A karakter maradhatott, csak már nem utalnak a nemi identitására.
Február 19-én érkezik a Disney+-ra a Pixar első sorozata, a Nyerni vagy veszíteni, amely egy középiskolai softballcsapat tagjait követi a bajnoki mérkőzésüket megelőző egy hétben. A nyolc epizód mindegyike egy-egy új karaktert mutat be, így láthatjuk az eseményeket a bizonytalan gyerekek, az őket túlságosan féltő szüleik, sőt még egy szerelmes bíró szemszögéből is.
Amit biztosan nem látunk, az a háttérben meghúzódó transzszál, a Variety értesülései szerint ugyanis kivágták azt a rész. A szóban forgó szereplő marad a sorozatban, de a nemi identitására való utalásokat eltávolították, ami néhány sor párbeszédet jelent az egyik epizódban, vagyis a jelek szerint nem szenteltek volna amúgy sem egy teljes részt a témának.
Tiszteletben tartjuk, hogy a fiatalabb közönségnek szóló animációs tartalmak esetében sok szülő inkább a saját feltételeik és időzítésük szerint szeretne bizonyos témákat megvitatni a gyermekeivel"
- áll a Disney szóvivőjének közleményében.
A Deadline megszólaltatta az érintett szinkronszínészt is. Chanel Stewart még 2020-ban, a Twittert pörgetve bukkant rá egy posztra, amely arról szólt, hogy a Pixar egy 14 éves transznemű lányt keres egy transznemű tinédzser hangjához egy új animációs sorozat számára. Amikor őt választották, büszkeséget érzett.
Amikor a Disney illetékese hétfő este felhívta az édesanyját, Keishát, hogy közölje vele, hogy a Nyerni vagy veszíteni nem tartalmaz többé transznemű történetszálat, mindketten szívükre vették a dolgot. Stewart anyja így fogalmazott a Deadline-nak:
Stewart nem oszthat meg konkrét részleteket a karakteréről, de a Disney azt mondta neki, hogy az továbbra is fontos része a sorozatnak.