Csodálatos az elején, ahogy szerelmeskednek, ahogy szeretik egymást. Számomra az is kérdéses, hogy a nõ valójában annyira érzéketlen-e. Ugyanis abszolút hideg mind a halottakkal, mind a fiúval kapcsolatban, de mégis a végén azt mondja, nem támadnak fel, és végül is a fiú hatására tanul meg olvasni. Kate Winslet nekem egyik nagy pozitív csalódásom, elöszõr a Csodálatos elmében, aztán a Szabadság útjaiban, most ebben a filmben, szerintem lenyûgözõ. Nagyon jó a fiú, David Cross és Ralph Fiennes is végre férfias.

Ki ez a nõ? Honnan jött? Miért nem tanult meg írni, olvasni? A 20-as években az analfabétizmus még ilyen mértékben jelen volt? Miért csak az ötvenes évei közepén döbben rá tudatlanságára?
Nagyon érdekesnek találom, hogy bár eltemette magában a múlt eseményeit, az egyenruha végigkíséri az életét: elõször ugye mint börtönõr, utána villamos kalauz, majd felölti a börtönegyenruhát. (A könyvben külön utalás van a felháborodásra, hogy az ítélethirdetés során is a régi egyenruhához hasonló ruhát ölt.)
Erõsítsetek meg abban a hitemben, hogy a film végén az idõs Michael Hanna halála után megbocsátott neki(bár ekkor már késõ volt, Hannanák életében lett volna szüksége a megbocsátásra attól az embertõl, aki legközelebb állt a szívéhez). Minden rossz ellenére felvállalta a kamasz viszonyt, ezért is mondta el lányának.

sztem ez a film azt tükrözi h mennyire befolyásolhatja egy ember sorsa a másikét jó vagy rossz irányba is és ezt tökéletesen vissza is adta ezenkívül megmutatta h mennyire tönkre tehet vkit a rossz lelkiismeret...
egyb kár h csak kate kapott díjakat a többi színész is nagyon jól játszott!

Az én olvasatomban a film két réteggel "dolgozik".
Az elsõ réteg Hanna Schmitz és Michael szerelme.
Az elsõ szerelem szerencsés esetben egy idõsebb türelmes és mindenre figyelõ nõ és egy kamasz fiú estében elfelejthetetlen. Jobb estben van egy másik élmény mely felül írja ezt, de ha annyira erõs mint jelen estben még képes széttördelni az utána jövõ kapcsolatokat is.
Bernhard Schlink regényében nagyon plasztikusan jelenik meg ez a szerelem amint pillanatról - pillanatra változik az "erõviszony" a nõ és a fiú között. A filmben inkább bizonyos fokig uralja Hanna Michaelt, de ez a kettejük korkülönbségébõl is adódik. Michael eltávolodik szüleitõl, ez a szerelem egyben el is szigeteli szüleitõl, kortársaitól.
A film elsõ hányadában , de a regényben is csak Hanna félelmeit érezzük és nem igazán tudjuk miért viselkedik így.
Ezt a réteget csak akkor fejtjük fel, mikor kiderül Hanna
náci múltja, egyben mindkét alkotás másik, mélyebb világa ez.
Innen élhetjük és érthetjük meg azt az etikai, morális kérdést, hogy a parancs teljesítése és saját létünk érdeke igazolást nyerhet abban amit cselekszünk?
Lehetünk-e olyan mértékben "tudatlanok" - és itt egy részt Hanna szavaival : ".. mindig jöttek újak, kellett a hely az ujjaknak..", vagy szó szerint az írástudatlanság felmenthet a tetteink súlya alól.
Az írástudatlanság pedig mint egy görög sorstragédia fátuma végig kísér minket mindkét alkotásban.
Michael személyisége pedig a vállalás tragédiája, jelesül ebben az estben a nem vállalás kérdése.
Igazából a filmen nincs annyira kibontva, a regényben viszont közte és a professzora közti morális jogi vitában
felsejlik Michael személyiségének mozgató rugói. A táborban tett látogatás csak szemlélõdés számára, a könyv pedig érezteti, hogy igazából csak a túlélõk személyes kötõdése az ami még életben tartja a történteket.
Egy új vagy kívülrõl szemlélõ generációnak ezek a történetek már más dimenziókat jelentenek, egy fájdalom nélküli történelmi pillanatot.
A film utolsó képsorain a szemtanú lánya és Michael közti beszélgetés sem hoz katarzist.
Nincs igazolás, felmentés csak csendes rezignáció, talán csak az a pillanat hoz feloldozást, mikor a teás doboz Mrs. Brenne fésülködõ asztalán megpihen, pótolva ezzel a gyermekként "elvesztett" elvett teás dobozt.
Hanna öngyilkossága mint tény megrázó, de nehéz ilyet kimondani az egyetlen járható út, hiszen mindent elvesztett amiért érdemes volt élni.
Kriminalisztikai tény, hogy a hosszú börtönbüntetés után szabadulók nagy százaléka képtelen vissza épülni a társadalomba.
Daldry rendezésében filmet látunk, ahol a történet karcsúbb és narratívabb mint a regény, persze a mozi más mint az irodalom de én azt mondom minkét alkotást érdemes magunkévá tenni.

