Az Elit alakulat és a The Pacific - A hős alakulat után itt van a Steven Spielberg-Tom Hanks páros új II. világháborús sorozata, amely a náci Németországot bombázó amerikai pilótákról szól - de vajon miben és mennyire hiteles, amit látunk?
Igaz történet, amit A levegő uraiban látunk?
Teljes mértékben, ha néhány részlet nem is stimmel. Akárcsak Az elit alakulat (2001) esetében, Steven Spielberg és Tom Hanks új háborús szupersorozata, A levegő urai is egy rendkívül alapos történészi munka alapján készült. Donald L. Miller történész 2006-ban megjelent, Masters of the Air: America's Bomber Boys Who Fought the Air War Against Nazi Germany című könyve adta a történet törzsét, de felhasználták Harry Crosby hadnagy 1993-as emlékiratait is. A harmadik közös sorozatuk, a The Pacific - A hős alakulat (2010) kicsit más eset volt, ott két, a sorozatban is főszerepet kapó tengerészgyalogos visszaemlékezése – Robert Leckie-től a Helmet for my Pillow és E.B. Sledge-től a With the Old Breed: At Peleliu and Okinawa - adta az alapanyagot.
Valóban a filmben szereplő 100. bombázócsoport szenvedte a legmagasabb veszteségeket?
Az amerikai 8. Légihadsereg kötelékében harcoló, Angliában állomásozó 100. bombázócsoport a „véres százasként” lett ismert – az Apple sajtóanyagiban szereplő véres század csak elírás -, rendkívül magas veszteségei miatt. Csakhogy nem igaz, hogy ez az egység szenvedte el a legmagasabb veszteségeket a háború során: ezt a nem kívánt elismerést a 91. bombázócsoport kapta, amely összesen 197 B-17-es négymotoros bombázógépet veszített, 20-szal többet, mint a 100. Miért nevezték akkor a 100. bombázócsoportot "véres százasnak"?
A „becenevet” azért kapták, mert a hatalmas veszteségeket majdnem egyszerre szenvedték el.
Több hónapig indultak bevetésekre tolerálható veszteségekkel, hogy aztán egyetlen küldetés során elveszítsék teljes gépállományuk felét.
A Steven Spielberg és Tom Hanks által jegyzett A levegő urai című II. világháborús sorozat a legendás Az elit alakulat és a szintén remek The Pacific - A hős alakulat rég várt repülős "kísérődarabja", és eddig cseppet sem okozott csalódást.
Tovább
Valóban téves elképzelésen alapult a kezdeti amerikai bombázóstratégia?
A sorozatból kiderül, hogy míg a britek – a korábbi tapasztalataikból okulva – elsősorban az éjszakai bombázást részesítették előnyben, az amerikaiak a nappali bevetéseket választották, részben azért, mert bíztak abban, hogy a négymotoros, 12 géppuskával ellátott nehézbombázók, a repülő erődnek is nevezett B-17-esek a megfelelő formációban repülve képesek megvédeni magukat az ellenséges repülőgépektől. Hamar kiderült, hogy ez nem igaz. A másik ok a Norden célzóberendezés volt: a kezdetleges számítógépként működő berendezés, amely figyelembe vette a repülőgép irányát, sebességét, a szélerőt és sok minden mást,
a precíziós bombázást tette lehetővé, amely révén kímélni lehetett (volna) a polgári életeket.
Csakhogy a hétpecsétes titokként kezelt Norden nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – valójában mind az angolok, mind a Luftwaffe rendelkeztek hasonló berendezésekkel. 1944 elején az amerikaiak is áttértek a britek által alkalmazott területi bombázásra, majd megérkeztek a nagy hatótávolságú P-51-es Mustang kísérő vadászgépek, amelyek végleg kivívták a légifölényt a szövetségesek számára.
Valódi alakok a főszereplők?
Igen, a nagyszájú, örök bajkeverő John Egan őrnagy (Callum Turner) és a csendes, megfontolt Gale Cleven őrnagy (Austin Butler) valóban éltek. Még Pearl Harbor előtt jelentkeztek pilótának, nem elsősorban hazafias indíttatásból, hanem mert imádták a repülést.
Egan valamivel előbb érkezett Angliába, mint egysége többi része, hogy tájékozódni tudjon az ottani helyzetről. Hasonlóan valós személy volt Curtis „Curt” Biddick hadnagy (Barry Keoghan), aki másodpilótából küzdi magát pilótává és kap saját gépet és az eleinte pocsék navigátor, a folyamatos légibetegségben szenvedő Harry „Croz” Crosby hadnagy (Anthony Boyle) is.
Fekete vadászpilóták kísérték a bombázókat?
A sorozat előzeteseiben feltűnnek az ún. Tuskeege pilóták, a kizárólag afro-amerikai pilótákból álló 332. vadászrepülő csoport tagjai. Csakhogy ez az egység, amely a nevét az alabamai kiképzőtáboráról kapta, tunéziai, majd olaszországi bázisokról repült és közepes bombázók kísérete volt a feladata. A gépeik vörösre festett farkáról messziről felismerhető egység nem látott el kíséretet a 100. bombázócsoport számára, de hamarosan kiderül az is, hogy az előzetesek csalókák, hőseink valóban találkoznak velük, de teljesen más helyzetben. Mellesleg a Tuskeege alakulatról szól az A 99-es alakulat című 1995-ös háborús eposz.
Valódi repülőgépeket látunk a sorozatban?
Bár 45 Boeing B-17 bombázógép maradt fenn az utókornak, ezek közül csak 4 van repülőképes állapotban. Ezeket használni rendkívül drága, bonyolult és veszélyes lett volna. Érdekes, hogy egy másik repülős sorozat, a A 22-es csapdája (2019) esetében sikerült két eredeti B-25-ös Mitchell közepes bombázót megszerezni, de ezek gyakoribb és kisebb gépek. A levegő uraihoz így a készítők végül két másolatot építettek meg az eredeti tervrajzok alapján. Ezek pontos, méretarányos replikák, amiken minden pont ugyanúgy van, mint az eredeti gépeken, a kapcsolótáblákat is beleértve, de két fontos különbség azért mégis van. A másolatok, amiket 8 hónap volt megépíteni, úgy lettek kialakítva, hogy a kamerák elhelyezését és mozgatását is figyelembe vették, így az ablakok vagy az ülések kivehetők voltak. Fontos volt, hogy megmaradjanak a méretarányok, mert, ahogy azt a kellékfelelős Stuart Heath megfogalmazta:
„Ezek a gépek kívülről nagyon nagynak látszanak, belülről viszont klausztrofóbiásan szűkek”.
A másik különbség a harc közben „sérült” részekkel volt kapcsolatos: előre gyártottak roncsolt paneleket, amiket aztán „be lehetett cserélni” a történet megfelelő pontján az épekre.