Nem kell nagyon távolra tekintenünk, hogy egy olyan történelmi korszakot találjunk, ahol kiemelt jelentőséggel bír az otthon és annak biztonsága. A világjárvány kitörése óta a lakás és a ház vált az élet (és gyakran a munka) elsődleges színterévé, így mindenki igyekszik olyan életkörülményeket kialakítani, ami a legideálisabb számára. Talán nem véletlen, hogy most debütált a Netflix legújabb sorozata, amelyben egy család egyre kellemetlenebbül érzi magát új otthonában. Ráadásul A megfigyelő cikkünk írásakor a streamszolgáltató legnézettebb műsora.

A hétrészes sorozat főszereplője a New Jersey-i Westfield külvárosában álló ház, a Boulevard 675. Ide költözik be a történet elején a Brannock-család: férj, feleség, és két gyerek. A valóban magával ragadó épületet áron felül vásárolják meg, minden megtakarított pénzük rámegy, de úgy érzik, megérte. Számtalan szoba, ideális elrendezés, hatalmas kert, szóval olyan ház, amiben jó élni és gyereket nevelni. Ám a boldogság hamar csorbát szenved, de

Ryan Murphy sorozata rafináltabban építkezik annál, minthogy rögtön rázúdítsa a családra a rettenetet.

Először csak hétköznapi bosszúságok érik őket, amikor megismerik a furcsa szomszédságot. 

A megfigyelő kezdetekben azon az úton vezeti végig a nézőt, ahogy az új ház/lakás kényelmetlenségeit megismerjük, és ennek a receptnek az első összetevője a közvetlen környezet:

a kellemetlen szomszédság.

Az idős házaspár, Maureen (Margo Martindale) és Mitch (Richard Kind) naphosszat a kertjükben ülnek, és távcsővel figyelik az új lakókat. Már itt értelmet nyer a széria címe, de messze vagyunk még az valódi borzalmakról. A másik szomszéd, a saját világába zárkózott Jasper Winslow (Terry Kinney) azonban a kertbe is átmegy, sőt, a házban is feltűnik az új tulajdonosok engedélye nélkül. Testvére, Pearl (Mia Farrow) pedig a helyi Értékőrző Társaság elnöke, és gyakran helyteleníti a házon végrehajtott vagy még csak tervezett változtatásokat. Tehát onnan indulunk, hogy mindenki magáénak érzi a házat a környéken, és nem látják szívesen a Brannock-családot. De az igazi iszonyat még csak ezután következik.

Ryan Murphy gyakorlott a feszültségkeltésben, és abban, miként mutassa be az emberi lélek mélyén szendergő szörnyeteget, elég csak a nemrég nagy sikert aratott A Jeffrey Dahmer-sztorira, vagy az évek óta futó antológia sorozatra, az Amerikai Horror Story-ra gondolni. A történet gyújtoponja ugyanis még csak ezután lobban be: a család kap egy furcsa, írógéppel írt levelet.

„Kedves új szomszédom a Boulevard 657 alatt! Hadd üdvözöljem önöket! Hogy kerültek ide? A Boulevard 657 ereje hívta önöket magához? A Boulevard 657 évtizedek óta a családom tulajdonában áll, közeledik a 100. születésnapja. Én őrködöm felette, várom a második eljövetelét. Valaki figyelte a házat az 1920-as években, és valaki más az 1960-as években. Most eljött az én időm. Ismerik a ház történetét? Tudják, mi rejlik a Boulevard 657 falai között? [...] Van két gyerekük. Láttam őket. Terveznek még? Töltsék meg a házat fiatal vérrel. Az jót tesz nekem.”

Aláírásként pedig csak annyi szerepel: „A megfigyelő”. És ahogy sokasodnak a ház küröli rejtélyek, úgy érkezik újabb és újabb levél a megfigyelőtől. Bár úgy tűnik, hogy levélíró kiléte a tét, de ez a széria inkább olyan, mint David Fincher Zodiákusa:

a bizonytalanság felemésztő erejét mutatja meg,

azt, hogy milyen hatással vannak a családra azok a körülmények, amik az új házban várnak rájuk.

Nem csak arról van szó, hogy a házaspár nem tudja, ki a megfigyelő, ennél sokkal hétköznapibb problémák is megjelennek. Dean Brannock (Bobby Cannavale) idővel alkalmatlan lesz férjnek, alkalmatlan lesz apának, alkalmatlan lesz munkaerőnek és védelmezőnek is. Tulajdonképpen egy ponton mindenét elveszti, még a megbecsülését is, hiszen míg ő egyre rosszabbul teljesít a munkahelyén, felesége, Nora (Naomi Watts) egyedi kerámiáinak hatalmas sikere van, és már az első kiállításon mind elkel. Megbillen a patriarchális berendezkedés, ami az amerikai kertvárosi élet egyik pillére.

Frusztráló hangulata van A megfigyelőnek, hiszen mindenki gyanús, és senkiben sem lehet bízni. A sorozat egyfelől a domestic noir stílusjegyeit vonultatja fel, hiszen egy olyan thriller, ahol a fenyegetés belülről, a családi házból (vagy akár családtagok felől) érkezik. Másfelől viszont a kísértetház-történetek egyik fontos elemét is alkalmazza:

maga a ház ejti rabul lakóit.

Persze nem olyan értelemben, mint a természetfeletti horrorban, bár itt is pedzegetik a kísértetjárást, de valójában sokkal erősebb az a delejes hatás, amit a Boulevard 675 gyakorol az emberekre. Képtelenség szabadulni tőle, akkor is veled marad, ha már nem laksz ott. Ijesztő példázat ez a birtoklási vágyról, mikor már nem a személy uralja a tárgyat, hanem az őt. Ugyanakkor - bár nincs kimondva -, de egy furcsa jelenség, az oikophobia is tetten érhető, ami a házaktól való félelem. 

Azt meg elég könnyű elfelejteni, mivel csak az első epizód elején írják ki, hogy

A megfigyelő valós eseményeket dolgoz fel,

természetesen jócskán dramatizálva. Maria és Derek Broaddus 2014-ben vásárolták meg a Boulevard 657 alatti házat, és még a beköltözésük előtt nyugtalanító leveleket kaptak, pont olyanokat, mint a sorozatban, és ugyanúgy „A megfigyelő” aláírás szerepelt rajtuk. Összesen három levelet kaptak, amiben olyan részletek szerepeltek, amiket csak olyan valaki tudhatott, aki vagy járt az otthonukban, vagy nagyon közelről figyelte őket. Mint megtudták, az előző tulajdonos is kapott egy hasonló levelet, ám ezt nem említette az eladáskor. A rendőrség szerint a legvalószínűbb, hogy valamelyik szomszédjuk küldte, de a levélíró kilétére mindmáig nem derült fény. 

A megfigyelő egyik legnagyobb erénye, hogy nem akar mindenáron válaszokat adni, sokkal fontosabbnak tartja oknál az okozatot, de néha túlságosan könnyen ejt el történetszálakat. Ennek ellenére mégis működik, ami elsősorban a fullasztó atmoszférának köszönhető.