szemezgettem.