Biztos, hogy jó ötlet a bizalmunkba fogadni a messziről jött, simulékony modorú idegent? Kérdezzük meg Anthony Minghellát, aki a történetet magától Patricia Highsmithtől kölcsönözte!
Bár Anthony Mighellára elsősorban a némileg túlértékelt Az angol beteg rendezőjeként szokás emlékezni, a patinás olasz bevándorló fagylaltos családba született brit rendező legjobb filmje azonban sokak szerint A tehetséges Mr. Ripley. Amihez persze kellett Patricia Highsmith, hiszen az ő regényét filmesítették meg, nem először persze, hiszen munkáihoz gyakran nyúlnak – legutóbb például a többszörösen Oscar-jelölt Carol című drámában. Mrs. Highsmith ugyanis nem csak a krimi és a feszültségfokozás mestere volt, hanem nagyszerűen értett a lélektanhoz is. Főleg az esendő lélek tanához. Mert bár Ripley egy gazember, pont saját gyengesége vezeti a rossz útra.
De ki is az a Tom Ripley? Egy pénztelen New York-i fiatalember, aki alkalmi munkákból él, és zongoristaként kerül egy előkelő kerti mulatságra zongorázni, az alkalomhoz illő, de kölcsönkért ruhában. És a ruha miatt hiszi azt egy gazdag úriember, hogy Ripley a fia barátja – és hősünk egyáltalán nem igyekszik eloszlatni a félreértést -, a milliomos pedig ezer dollár jutalmat ajánl fel neki, ha visszahozza a tékozló fiút Itáliából. Olaszországba érkezve hamar összebarátkozik a tékozló Dickie-vel és annak menyasszonyával, élvezi a luxust és a társaságot, de a gazdagok lassan ráunnak a túlságosan igyekvő szegény srácra – aki viszont foggal körömmel ragaszkodik új életéhez. Ami nem is az ő élete.
A regény és a film legjobb húzása, hogy bár az első pillanattól kezdve ellenszenvesnek tartjuk Ripleyt, megértjük azt, mi vezérli, és talán pont ezért szurkolunk neki. Minél gátlástalanabb, minél aljasabb tettekre szánja rá magát, annál jobban izgulunk, hogy ne bukjon le – amihez persze kell egy tűpontos dramaturgia is, amikor minden tizedmásodperceken múlik, amikor a feszültség mindig kiszakadni látszik, de újra és újra lefojtja azt a rendező, hogy még nagyobb erővel törjön fel. És ehhez kellett Matt Damon is a kisfiús képével, ami mögött ott az elszántság, a bizonytalanság és gátlástalanság, és Jude Law, aki tökéletesen hozta a túlságosan is magabiztos playboyt, és Gwyneth Paltrow, aki méltó párja volt. És a bűn szövevénye egészen különösen fest, ha a legnagyobb aljasságokat ragyogó napfényben, festői környezetben követik el!
Highsmith regényéből egyébként francia René Clément még 1960-ban rendezte meg saját filmjét Ragyogó napfény címmel Alain Delon főszereplésével – az is egy igazi klasszikus, aki teheti, nézze meg.
