Ralph "Voldemort" Fiennes első rendezése egy kevésbé ismert Shakespeare dráma, a Coriolanus modern feldolgozása, amelyben egy sértett hadvezér saját népe ellen fordul - valahol a Balkánon.
Nincs még egy író a világon, akinek olyan sokszor dolgozták volna fel a műveit, mint William Shakespeare, de az ő esetében is vannak kedvencek és kevésbé preferált darabok. A Macbeth, a Rómeó és Júlia, a Lear király vagy A makrancos hölgy tartozik a legnépszerűbb „alapanyagok” közé, de van számos kevésbé ismert dráma is, ami nem tartozik a népszerű munkák közé,
és talán pont ezért olyan nemes kihívás az adaptálásuk,
adott esetben modern környezetben. Pontosan ez történt a Coriolanus (2011) esetében, amit nem más, mint Ralph Fiennes vitt vászonra, aki volt olyan rendes, hogy ha már ott volt, a címszerepet is bevállalta. Persze bizonyos szempontból az eredeti mű is egy feldolgozás: mint Shakespeare esetében oly sokszor, egy valós, mások által már korábban megénekelt történelmi esemény szolgál a cselekmény alapjául.
Caius Martius Coriolanus római tábornok az időszámításunk előtti V. században élt, gazdag patrícius családból származott, bátorságával már ifjúkorában kitűnt: a volszk Corioli város elfoglalásának köszönhette a Coriolanus ragadványnevét is. Csakhogy arisztokrataként lenézte a köznépet, egy olyan időszakban, ahol a plebs egyre jobban beleszólt a közügyekbe, így arroganciájának köszönhetően hamis vádakkal száműzték.
A vérig sértett vezér népe legnagyobb ellenségeinek ajánlotta fel szolgálatait,
és hatalmas sereg élén vonult saját népe ellen. A legnagyobb ókori történetírók, Titus Livius és Plutarkhosz örökítették meg történetét, bár sokan vitatják, valós személyről van-e szó vagy csak egy erkölcsi példameséről, de az ilyen örökérvényű példamesék a legjobb alapanyagok modern értelmezésnek, és Fiennes pont ezt tette, amikor a történetet valahol a Balkánon helyezte el talán napjainkban, vagy valamikor kicsit korábban.
A modernizálásért nem csak Fiennes felel, az eredeti drámát a Gladiátor, Az utolsó szamuráj vagy éppen a 007 - Skyfall forgatókönyvét jegyző John Logan dolgozta át, míg a filmet javarészt az akkoriban „nem túl népszerű” Szerbiában és Montenegróban forgatták le. Ami a maga lerobbantságával és a maga friss háborús háttértörténetével meg is adja a cselekmény alaphangulatát, a többiről pedig Ralph Fiennes és az ellenfelét, Tullus Aufidiust alakító Gerard Butler gondoskodik,
akit ritkán látni negatív hősként, de itt bizony az.
Bár Ilan Eshkeri zenéje sokszor tolakodóan agresszívnek tűnik, a modern Coriolanus remek tanulmány a hatalom és a bosszú részegítő hatásáról, illetve egy nagyon is megingatható, saját büszkeségének csapdájában rekedt férfiről. Nem angol filmről lenne szó, ha nem kaptak volna hozzá olyan nagyszerű karakterszínészeket, mint Vanessa Redgrave, Brian Cox, James Nesbitt vagy a Coriolanus feleségét játszó Jessica Chastain. Az utóbbi olyan emlékezetes alakítást nyújt, hogy éppen ezért választotta őt Fiennes régi barátja, Kathryn Bigelow rendezőnő a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza (2012) főszerepére.
Fiennes azóta két filmet is rendezett, A titokzatos szerető (2013) című életrajzi drámát Charles Dickens életének egy különös szakaszáról, illetve a The White Crow - Rudolf Nurejev élete (2018) drámát a világhírű balett táncosról.
