Johann Hölzel – aki közeli barátai számára örökre Hansi maradt – 1957-ben látta meg a napvilágot Bécsben: anyja hármasikreket várt, a szülést egyedül Johann élte túl. Tízéves volt, amikor apja elhagyta a családot, Maria Hölzel egyedül nevelte őt. Már gyerekkorában abszolút hallással bírt, kiválóan zongorázott, a legfőbb inspirációt Elvis Presley, Cliff Richard és a Beatles jelentette számára. Kis ideig zenei konzervatóriumba is járt, ám paradox módon a nyolchónapos sorkatonaság jóval maradandóbb élményt jelentett számára. A 70-es években a bécsi éjszakai élet megszállottjává vált, ekkoriban basszusgitárosként több formációban is megfordult, ezek egyike volt a színpadi botrányairól elhíresült Drahdiwaberl. A Falco művésznév ekkoriban ragadt rá az NDK síugró Falko Weisspflog után. Hölzel már ekkoriban is kilógott a sorból: míg zenésztársai a korabeli glamrock-divatirányzatokat követték (rosszabb esetben bajusszal súlyosbítva), addig Falco rövid hajjal, patent öltönyben és Ray Ban-napszemüvegben jelent meg a színpadon.

Falco szólókarrierje 1981-ben vette kezdetét, ő maga a Helden von Heute című dalában látta meg a potenciális slágert, ám menedzsere, Horst Bork a Der Kommissart sokkal izgalmasabbnak találta. Falco eleinte hezitált, ugyanis nem hitt benne, hogy egy drogfüggőséget taglaló, rapbetétekkel operáló popszerzemény – ami finoman szólva is unortodox kísérlet volt ekkoriban – hozná el az áttörést számára. Bork megérzése azonban bejött, a dal Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, de még Japánban is listavezető lett.

1984-ben debütált Milos Forman Amadeus című filmje, mely Falcót is megihlette. A Rock Me Amadeus 1986-ban a tengerentúlon is elhozta az áttörést, a Falco 3 album vezető slágere már az amerikai slágerlistákon is a csúcsra tört. Falco amellett, hogy tökéletesen egyedi módon ötvözte a rapet és a dance műfajt, lefordíthatatlan saját nyelvezetet dolgozott ki a német irodalmi nyelv és az osztrák szleng ötvözetéből. A zenész emellett tudatosan kereste a botrányt: a lemez legmerészebb dala a Jeanny volt, mely egy emberrablás és gyilkosság történetét mesélte el az erőszaktevő szemszögéből. Nem volt tehát kétséges tehát, hogy slágert csinálnak belőle: bár megannyi rádió bojkottálta, Európa legtöbb országában szintén listavezető lett. A világsiker azonban felerősítette Falco alkohol- és drogfüggőségét. Zenésztársak egykori beszámolói szerint a negyedik sorlemez felvételei alatt gyakran állni sem bírt, szerhasználata pedig a kreatív munkára is pusztító hatást gyakorolt. Bár addikcióját ő maga sem titkolta, elvonókúráról hallani sem akart.

Amellett, hogy az Emotional album közel sem lett olyan sikeres, mint elődje, Falco magánélete is egyre inkább romokban hevert. 1986-ban megszületett Katharina nevű lánya, majd két évvel később – új értelmet adva a héjanász kifejezésnek - feleségül vette az anyát, Isabella Vitkovic-ot. Kapcsolatuk mélypontján Falco apasági tesztet végeztetett, a vizsgálat pedig egyértelműen kimutatta, hogy nem ő Katharina biológiai apja. Bár a kapcsolat ezután sem szakadt meg kettőjük között, Katharina ezt követően anyja vezetéknevét vette fel. Falco a személyes tragédiája miatt egyre visszahúzódóbb lett, Bécsből először vidékre, majd a 90-es évek elején a Dominikai Köztársaságba költözött. A levegőváltást azonban nem követte életmódváltás, ekkori párja, Beatrice Castaldi beszámolói szerint rendszeresen vezetett ittasan, több sportkocsit is totálkárosra tört. 1998. február 6-án, 13 nappal 41. születésnapja előtt Mitsubishi Pajerójával frontálisan belehajtott egy buszba, és a helyszínen életét vesztette. Vérében később alkoholt és kokaint is kimutattak. Bár látszólag baleset történt, egyesek szerint öngyilkossági szándék vezérelte. Utolsó slágere, a Naked az Out Of The Dark című posztumusz kiadványon jelent meg, az ehhez készült videóklip is kellően botrányos lett. Holttestét hazaszállították Ausztriába, sírhelye a Bécsi Központi Temetőben található. Életéről 2008-ban film készült Falco - Az ördögbe is, még élünk! címmel.