Szerintem nagyon remek film, kidolgozott karakterekkel. Többen írják, hogy nem értik a fõhõs(ök) döntéseit, nem tûnnek logikusnak, stb... Szerintem Hanna motivációja teljesen egyértelmû. Õ nem a börtönt választotta titkának felfedése helyett. Valószínûleg õ az utolsó pillanatig el sem tudta képzelni, hogy valóban büntetés járhat a tetteiért, hiszen csak teljesítette kötelességét, ahogyan akkoriban körülötte mindenki. Egyszerû teremtés volt, elhitte, hogy az a valóság, amelyben él "normális" (mint ahogy mi is elhisszük, hogy ami körülöttünk van, az a valóság, és ez így is van rendjén). Több világos utalás is van minderre, pl. amikor a tárgyaláson ezt kérdezi a bírótól: "Ön mit tett volna?" De a legvilágosabban akkor derül ki mindez, amikor a végén azt mondja a börtönben Michaelnek, hogy a tárgyalás elõtt soha nem gondolkodott a történteken. Hiába változik körülötte a világ, számára a táborban végzett "munkája" evidencia marad. A világban zajló változás csak akkor tudatosul benne, amikor el kell hagynia a börtönt, ezzel pedig már nem tud megküzdeni, így az öngyilkosság motivációja is teljesen világos.

nekem tettszett.meg is vettük dvd-n

Nagyon tetszett a film...csak egy "apró" hiba van benne: Hanna angolul tanul!!!!!! A könyvek,l az írása mind angol és ez elég brutális hiba

Értem amit mondasz, valóban bárki eljátszhatja, hogy nem tud írni meg olvasni, igazad van.

Tegnap néztem meg újra szinkronosan.Most is nagyon tetszett, bár
ezekrõl fejteném ki bõvebben a véleményemet:

1. Én nem igazán értem Hanna cselekedetét, vagy inkább nem értek egyet vele, mármint, hogy a bõrtön vagy a titkának kiderülése.Szerintem a film még olyan korban játszódik, amikor nem is olyan nagy dolog, szégyen, ha valki nem tud olvasni/írni.Mamár tényleg szégyen lenne, ha valaki, aki 7 éves elmúlt nem tud írni vagy olvasni, vagy mindekettõt.Én inkább válalnám, hogy nem tudom írni meg olvasni, minthogy tömeggyilkosként 20 évet üljek börtönbe, különben is megtanulhatok még utána írni, mint ahogy Hanna is a filmben.Bár az oké, hogy azért a filmben voltak jelenetetek arra, hogy az analfabétizmusa mennyire fáj Hannának, bár lehet ez is csak annyi, hogyha valóban az õ helyében lennék, mint amit mond a bíróságon, hogy nem engedte ki az embereket a tûznél.Ráadásul nem is ölt meg senkit.

2. Bár ennek a filmnek is van köze a Holokausthoz, örülök, hogy nem megint kifejezetten ez a lényeg, vagy, ha az, akkor rosszul értelmeztem a filmet.

3. Winslett játéka is tetszett, bár személyszerint nem hinném, hogy az Oscart pont ezért kellett kapnia, még korábban valaki felishozta itt, hogy a másik filmben nyújtott alakításáért jobban megérdemelte volna.Legjobban nekem David Kross játéka tetszett, nem hallottam róla a film elõtt, de tehetségesnek tûnik.Ha meg már nála tartok megemlíttem, hogy a filmben nyújtott alakításáért megválasztották Európa 10 legígéretesebb fiatal színésztehetségei közé, egyiknek.Nagyon tetszett Fains, még elis hittem, hogy ha megöregszik David karaktere hasonlóan nézne ki.

