Tulajdonképpen ez az Ad Astra – Út a csillagokba lényege, Brad Pitt nekivág az űrnek, hogy megtalálja az apját és megmentse a világot, és közben pont olyan jól néz ki, mint szokott. Csak a világűrben, és ettől az egész komolyabb is!
Vicces, amikor a hazai forgalmazó biztosra akar menni, ezért megtartja a film jól csengő eredeti címét, és ad hozzá egy „kiegészítő” magyar címet, csakhogy a kettő gyakorlatilag ugyanaz. A latin Ad Astra per Aspera jelentése ugyanis a Csillagokig minden akadályon át -, így az egész tulajdonképpen ismétli önmagát. Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy Brad Pitt nekivág a világűrnek, hogy megtalálja az apját - , és, hogy megmentse az emberiséget, és ez a két feladat valahogy nagyon is összefügg.
Az élet sokszor igazságtalan, és az Ad Astra – Út a csillagokba (2019) bemutatóját többször is el kellett halasztani, részben azért, hogy ne ütközzön egy másik nagy költségvetésű, szintén gigasztár főszereplésével készült űrhajósfilmmel. A Ryan Gosling főszereplésével készült Az első ember (2018) ugyanis „beelőzött”, sőt, még egy Oscart is összeszedett – a legjobb vizuális effektusok kategóriában -, valamint három jelölést, szóval szépen ment, és innentől kezdve, ahogy az szokott lenni, Brad Pitt és az Ad Astra átkerült a futottak még kategóriába. Ami igazságtalanság, mert egy nagy ívű, rendkívül fontos kérdéseket feszegető, látványos produkcióról van szó. De miről is szól maga a film?
Hősünk, Roy McBride (Pitt) tapasztalt űrhajós a közeljövőben, amikor a NASA-t már SpaceComnak hívják. McBride nagy terhet cipel a vállán: hősnek tekintett apja (Tommy Lee Jones) annak idején egy forradalmian új űrexpedícióra indult, hogy idegen életformák után kutasson. Csakhogy a Földet katasztrofális hatású energiahullámok érik, és a jelek szerint ezeket az idősebb McBride egykori kutatóbázisa bocsájtja ki, és ha nem tesznek valamit, az egész Naprendszer összeomlik. Merengésre és rosszkedvre hajlamos hősünk pedig elindul a Szaturnusz felé, hogy utánajárjon a dolgoknak, és, hogy leszámoljon saját apakomplexusával. Persze nem csak úgy elrepül a Szaturnuszhoz, hanem tesz egy kitérőt a Holdon, majd a Marson, de még út közben is átugrik más űrhajókra, ahol véres és furcsa majomlázadás nyomaira bukkan. És most cseppet sem viccelünk!
James Gray (Az éjszaka urai, Z: Az elveszett város) rendező ezen felül saját bevallása szerint sokat kölcsönzött a 2001 - Űrodüsszeiából és a Csillagok közöttből, de egy kicsit még a Majmok bolygója filmekből is. Mindez azonban nem csak sci-fi, de egy egzisztencialista utazás is, ami leginkább az Apokalipszis most űrverziójára emlékeztet, amiben McBride papa az új Kurtz ezredes. Grayt tényleg az egzisztencialista utazás érdekelte, a valódi út csak ürügy, a téma tényleg az apakeresés és az emberiség jövője, ez azonban nem jelenti azt, hogy amolyan köldöknézős, elmerengős, értelmetlen művészfilmet hozott volna össze. Bár az egész filmet Brad Pitt viszi a hátán - például a produkció producere is -, mellé azért kapunk másokat is. Ott van a mindenben zseniális Tommy Lee Jones a bekattant tudós és távolodó apa szerepében, Donald Sutherland amolyan hírhozót játszik, egyik új kedvencünk, Ruth Negga a Mars kolónia furcsa vezetője és Liv Tyler a csak emlékképekben megjelenő feleség.
Az Ad Astra megannyi hibája ellenére is hatásos film. Rám mindenesetre hatott, ilyenkor van az, hogy pár megállót le kell gyalogolnom, miután kijöttem a moziból, és Hoyte Van Hoytema képei biztosan még sokáig kísértenek majd.
