Chuck Norris

színész, író, executive producer
Született: 1940. március 10. (84 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Ryan, Oklahoma)
Film: 38 db
Cikkek: 15 db


1940-ben született az Oklahoma államban található Ryanben, apja részben ír, anyja cseroki származású. Szülei Norris tíz éves korában elváltak, két testvére közül az egyik öccsét a vietnami háborúban vesztette el. Szolgált az amerikai légierőnél, később több küzdősportban is fekete övet szerzett. Kétszer nősült meg, összesen öt gyermeke született. Színészként mások mellett olyan filmekben volt látható, mint A Sárkány útja, a Néma düh, vagy az Ütközetben eltűnt, a legtöbben mégis a Walker, a texasi kopó című sorozatból ismerik. Az új évezredben egyre szélesebb körben terjedtek el az abszurd tartalmú, a színészt természetfeletti képességekkel felruházó Chuck Norris-viccek.

Film (38)

  • 2019
    Chuck Norris vs. harci járművek 10 szereplő szereplő (amerikai reality műsor, 60 perc, 2019)
  • 2012
    The Expendables 2 - A feláldozhatók 2 7.4 színész színész (amerikai akciófilm, 102 perc, 2012)
  • 2005
    Walker, a texasi kopó - Újra akcióban 5.6 színész színész (amerikai akciófilm, 89 perc, 2005)
  • 2005
    Karátos védelem 4.6 színész színész (amerikai akciófilm, 92 perc, 2005)
  • 2003
    Démoni harangok 3.1 színész színész (amerikai horror, 110 perc, 2003)
  • 2002
    Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben 4.7 színész színész, executive producer (amerikai akciófilm, 90 perc, 2002)
  • 2002
    Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben 4.7 executive producer (amerikai akciófilm, 90 perc, 2002)
  • 2000
    Az elnök zsoldosa 5.8 színész színész, executive producer (amerikai akciófilm, 90 perc, 2000)
  • 2000
    Az elnök zsoldosa 5.8 executive producer (amerikai akciófilm, 90 perc, 2000)
  • 1999
    Walker, a texasi kopó színész színész, executive producer (amerikai filmsorozat, 60 perc, 1999)
  • 1999
    Walker, a texasi kopó executive producer (amerikai filmsorozat, 60 perc, 1999)
  • 1998
    Logan bosszúja 7.2 színész színész, író (amerikai akciófilm, 86 perc, 1998)
  • 1998
    Logan bosszúja 7.2 író (amerikai akciófilm, 86 perc, 1998)
  • 1997
    Walker, a texasi kopó 6.1 színész színész, író (amerikai akciófilm-sorozat, 45 perc, 1997)
    • TV2:
      • szerda (dec. 18.) 12:30,
      • szerda (dec. 18.) 13:30,
      • csütörtök (dec. 19.) 12:30,
      • csütörtök (dec. 19.) 13:30,
      • péntek (dec. 20.) 12:30,
      • péntek (dec. 20.) 13:30,
      • vasárnap (dec. 22.) 02:40,
      • vasárnap (dec. 22.) 03:25,
      • vasárnap (dec. 22.) 04:10,
      • hétfő (dec. 23.) 04:00,
      • kedd (dec. 24.) 04:30,
      • csütörtök (dec. 26.) 04:20,
      • péntek (dec. 27.) 04:30
    • Jocky TV:
      • csütörtök (dec. 19.) 04:15,
      • péntek (dec. 20.) 04:15,
      • szombat (dec. 21.) 04:15,
      • hétfő (dec. 23.) 02:40,
      • kedd (dec. 24.) 04:15,
      • szerda (dec. 25.) 04:15,
      • csütörtök (dec. 26.) 04:15,
      • péntek (dec. 27.) 04:15,
      • szombat (dec. 28.) 04:15,
      • hétfő (dec. 30.) 02:20,
      • kedd (dec. 31.) 04:15,
      • szerda (jan. 1.) 04:15
  • 1997
    Walker, a texasi kopó 6.1 író (amerikai akciófilm-sorozat, 45 perc, 1997)
    • TV2:
      • szerda (dec. 18.) 12:30,
      • szerda (dec. 18.) 13:30,
      • csütörtök (dec. 19.) 12:30,
      • csütörtök (dec. 19.) 13:30,
      • péntek (dec. 20.) 12:30,
      • péntek (dec. 20.) 13:30,
      • vasárnap (dec. 22.) 02:40,
      • vasárnap (dec. 22.) 03:25,
      • vasárnap (dec. 22.) 04:10,
      • hétfő (dec. 23.) 04:00,
      • kedd (dec. 24.) 04:30,
      • csütörtök (dec. 26.) 04:20,
      • péntek (dec. 27.) 04:30
    • Jocky TV:
      • csütörtök (dec. 19.) 04:15,
      • péntek (dec. 20.) 04:15,
      • szombat (dec. 21.) 04:15,
      • hétfő (dec. 23.) 02:40,
      • kedd (dec. 24.) 04:15,
      • szerda (dec. 25.) 04:15,
      • csütörtök (dec. 26.) 04:15,
      • péntek (dec. 27.) 04:15,
      • szombat (dec. 28.) 04:15,
      • hétfő (dec. 30.) 02:20,
      • kedd (dec. 31.) 04:15,
      • szerda (jan. 1.) 04:15
  • 1996
    Az erdő harcosa 6.4 színész színész (amerikai kalandfilm, 93 perc, 1996)

