Hiába az ígéretes alapsztori, a (nagyrészt) jó szereposztás, a remek zenék és a San Fernando völgy pazar látványvilága, ha a sztori olyan gagyi, hogy az már nekem kínos.
Mint a legtöbb nagy költségvetésű, első látásra is mutatós, nagy nevekkel készült Netflix produkcióban, a Nappali műszakban is volt fantázia. Adott volt minden egy ütős, látványos és nagyon szórakoztató filmhez, ahol medencetisztító hősünk a Los Angelest és a San Fernando völgyet elárasztó vámpírok levadászásából tartja el családját. Ehelyett kaptunk egy összecsapott, zavaros, helyenként befejezetlen valamit. Vigyázat, spoilerek!
A lengyeles nevű, de fekete bőrű Bud Jablonski igazából nem medencéket takarít, ez csak álca: vámpírokra vadászik, de nem azért, mert szent küldetése van, vagy bosszúra éhes. A vámpírfogaknak szép piaca van, bár nem derül ki, miért és mire jók az agyarak, mert rendszerint csak egy dobozban tartják őket, és kész. Bud nem keres jól, mert kirúgták a rendkívül bürokratikus vámpírvadász szakszervezettől – hogy ilyesmire miért van szükség, szintén nem derül ki -, pedig kéne a pénz. Volt felesége (Meagan Good) pénzt követel rajta, vagy elköltözik máshová a kislányukkal, ráadásul sikerül felbosszantania valami fővámpírt (Audrey San Fernando, aki gyalázatosan rossz színésznő), aki amúgy ingatlanügynök, és van valami spéci napteje, meg összehozná a különböző vámpírfajtákat.
Merthogy eldarálják nekünk, hogy öt vagy hat vérszívóféle létezik, csak arra emlékszem, hogy az egyik neve valamiért a pókok, és valamelyik fajta megeszi a frigóban a mások kajáját, de mindegy is, mert ennek a történet szempontjából az égvilágon semmi jelentősége nincsen. Ahogy úgy általában semmi nem illeszkedik szervesen egymáshoz ehhez a jó eséllyel három óra alatt megírt filmben, ahol időnként felbukkan Snoop Dogg is, mint legendás vámpírvadász, de valójában csak azért van ott, hogy „felbukkanjon”, és amiről a legnagyobb dicséret, amit ki tudok préselni magamból az, hogy viszonylag jól néz ki, és jó zenék szólnak benne. Mondjuk a nyugati parton vagyunk, ez adja magát, és ha már Snoop Dogg is ott van…
A John Wick (2014) elképesztő – és teljesen megérdemelt – sikere óta a kaszkadőrből lett rendezők korát éljük, és talán nem túl meglepő, hogy a nappali műszakot is egy harcművész hátterű, sokáig kaszkadőrködő rendező, bizonyos J.J. Perry jegyzi. Csakhogy amíg David Leitch és Chad Stahelski a szorgos kaszkadőr, akciókoordinátor és testdublőr évek alatt tényleg elsajátította a szakmát, Perry legfeljebb belekóstolt ebbe, és egy dolgot biztos nem tanult meg. Történetet mesélni. És azt, hogy nem elég, ha profin megcsinálnak egy akciójelenetet, annak emlékezetesnek is kell lennie. Perry lezavar egy rakás tök érdektelen csihi-puhit, amiknek a lényege mindig ugyanaz: több kaszkadőr nagy sebességgel fut hősünk felé, hogy aztán több golyót kapva vagy felbucskázzon vagy a golyók erejétől a mögötte lévő falhoz vágódjon. Persze ezt is meg kell tanulni, tudni kell, milyen vaktöltény kell, fontos az időzítés, hogy milyen hámot adjanak a vámpírt játszó pasira, ki kell párnázni a falat mögötte, nem akarok én semmilyen szakmát lebecsülni, csak ebből önmagában még nem lesz film.
Ráadásul akcióvígjátékról van szó, ami attól lesz vígjáték, hogy Jamie Foxx mindig morcos, a vámpírvadász szakszervezettől társként kapott pipogya Dave Franco pedig mindig béna. Bizony, még az a csúfság is megesik vele, hogy először bepisil, később összecsinálja magát, amikor vámpírokkal találkozik, és ez mekkora poén, nem igaz? Hát nem olyan nagy. Lecsekkoltam, Franco már 37 éves, mégis rendületlenül osztják rá a lelkes pályakezdő szerepét, de ezt is meg lehet unni. Tény viszont, hogy nem Franco a legrosszabb itt, a már emlegetett Audrey San Fernandóé a dicsőség, aki egy mexikói szappanopera komplett eszköztárával dolgozik, a többiek pedig unott pofával lenyomják az egészet, mert azt még ők is tudják, hogy ez egy pocsékul megírt filmecske. Amiben konkrétan elfeledkeznek szereplőkről, mint a konkurens vámpírvadász páros - Scott Adkins és Steve Howey - esetében. Pedig Los Angelesben járunk, ahol még a pincér is forgatókönyveket ír szabadidejében, hátha egyszer befut, ahol külön szakma a rossz forgatókönyvek kipofozása és helyrerázása (script doctor), szóval csak azt a plusz egy-két kört kellett volna megtenni, és esélyes, hogy kaptunk volna egy épkézláb filmet. Ja, és nem MUSZÁJ kaszkadőrnek filmet rendeznie, csak azért, mert a John Wick-es srácoknál bejött a dolog.
Értékelés: 5/10