Így hirtelen ennyi jutott eszembe, a szinkron is tetszett.

Pont az elõbb néztem meg a filmet. Nekem nagyon tetszett. :)

Nagyon nagy élmény ez a film!A legjobb az egészben,hogy teljesen reális.Nem a "Hálivúdi múvik" által nagyon szeretett halálos nagy szerelmerõl szól,(sokszor baromi nagy túlzásokkal),hanem egy teljesen valószerû szerelemrõl, és bûnökrõl...Belõlem ezt a fajta hatást eddig csak a Vágy és vezeklés tudta kiváltani.A könyv pedig zsniális!

Tegnap láttam a filmet. Számomra az érzelmek vihara volt.Ez egy nagyon jó film!

Zseniális! 10/10

Ez egy remek film.Elég ritka dolog manapság hogy egy ilyen jellegû filmet úgy készítsenek el hogy az tényleg valahol megérintse legbelül az embert vagy éppen sokkolja az eseményekkel.Fõleg azért,mert a fõszerepen egy olyan színésznõ van akit én 1-2 szerepe után eléggé leírtam,de ebben a filben õ vitte a pálmát.Egyszerûen tökéletes,már vagy másodszorra nézem és nem tudok rá rosszat mondani,meg hát a féfi szereplõ alakításához is hozzászolva,nagyon ellett találva mindkét karakter:)csakis ajánlani tudom:)

Nagyon szép film, mindenkinek tudom ajánlani.

Éis köszönöm, hogy hajnalban nekiláttál és összefoglaltad a gondolataidat. Szerintem ez a fórum ezért olyan nagyszerû, mert ilyen hozzászólásokat is lehet benne olvasni a sok személyeskedõ. kioktató, néha sértõ beszólás mellett.
Kiemelnék még egy jelenetet a filmbõl, amit eddig nem vetett fel senki: a bíró és Hanna párbeszédét, amikor a bíró - aki nyilvánvalóan nem egy analfabéta - számonkéri a nõn az erkölcsi felelõsséget és Hanna visszakérdez: Miért, maga mit tett volna. És nincs válasz. A jog tudora hallgat.
Ugyanakkor pedig az egész film olyan nagyszerûen és annyira árnyaltan sugallja, hogy a válasz az, hogy ez bûn, ez gyilkosság, ez megbocsáthatatlan, feloldozás nincs. Nem lehet. A szerelem sem lehet az. Ezt ismeri fel Hanna és teszi meg azt, amit 20 év egyszerû reménykedése után meg kell tennie.
A filmben engem ez a bravúros árnyaltság, ezek a finom utalások azok, amelyek a leginkább magukkal ragadtak.
Én sem csípem igazán a holokausztos témákat, nem jellemzõ, hogy sikerülne õket ennyire mûvészien, ilyen zseniálisan filmre vinni. Ennek a filmnek ez sikerült.
Kate Winslet nagyon jó benne, de számomra az igazi döbbenet a fiatal Michael alakító David Kross. Még fogunk róla hallani, remélem. Fiennes sem volt rossz, sõt, de Kross most bedarálta, átütõbb volt nála. Szerintem.
A maszkmesterek az egyedüliek, akik számomra nem alkottak nagyot, ebben egyetértek valamelyik elõttem szólóval. Még azt az ötletet is elbaltázták, hogy Lena Olin játssza az idõs túlélõ hölgyet a tárgyalóteremben, majd pedig ugyanõ személyesíti meg a napjainkra az ötvenes éveiben járó lányát. A végsõ párbeszédben Olin lenyûgözõ.

Nálam 10/10 a film.

Pont a lényeg nem jött át hozzád. Beülhetsz a köv.megasztárba zsûri tagnak.
Az emberi tulajdonságokat nagyon is valóságosan adja vissza, amikor a tudatlanság párosul a büszkeséggel és szégyennel(Hanna), valamint a tudás a gyávasággal majd megbánással(Michael).
Majd ha egyszer belefutsz ebbe a valós életben, akkor jusson eszedbe ez a film, s talán segiteni fog jól dönteni, hogy ne keljen egy életen át sinylõdnöd, mint nekik.

Nagyszerû remekmû…

A film nagyszerû válasz arra a morális kérdésre: felelõs az auswitzi vasutas, amelyik a váltót kezelte?

