Onnan lehet felismerni a feketeöves filmrajongót, hogy trailerre sincs szüksége ahhoz, hogy erős izgalmi állapotba kerüljön, elég hozzá csak pár név a stáblistán. Vegyük kezdésnek Taylor Sheridant, aki a Sicario - A bérgyilkos forgatókönyvével robbant be, aztán megírta az évtized legjobb neo westernjét, A préri urait, majd rendezőként is bemutatkozott (Wind River - Gyilkos nyomon) és készített egy kiváló sorozatot is (Yellowstone). Stefano Sollima sem akárki, az ő nevéhez fűződnek az utóbbi évek legjobb olasz bűnsorozatai a Gomorrától a ZéróZéróZéróig. A főszereplőt, Michael B. Jordant pedig már nem kell bemutatni, a Creed bokszolójaként és a Fekete Párduc főgonoszaként is bizonyította kvalitásait. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy közös filmjük a kém- és thrillerregények nagymesterének, Tom Clancynek az egyik regényén alapul, akkor nehéz nem komoly elvárásokkal leülni a Bűntudat nélkül elé.

Pedig intő jelek is voltak bőven, az például kifejezetten rossz ómen, ha egy film több mint 20 éven át dekkol a development hellben, vagyis az előkészítési fázis poklában. Az azonos című regény 1993-ban jelent meg, és a megfilmesítési jogai azonnal el is keltek. Az első tervek szerint ’95 decemberében lett volna a premier Keanu Reeves főszereplésével, helyette Laurence Fishburne és Gary Sinise csatlakozott a stábhoz, de hiába sikerült John Miliust is szerződtetni forgatókönyvírónak, a projekt beleállt a földbe. Évekkel később a Paramounthoz került a jog, ők először Christopher McQuarrie-re bízták az adaptációt, a két fő szerepet pedig Tom Hardy és Kevin Costner alakította volna, majd miután ez a verzió sem készülhetett el, 2018-ban szerződtették Michael B. Jordant és Stefano Sollimát. Ezek után már egyenes út vezethetett volna a mozikig – ha nem jön közbe a koronavírus-járvány, és nem dönt úgy a Paramount, hogy a premier többszöri csúsztatása után inkább eladja a filmet az Amazonnak.

A végeredményt látva ez a lépés már nem tűnik annyira meglepőnek, a Bűntudat nélkül ugyanis egy olyan „tipikus Netflix-film”, ami történetesen nem a Netflixre, hanem a Prime Videóra került fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amíg a főszereplő az A-kategóriába tartozik, és a technikai kivitelezés is megüti vagy megközelíti a mozifilmes mércét, addig a történet csak mérsékelten nevezhető eredetinek, és az alkotók a saját kreativitásuk helyett inkább az ismerős panelek közönségvonzó hatásában bíznak.

Ahhoz, hogy megértsük, mi a legnagyobb baj a filmmel, elég csak átfutni a szinopszisát. A sztori szerint a szíriai Aleppóban amerikai tengerészgyalogosok rajtaütnek egy Assad elnökhöz hű paramilitáris egységen, és kimenekítenek egy túszt – de kiderül, hogy valójában nem szír katonákat, hanem egy orosz fegyverraktárat támadtak meg. Három hónappal később az egység Amerikába visszatért tagjait az orosz titkosszolgálat emberei módszeresen levadásszák és kivégzik. John Kelly (Michael B. Jordan) állapotos feleségét is megölik, de ő maga megmenekül, és természetesen bosszút esküszik, annak ellenére, hogy a CIA és a védelmi minisztérium fejesei is jelzik neki, hogy az oroszokkal való jó kapcsolat megőrzése érdekében lezártnak tekintik az ügyet.

Tom Clancy regénye, amelyet Taylor Sheridan és Will Staples gyakorlatilag teljesen átírt, 1970-ben, a vietnami háború idején játszódik, amikor a legnagyobb nemzetközi konfliktusokat még le lehetett bontani az Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállására. Ez az alaphelyzet még a regény megjelenésekor, pár évvel a kelet-európai rendszerváltozások után is izgalmas lehetett volna, ma már viszont kissé elavult, és Sheridanék nem is tudták vagy akarták igazán aktualizálni a történetet. A szereplők persze a legújabb fegyvereket és technológiákat használják, de a világkép szavatossága már lejárt. Kézenfekvő lett volna visszahelyezni a múltba a sztorit a Suszter, szabó, baka, kém után szabadon, de a Bűntudat nélkül elsősorban nem kém-, hanem akciófilm, amelyben a politikai háttérmachinációk sajnos csak az ürügyet jelentik.

Az akcióbetétek önmagukban amúgy bőven megütik a mércét, Sollima tudja, hogy kell borongós hangulatot teremteni és egymásnak feszülő kőkemény férfiakat stílusosan fényképezni, de egy idő után mégis monotonná és önismétlővé válnak ezek a tűzpárbajok. Michael B. Jordan kezében tökéletesen áll a fegyver, Jamie Bell és Guy Pearce pedig hitelesen másznak tenyérbe, valami mégis hiányzik. Nagyszabású hollywoodi produkcióhoz képest túlságosan ambíciótlan és „b-filmes” a végeredmény, ahhoz viszont nem elég felszabadult, bátor és gátlástalan, hogy igazi „bűnös élvezetként” nézhessük.

Elérhető: Prime Video (felirattal és szinkronnal)