Megszállnak minket az idegen lények, de nem baj, mert kissé korlátozottak, de nagyon aranyosak, és az egész amúgy is egy sajnálatos félreértés miatt történt!
Mindez akár egy horrorisztikus sci-fi – vagy futurisztikus horror? – is lehetne. Az űrből érkező inváziós flotta elfoglalja az egész Földet és annak lakosságát zsúfolt táborokba kényszerítik. Csak egy kislány és kedvenc macskája kerüli el a kitelepítést, aki, miközben az űrlények elől menekül, belebotlik az egyik ilyen lénybe, aki saját fajtája kitaszítottja. Ám, mivel ez egy cuki rajzfilm, nem folyik vér, nincs szenvedés, csak félreértések és hibák vannak. És nyelvi lelemények.
Oh olyan, mint egy hatalmas radír és egy polip keveréke, ráadásul színváltó, okos, de mindig peches, a nevét is innen kapta, mert amikor felbukkan, fajtársai elborzadva vagy lemondó hangon azt mondják: Oh! Ez azonban nem esik neki le, ő örökké optimista, azt sem érti, miért üldözik társai, így, amikor egy szintén menekülő kislánnyal találkozik, természetes, hogy barátok lesznek – még akkor is, ha az utóbbi eleinte nagyon is ódzkodik ettől. Mégis együtt indulnak el, hogy megtalálják a lány édesanyját és megmentsék a bolygót, amelyet a jövevények időközben szépen a saját képükre formáltak.
Tim Johnson (Z, a hangya, Túl a sövényen) filmje több szempontból is furcsa határeset. Ami az animációt illeti, a földönkívüliek – búvoknak nevezik magukat – világa remekül fest, külön pont jár a színjátszó testért és még több pont azért, ahogy beszélnek. Mivel a földi nyelvet gyorsan sajátították el, a nyelvtan a saját logikájuk alapján formálják, ami nagyon vicces, főleg azért, mert sok földi dolog használatával eleve nincsenek tisztában – mint a WC illatosító tabletták és a piszoár.
Az emberek ábrázolása viszont kevésbé sikerült, a főszereplő kislány - Rihanna az eredeti hangja – kissé negédes, nehéz vele azonosulni, de összességében a Végre otthon! nagyon is szórakoztató, a végére pedig rendkívül izgalmassá és látványossá váló film!