Hozzászólások

_goldie_ 2018 márc. 11. - 20:29:58
nincs evolúció csupán egy lista olyan élõlényekrõl akiket Chuck Norris élni hagyott :)
Chuck Norris egyszer olyan gyorsan kelt fel h látta magát aludni :D
..és ez Chuck kedvenc vicce http://www.origo.hu/teve/20180310-a-ma-78-eves-chuck-norris-kedvenc-chuck-norris-vicce-tv.html
..mához 2 évre lesz 80..-és tudjuk h õ szülte saját anyját- :) többre is képes..szerintem nemsokára saját maga újszülöttje lesz :D
biffco 2017 jún. 27. - 14:38:32
chuck norris látta az õsrobbanást. kétszer.
nyugiss 2016 máj. 11. - 17:57:18
breeder 2016 ápr. 08. - 18:01:36
ezt a bravúrt azóta sem tudom, hogy csinálta! :D
breeder 2016 ápr. 08. - 18:00:37
Egyszer belassítottam videón az egyik Norris filmbe, és láttam, hogy egy rúgás alatt nyomott tíz fekvõtámaszt és nyolc felülést. XD
breeder 2016 ápr. 08. - 17:58:33 Előzmény JasonStatham
Nem a színészi tehetsége miatt ruházzák fel mindenféle erõvel, hanem mert szinte minden filmjében õ a megtestesült erõ ember, aki mindent túl él, aki mindenkit lepofoz és mindig kimászik a csávából.

Régen én sem értettem, hogy mire föl ez a sok Chuck Norris vicc, de ma már másképpen látom.
Szerintem Norris egy jó arc. Lehet, hogy nem egy nagy pukk a színészi mimikája, de akkor is õ (volt) az egyik legjobb harcmûvész, aki mint színész (sok más kollégája mellett) a küzdõsportokat elég jól népszerûsítette. :)
JasonStatham 2015 júl. 10. - 12:44:30
Nem értem az embereket, hogy miért nem látnak a dolgok mögé. Kitalálják, hogy Chuck Norrist most mindenféle erõvel felruházzák. De mire föl? Ne mondjátok már, hogy akkora színészi tehetség, mint akár Al Pacino, akár Robert DeNiro, de még csak nem is DiCaprio (aki az egyik kedvenc színészem). Max küzdõsportban van tehetsége, amirõl nem vitatkozok, mert igazából nem tudom.
Egy szó, mint száz...szerintem egyfajta minõségi színvonalat fel kéne magának állítania mindenkinek és az alá nem adni. Nekem ez a véleményem Chuck Norrisról.
Csekély értelmû medvebocs 2015 márc. 10. - 22:26:27
Boldog születésnapot Walker

Jézus tud a vízen járni, Chuck Norris tud a betonban úszni.

Hogy hívják az atomcsirkét? Chick Norris

https://www.youtube.com/watch?v=SDfoURbiw8M
vénasszonyok:nyara 2013 ápr. 09. - 23:00:10
Chuck Norris életében egyszer tévedett, amikor azt hitte, hogy tévedett.
_mason_ 2013 ápr. 06. - 22:16:04 Előzmény PSI
Chuck Norris meg tud gyujtani egy hangyát nagyítóval. Este...
Összes hozzászólás