SPOILER
Vélemény:

Naná, hogy az! Ezt a kérdést járja körül a film a szereplõkön keresztül, remekül bemutatva személyiségüket és fejlõdésüket, egyéni sorstragédiáikat.
A film úgy kezdõdik, hogy egy kalauznõ – személyisége egyszerû, hullámoktól mentes, magányos – segít egy beteg fiún. Jót tesz vele. A fiú megköszöni, és hát összehozza õket az ifjonti hevület és egy harmincas nõ magánya. A nõ analfabéta – se írni se olvasni nem tud, és ezt a tényt mérhetetlenül szégyelli is. A fiú és a kalauznõ – aki a háború utáni idõszakba rendesen, poroszosan végzi a munkáját, még elõ is léptetik annyira meg vannak vele elégedve – titkos viszonyának fontos eleme, hogy lévén a nõ analfabéta, a fiú fölolvassa neki a világirodalom remekeit. Folyamatosan fejlõdik ezáltal a fiú és a nõ személyisége is. Egy hétvégét is együtt töltenek. A nõ egy étteremben a nézõk számára egyértelmûen „megdõl”, hogy nem tud olvasni, de leplezi – ott és akkor sikerrel. A kiránduláson a nõ betéved egy templomba, ahol gyerekek énekelnek. Michael meglátja a nõt aki kétségbe esett arccal zokog. Ez az egyik legfontosabb momentum a filmben, még kitérek rá miért.
A kapcsolat megszakad, amikor a nõ egyik pillanatról a másikra eltûnik a fiú életébõl.
8 év múlva Michael jogi egyetemista és megfigyelõként részt vesz egy háborús bûnökkel vádolt nõi osztag perén. Itt látja viszont a nõt. A per folyamán kiderül róla, hogy SS-ben szolgált és õr volt, továbbá, hogy a viszonyrendszere tudatlan, lelke „egyszerû szerkezet”, kicsit ostoba. A vád súlyos: egy templomba zárt 300 auswitzi fogoly leli halálát mivel az épület rájuk ég – csak egy lány és az anyja éli túl. Véleménye szerint – így érvel a bíróság elõtt – azért nem nyitotta ki egy foglyokkal zsúfolt templom ajtaját, miközben az a bombázások miatt az lángokban ált, mivel azok akkor elszöktek volna, amiért Õt vonták volna felelõsségre, és õ lelkiismeretesen végezte a munkáját. Õ ezt komolyan gondolta (kicsit Pusoma Dénesre emlékeztet). Igaz ez? Az Õ tanulatlan aspektusából igen. Erre az ostobaságra sok háborús bûnös is hivatkozik a mai napig. Õk úgyvélik: ez egy jó érv. Szerencsére a bírók tudják, hogy ez hülyeség. A film egyik kulcsmondanivalója jön elõ ezen a ponton: az egyén felelõssége.

Michael és jogtanára (aki a Bukásban alakította Hitlert) egy érdekes beszélgetést folytat, amelyben a tanár megjegyzi: nem szabad elkövetnünk ugyan azokat a hibákat, amiket elõdeink elkövettek: értsd: a nõ tudatlansága nem mentség elkövetett tettére. Azt is kiemeli a tanár, hogy az igazságnak ki kell derülnie. Ha van olyan körülmény, ami az igazsághoz közelebb visz azt vállalni kell. Ez lesz Michael drámája. A tárgyalás alkalmával a nõt „társai” – akik láthatóan jobb körülmények között élnek és jóval antipatikusabbak – bemártják: õ írta a jelentést, és a foglárnõk Õt teszik meg felettesüknek, azaz rátolják az egész ügyet. A nõ egyéni felelõssége saját sorsának alakításában itt jelenik meg. Felkérik adjon írásmintát, hogy a jelentésrõl el tudja dönteni a bíróság ki írta valójában. Az analfabéta lét szégyene a Nõben itt annyira erõs, hogy inkább vállalja a rákent vádakat – felettese volt a többieknek, Õ írta a jelentést – mintsem beismerje, nem tud írni. Szegény lelket életfogytiglanra ítélik.
A büntetés jogos, de túlzás.

Michael pedig hallgat. Pedig Õ az egyetlen aki joghallgatóként akár közbe is léphetne, hiszen csak bizonyítania kellene a nõ nem tud írni. De nem teszi, mivel fél. Fél vállalni a viszony. A Nõ személyes butasága, és Michael félelme hozza létre a két drámai életet. Michael a joghallgató felelõs a Nõ sorsáért? Igen. Mindannyian felelõsek vagyunk embertársaink sorsáért, boldogulásukért. Michael hallgatását csak az oldhatja fel, hogy a Nõ döntött arról, nem fedi fel analfabéta mivoltát. Ez viszont nem Michael hibája, a Nõ saját maga alakította sorsát, igaz ebbe belejátszott ostobasága is, amit viszont az „írástudónak” kell felemelni, kijavítani. A filmben mesterien van ez a feszültség kibontva.

