Nem tudni, hogy eleve a koncepcióval volt gond vagy a kivitelezéssel, de M. Night Shyamalan új filmje megannyi hibája ellenére is lenyűgöző darab.
M. Night Shyamalan 13. egész estés filmje, az Üveg vetítéséről kifelé jövet azért rendesen vakartam a fejem, hogy akkor mit is láttam. Egy elhibázott koncepcióra felépített, rendkívül ambiciózus, de végül kudarcot vallott munkát, vagy egy olyan filmet, ami majdnem két órán keresztül eljátssza, hogy butuska megoldásokkal dolgozik, de a legvégére mégis megrázza magát és végre felsejlik a nagy terv, amerre végig haladt. Gyanítom, hogy egy kicsit mindkettő, de a lényeg az, hogy Samuel L. Jackson megint jól járt.
Az Üveg az a film, ami a két előzménydarab, a 2000-es A sebezhetetlen és a 2017-ben bemutatott Széttörve ismerete nélkül aligha dekódolható, és ezt érdemes észben tartani. Ezekből érkezik a sebezhetetlen szuperhős, a hétköznapi életet élő, de közben esőköpenyben igazságosztó David Dunn (Bruce Willis), régi ellensége, a tolókocsis, törékeny csontozatú, de zseniális agyvelejű Mr. Üveg, azaz Elijah Price (Jackson), és a csak nemrég megismert Kevin Wendell Crumb (James McAvoy), a maga 23 különböző énjével, akik között ott van az emberfeletti erővel énje, a Fenevad. Ők hárman egy szigorúan őrzött intézetben találkoznak, ahol egy pszichiáternő minden áron arról akarja őket meggyőzni, hogy (szuper)képességeiket csak beképzelték.
És az Üveg szinte egész végig egyszerre elbizonytalanító és lebilincselő. Miért töri magát mindenáron a doktornő, miközben Kevinnek hisz, a másik kettőnek nem. Miért van összesen két ápoló kiemelten veszélyes bűnözők mellett, és azok is miért félidióták. Ha mindenütt kamerák vannak, hogyan lóghat ki folyton Mr. Glass és miért tekintik bűnözőnek Dunnt, aki nyilvánvalóan nem bántott senkit, és folytathatnánk. Shyamalan, aki egy vicces kameót is bevállalt, ugyanakkor most is remekül tud hangulatot teremteni és megágyazni a nagy fordulatoknak, illetve remekül bánik színészeivel. Legalábbis Jacksonnal és McAvoy-jal, akinek a szaftosabb részek jutottak, Mert szegény Willisnek nincs különösebb eljátszanivalója – most is beigazolódik, hogy a szuperhősfilmekben mindig a gonoszak a legizgalmasabb karakterek.
Merthogy, ahogy a film többször is emlékeztet minket, szuperhősfilmet nézünk, ami a képregények logikája szerint építkezik, és ahol a képregénybuzi Mr. Üveg nem csupán a főgonosz – vagy, ha tekintetbe vesszük a sorsát, a tragikus antihős -, hanem a történet formálója is egyben. Samuel L. Jackson pedig láthatólag nagyon élvezi ezt a lehetőséget, arcának apró rángásai is flérnek egy fél filmnyi történéssel. És itt nyer értelmet a film minden hiányossága és látszólagos hibái, slamposságai. Ami persze nem teljesen igazolja a fiatalabb szereplők, Dunn fia, Joseph (Spencer Treat Clark) és a Széttörve visszatérő elrabolt lánya, Casey (Anya Taylor-Joy) suta szerepeltetését –, hiszen ők teljesen esetlenül bukkannak fel és lépnek be és ki a sztoriba, ráadásul színészileg negyed annyit sem nyújtanak, mint a „felnőttek”. És nem igazolja azt sem, hogy miért sikerült a nagy leszámolás helyenként komikusra. Bár hajlamos vagyok azt hinni, hogy az Üveg egy jó, működőképes koncepcióra épült fel, sőt, helyenként egész lebilincselő lett, a kivitelezés rengeteg kívánnivalót hagy maga után.
Persze azt is merem feltételezni, hogy Shyamalan részben azon bukott el, hogy ezúttal két stúdió emberei ültek a nyakán, a két előzményfilm jogai ugyanis két különböző céghez tartoztak, így csak „közösben” volt megoltható ezek egyesítése, és ahogy ez lenni szokott, mindkét stúdiónak megvoltak a maga elképzelései arról, hogyan kéne kinéznie a történetnek. És ne írjuk le a rendezőt, ahogy azt sokan tették korábban, mert az Üveg a maga tökéletlen formájában is figyelemreméltó darab.
Értékelés: 7/10
