Arnold Schwarzenegger Conanját persze lehetetlenség megismételni, az akkor még nem gigasztár Jason Momoa mégis megpróbálta. Nem nyerhetett, de keményen harcolt!
Az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült, az őrült, de többnyire zseniális John Milius rendezte 1982-es Conan, a barbár kétségbevonhatatlan klasszikus. Még akkor is, ha a témát tekintve azért közel járunk a jó indulattal is inkább B-kategóriához, az akkor még pályakezdő Arnoldot pedig nem színészi teljesítménye miatt szerettük. Egy ilyen anyaghoz pedig nagy bátorság hozzányúlni!
A kultuszfilm újragondolásával az általában horrorban utazó remake specialista német Marcus Nispelt bízták meg, aki már A texasi láncfűrészes újragondolását is jól oldotta meg, ám az új Conan-film nem lett hatalmas siker. A főszereplő Jason Momoa ekkor ugyanis még nem számított nagy sztárnak, sokan még a nevét sem ismerték, pedig, ha tudták volna, milyen szerepe lesz a Trónok harcában, és hogy ő lesz Aquaman, akkor már csak kíváncsiságból is megnézték volna ezt a filmet. És nyilván Momoának is kellett ez az elmúlt pár év, hogy ő maga is megérjen, hogy fellépésének igazi tekintélye legyen, hogy annyit rakjon a szerepébe, amennyi pont kell, ugyanakkor mai szemmel nézve azért ott volt ebben a szerepében is minden, ami később jött, csak még nem olyan hangsúlyosan.
Az új Conan, a barbár (2011) történetét aligha kell bemutatni: Conan szülőfaluját feldúlják, apját és lakóit lemészárolják, a fiú – akit ezúttal nem hurcolnak el rabszolgaként -, bosszút esküszik, és óriási kigyúrt férfivá cseperedik, kalózkodásból él. Nekivág Hyboria földjének, hogy megkeresse és leszámoljon a hadúrral (a mindig remek Stephen Lang, a Vaksötét vak embere), aki egy bizonyos, hatalmas erővel bíró maszk nyomába eredt, és akinek egy bizonyos szűzlány (Rachel Nichols) vérére van szüksége a maszk erejének megidézéséhez. A rendező horrorgyökerei tagadhatatlanok, igaz, az eredeti műnek is voltak elég sötét pillanatai, az új munka azonban tobzódik az erőszakban, ami nem feltétlenül baj ebben a műfajban. Momoa nem feltétlenül rossz itt, de a show-t Rose McGowan lopja el mint a gonosz hadúr még gonoszabb lánya, borotvált homlokkal és fenyegető varázserővel!
Az új film deklaráltan inkább Robert E. Howard eredeti történetéhez nyúlt vissza, és nem Milius filmjének remake-je akart lenni – az volt, de így szebben hangzik -, és az eredetihez képest kétszer akkora büdzséből hiába volt kevésbé sikeres, bűnös élvezetnek mégis remek. Az pedig külön vicces, hogy bár a filmben rengeteg lovas jelenet van, Momoa retteg a lovaktól, így minden ilyen jelenetét vagy dublőrrel vették fel, vagy stúdióban, műlóval, és ez bizony néha tetten érhető.
