Fares Fares, a skandináv krimik állandó szereplője - lásd Q ügyosztály - rendezőként mutatkozott be, és egyszerre rakott az asztalra egy nagyon emberséges túszdrámát és egy sötét krimit.
Ha egy filmben előkerül egy fegyver, amivel aztán bűntényt követnek el, sőt, még a rendőrség is megjelenik, akkor rendszerint krimiről beszélünk, az eddig színészként ismert Fares Fares első rendezése, az Egy és fél nap ennek ellenére is inkább érződik egy kamaradrámának – kamara-túszdrámának, hogy pontosak legyünk – mind klasszikus kriminek. Még akkor is, ha a skandináv bűntörténetek számos eleme is előkerül benne. De lássuk, miről is van szó.
Egy ideges, svédnek cseppet sem látszó férfi (Alexej Manvelov) sétál be egy rendelőbe, és az ott dolgozó feleségével akar beszélni. Amikor kiderül, hogy ez nem lehetséges, egy pisztolyt ránt elő, amit a nő (Alma Pöysti) homlokának szegez, de már nem tud vele távozni, mert kiérkeznek a rendőrök. Egy Simon nevű rendőrtiszt (Fares) vállalkozik a túsztárgyalásra, bár még sosem csinált ilyet, és hamarosan eléri, hogy a férfi elengedjen mindenki mást –
„Nem is értem, mit keresnek még itt”
-, teszi hozzá zavartan a túszejtő. Aki aztán eléri, hogy egy kocsit kapjon, amit Simonnak kell elvezetnie díszes rendőri kísérettel a nő szüleinek vidéki házához, ahol a kislányuk van. Sejthető, hogy a nehézségek csak most kezdődnek, ahogy a válásuk okai is hamar előkerülnek – természetesen mindkét fél sérelmeivel együtt. A rendőrtiszt pedig innentől nem csak túsztárgyaló és sofőr, hanem párterapeuta és védelmező is. Ugyanis nem várt helyzetek adódnak a félig elfüggönyözött autóban utazó hármasra.
A libanoni születésű – bár az asszír kisebbséghez tartozó -, de 14 éves kora óta Svédországban élő Fares Fares valahogy egész pályafutása alatt rendőröket játszott – lásd A 64-es betegnapló, A kairói eset, Nyomtalanul, Zsernyákok -, ami reflektál a változó, egyre színesebb Skandináviára is. Így nem csoda, hogy első rendezésének krimit választott. Amiben persze magára osztotta a rendőr szerepét, ami
a legjobb szerep és legjobban kidolgozott karakter,
de minden szentnek önmaga felé hajlik a keze. Simonról legalább annyit tudunk meg menet közben, mint a másik kettőről, de Fares vigyázott, hogy ne egy szentként ábrázolja őt: megismerjük a hibáit és gyengeségeit is emberként, de rendőrként végig profi marad. És a film erénye leginkább az, hogy nem akarja azonnal megváltani a bűnöst.
Akiben persze ott vannak Fares saját bevándorlói tapasztalatai, az előítéletekkel való szembenézés, de ez a (jelen esetben albán) férfi sem kell, hogy szimpatikus legyen a maga féltékenységével, hűtlenségével és paranoiájával, ahogy a felesége is több mint esendő. Sokat elmond, hogy egyikük sem igazán törődik a kisgyerekkel, aki végül szintén a kocsiban utazik velük – amiben azért vannak logikátlanságok is, így bizonyos pontokon kiderül, hogy Fares még nem rutinos történetmesélő. Az Egy és fél nap - ennyi ideig tart a túszdráma - bizonyos értelemben biztonsági játék egy olyan elsőfilmes rendezőtől, aki elsősorban színészként látja a történetet, de képes a jól ismert műfaj elemeit is ügyesen használni. Merthogy a skandináv krimivel nem lehet hibázni, és a feleség fontos szerepet kapó szüleivel azért ez a szál is markánsan megjelenik, mert Skandináviában minden bűn eredője a család.
Értékélés: 7/10
