Ahogy az ebből a korábbi cikkünkből is kiderült, a true crime műfaját nem a 2010-es évek végén/2020-as évek elején találták fel – de tény, hogy jelenleg hatalmas reneszánszát éli a megtörtént eseményeken alapuló bűnügyi filmek és főleg sorozatok zsánere. Tiger King, Making a Murderer, A Tinder-csaló, A tett, Az örökösnő álarca mögött, Az utolsó lépcsőfok: csupán néhány cím az elmúlt pár évből, ami jó példa rá, hogy a streaming közönsége egyenesen falja a megtörtént bűneseteket, legyen akár dokumentumfilmes (lásd az első három címet), akár fikciós (pontosabban fikcionalizált) eszközökkel feldolgozva.

Ami még rokon ezekben a példákban, az az, hogy az alkotók rendre olyan gyilkossági vagy bűnügyet választottak sorozatuk témájául, ami vagy nem egyértelmű (akár a megítélése, akár a konkrét bizonyítékok szempontjából), vagy nincs végleg megoldva (tehát még nem került sor az eset lezárására a bíróságon, vagy az épp a premier után történt meg) – hiszen

a valódi bűn izgalmánál a nézők számára már csak az borzongatóbb élmény, ha úgy mehetünk együtt a cselekménnyel, hogy közben mi magunk is próbáljuk megfejteni az esetet.

Ebbe a sorba pedig tökéletesen illeszkedik a Candy: Halál Texasban is, amely az első magasan jegyzett true crime széria, amivel az idén indult Disney+ előrukkol (eddig csak valódi gyilkossági ügybe keveredő true crime-rajongókról meséltek, lásd a Gyilkos a házban című krimivígjáték-sorozatot, amiről itt írtunk korábban). A Candy alapvetően Jessica Biel projektje, aki nemcsak a címszerepet alakítja a produkcióban, de A tettes című moralizáló és nyomasztó bűnügyi sorozat után tovább ássa magát a műfajba, és színészi ténykedése mellett ezúttal is ő volt az egyik executive producer is.

A 2003-as A texasi láncfűrészes-remake-kel feltűnt színésznő (aki azóta is csak nagyon ritkán kap tehetségéhez méltó szerepeket) egy texasi háziasszonyt játszik, akit egy 1980-as gyilkossági ügy kapcsán ismerünk meg, de csak a legvégén derül ki, hogy mégis miért ölt – előtte pedig betekintést nyerhetünk a karakterek ezt megelőző pár évébe is. A Candy: Halál Texasban mindezt öt, nagyjából egyórás epizódban tárja elénk,

ami rögtön szöget üthet a fejünkbe.

Mostanában ugyanis elharapózott az a trend a streaming szolgáltatóknál (és különösen igaz ez a true crime tartalmakra), hogy annak érdekében, hogy minél többször vagy minél tovább leültessenek a(z okos)tévé elé, maratoni hosszúságú sorozattá nyújtanak egy-egy olyan anyagot, amit egy nagyjátékfilm terjedelmében is bőven el lehetne mesélni. Legjobb példa erre talán a már említett Az utolsó lépcsőfok, amelynek az esetében néző legyen a fenekén, aki végig tudja ülni az összességében a Sátántangónál is hosszabb nyolc epizódot – legyen mégoly izgalmas is az alapul szolgáló gyilkosság.

A Candy azonban Az utolsó lépcsőfoktól eltérően a túlontúl is aprólékosan bemutatott érdektelen részletek helyett tényleg a lényegre koncentrál, így abszolút indokolt az öt epizód (ami játékidőben ráadásul csak bő négy és negyedórát jelent, szóval akár ledarálni is érdemes – és lehet is, hiszen október 12-én egyszerre került fel az összes rész a Disney+-ra). A Jessica Biel-sorozat alkotói ugyanis nem arra törekedtek, hogy pontosan rekonstruáljanak minden körülményt, hanem megelégedtek a pszichológiai háttér részletes ábrázolásával – és ebben az esetben

A sorozat készítői (a Hannibal egyik forgatókönyvírójaként és a már említett A tett kretátoraként ismert Nick Antosca, illetve A tett, a Mad Men – Reklámőrültek, a True Blood – Inni és élni hagyni és a Különleges ügyosztály író-producere, Robin Veith) tökéletesen alapozzák meg azt az építményt, amit a brutális baltás gyilkosságnak és előzményeinek, azaz a karakterek érzelmi életének a bemutatása jelent.

Az első epizód rögtön a kegyetlen bűntény napján kezdődik,

és azzal, hogy a feszültséget aprólékosan adagolva jelenítik meg, hogy az áldozattá vált asszony üzleti útra indult férje egész nap nem éri el telefonon a nőt, mi is azonnal érintetté válunk, és a férfival együtt leszünk egyre idegesebbek, így a végén érzelmileg nagyon megérinti a nézőt, amikor feltárul a rettenetes mészárszék.

Az emocionális megalapozást pedig ezzel párhuzamosan az alkotók ennél szubtilisebben is megvalósítják azzal, hogy egy rakás apró utalást rejtenek el a tragédiát megelőzően a képeken, amelyek mind-mind a veszélyre figyelmeztetnek: az éles konyhakéstől kezdve a varrógépnek a kézhez kockázatosan közel kerülő tűjén és magán a későbbi gyilkos fegyveren át az újságig, ami pont a Ragyogás kritikájánál van kinyitva, illetve a „szerintetek Han meghalt?” kérdésig (Candy és családja a gyilkosság napján ugyanis A Birodalom visszavágot nézik meg a moziban).

Az ezt követő részekből pedig megtudhatjuk,

mégis mi vezetett idáig

– láthatjuk, milyen szexuális frusztráció nyomasztja Candyt, ezt a tökéletesnek tűnő focianyukát (aki egyébként ambivalens módon gyilkos tettétől eltekintve végig sokkal szimpatikusabb, mint az áldozata: igazi sztár a maga kertvárosi közegében), hogy milyen csalódások bújtak meg a meggyilkolt nő és férje házasságában, illetve hogy milyen valódi kapcsolat fűzte egymáshoz a két családot a felszínes baráti viszonyon túl.

Utolsó epizódjában a Candy átvált tárgyalótermi drámába, ami azonban még a szokásos tárgyalótermi drámáknál is izgalmasabb, hiszen nemcsak az végig kétesélyes, hogy felmenti-e az esküdtszék a főhőst, vagy megbűnhődik a tettéért, de a korábbi ellipszisek után azt is itt mutatják meg először, hogy mégis mi történt azon a végzetes napon a két nő között (legalábbis az események egyik, egyedül ismerhető verzióját). Ennek ábrázolása pedig a véres események bemutatásán túl azért is annyira hátborzongató, mert a saját szemünkkel is láthatjuk,

milyen könnyedén és pillanatok alatt fordul át a normális, sőt hétköznapi abnormálisba – amiről végeredményben maga az egész sorozat szól.