Michael felveszi vele a kapcsolatot. Magnókazettán küldi neki a könyveket, amiket Õ olvas föl a Nõnek, aki szép lassan, megtanul írni, olvasni.
20 év után szabadul a Nõ. „bajtársai” akik rákenték az ügyet 4 évvel úszták meg. Õk voltak az élelmesek…

A Nõ azonban a szabadsággal nem tud mit kezdeni és cellájában Öngyilkos lesz.
A film egyik leg erõsebb része a vége. A Nõ végrendeletében 7000 DM (német márkát) spórol, és kéri Michaelt juttassa el a túlélõ lánynak. A filmtörténet szerintem egyik legmegrázóbb, legfeszültebb beszélgetése, illetve jelenete zajlik le Michael és a Park Avenue-n lakó túlélõ leány között ( a Park Avenue New York egyik legdrágább, legelegánsabb része). A leány hatalmas lakásában kifinomult mûtárgyak között él, és hát nem tud mit kezdeni a 7000 DM-el – kicsit kontrasztosak is az arányok: luxus és nyomorult 7000 márka -, és hát nem is szeretné elfogadni. Erõsen elutasítja a megbocsátást, a Nõ tettének feloldását kimondatlanul sugalló Michaelt.
Az öreg teásdobozt, amiben a pénz van, viszont elteszi, mivel az emlékezteti arra a dobozra amit a lágerben valaki elvett tõle… Látogatás után a túlélõ egyedül marad, a szó szoros és átvitt értelmében is. A gazdag túlélõ a teásdobozt a családi fénykép mellé teszi, akik odavesztek. Soha nem áll helyre lelki békéje, hiába a vagyon, a sorsában megnyomorították.

A Nõ drámáján keresztül kell megértenünk a váltóõr morális kérdését, aki tevékenységével közvetve emberek haláláért okolható - hiszen része a rendszernek. Saját dolgainkért vagyunk felelõsek. Nem lehet érv: ha én nem akkor, megcsinálta volna más a váltóõr melót (jelen esetben lett volna Õr). Akkor csinálja meg más – elég elítélhetõ módon, de ÉN nem teszem meg! Nem állítom át a váltót. Nem vehetnek rá, nem kényszeríthetnek, és nem juthatunk oda, hogy kényszeríthessenek! Sõt mindent el kell követnünk azért, hogy soha de soha ne történhessen meg az auswitzi gyalázat. Ez mindenkinek egyéni felelõssége is, mindenki maga számol el a lelkiismeretével.

A felolvasóban elrejtettek egy nagyon finom megbékélés szálat is. A film utolsó mondata szenzációsan teremt rendet a filmben. Ilyet „trükköt” még nem is láttam. Olyan szép ívet ír le a film gondolatmenete. Az utolsó jelenetben Michael és gyermeke, aki már nagylány kirándulni mennek, ahhoz a templomhoz, amelyikhez Õ és a Nõ egykoron kirándultak. Ahol a Nõ gyerekkórus éneke hallatán zokogott a padsorban… Micael a templom mellett egy sírkõrõl lesöpri az avart, amelyre a Nõ neve van rávésve. Itt helyezték végsõ nyugalomra, ahol kétségbeesve sírt a templomban, ahol megérezte – de fel nem fogta – tettének súlyát. Michael aki tudja az igazságot, aki tudja saját felelõsségét is, azzal ad végtisztességet a Nõnek, hogy elmeséli lányának történetüket.

Amíg egy ember tudja az igazságot legyen akár egy barlang mélyén, addig a világ nincs elveszve.

A film végébõl árad a kitörölhetetlen fájdalom és ezzel együtt a megbékélés igénye – azt hiszem ez a film konklúziója…

Köszönöm, hogy elolvastad a véleményem.

Naná, hogy a szubjektív véleményemet írtam le, akárcsak Te ! Errõl szól a fórum, hogy leírjuk a véleményünket. Engem ne próbálj meg moderálni az objektivitásra hivatkozva, mégis kinek képzeled magadat ?

***SPOILER***
Jó a vége?