A nagy Lebowski

Noha korábban zsinórban már négy zseniális filmet is készítettek (Véresen egyszerű, Arizonai ördögfióka, A halál keresztútján, Hollywoodi lidércnyomás – az ötödik, A nagy ugrás kevésbé sikerült jól) Joel és Ethan Coen a hatodik filmjükkel, a Fargoval futottak be igazán, és két Oscart is kapott: egyet a forgatókönyvért, egyet pedig Francis McDormand nyert a főszerepért. Következő filmjük A nagy Lebowski volt, és máig ez a tesók legkultikusabb alkotása - komoly rajongói bázisa van, évről évre megrendezik a Lebowski Festet, amin seregnyi Töki, Walter, Jesus és Karl Hungos, a szakértő kolbászol. Ha őszinték akarunk lenni, A nagy Lebowski nem szól semmiről, de azt piszkosul jól csinálja. Jeff Bridges fantasztikus a mindent leszaró Töki szerepében, de a többiek is mind emlékezeteseket alakítanak, a forgatókönyv a dumáival, a látszólag valahonnan sehová nem tartó történeteivel pedig igazi bravúr. Talán a Fargo után ismét egy komolyabb darabot vártak a testvérektől, mert bár kapott néhány kevésbé rangos díjat, az Amerikai Filmakadémia tagjai még csak jelölésre sem méltatták.

Ragyogás

Stanley Kubrick Ragyogása az egyik legtöbbet elemzett film, és a szokásos filmnyelvi, esztétikai megközelítés mellett, a mérnöki tervezést bizonyítandó, párhuzamosan lejátszottak normálisan az elejétől és visszafelé, hogy bemutassák, bizonyos jelenetek épp egyszerre érnek össze, és a konteóhívők a Ragyogás rejtett üzeneteiben vélték megtalálni a bizonyságot arra a népszerű elképzelésre, hogy Kubrick a filmmel árulta el, hogy a holdraszállás csak kamu volt, aminek közvetítését valójában ő rendezte meg egy földi stúdióban. A Ragyogás több, mint film, de ha pusztán "csak" annak tekintjük, akkor is hosszasan sorolhatjuk, mennyi mindenben kiemelkedő: Jack Nicholson és szegény Shelley Duvall játéka, a látvány, a fényképezés és így tovább. Mindössze négy, kisebb díjat söpört be, és még néhány jelölést, de Oscar bizony nincs közöttük. Hozzá kell tenni, hogy a horrort elég sokáig lenézték, ez már önmagában elég volt, hogy lefitymálják Kubrick mesterművét.

Zodiákus

Az Akadémia szereti David Fincher filmjeit, rendre adogat is néhány Oscart, de meglepő módon a Zodiákust figyelemre sem méltatták. Azért is érthetetlen, mert a rendező dokumentarizmusra való törekvése egészen bámulatos, a dramaturgiát is felrúgja, mert egyrészt sok-sok esztendőt felölel a történet, másrészt a karakterek gyakorlatilag háttérbe szorulnak, a hangsúly magán a nyomozáson van. – és mind látványban, mind szikárságában és hangulatában az események idején, azaz a hetvenes években játszódó klasszikusokat is megidéz, mint például Az elnök embereit.  A Zodiákus gyilkost máig sem sikerült egyértelműen azonosítani, és bár a film megjelöl egy lehetséges elkövetőt, megannyi kérdés marad megválaszolatlanul. Nehéz mű, nem egy szombat délután pihentető móka, és komolyan rá kell hangolódni, de megéri.

Volt egyszer egy Amerika

Hollywood szereti a kosztümös, nagyívű, epikus történeteket, Sergio Leone 1984-es, utolsó filmje pedig tökéletes darabja ezeknek. Különleges, rendkívüli nosztalgiával idézi fel az egykori Amerikát, idézi fel a 20. század első évtizedeit, a szesztilalom és a keménykalpos gengszterek életét – mindezt olyan romantikus körítésben, mint ahogy azt a Volt egyszer egy Vadnyugattal már megtette. Talán mondani sem kell, hogy az is hidegen hagyta az Oscarról döntő úriembereket.

Amerikai pszicho

Brett Easton Ellis hírhedt regényét hangos botrányok övezték, hiszen az erőszakjeleneteit jellemezve a "gyomorforgató" gyengéd becézés csupán, ahogy szexjelenetek is jóval messzebbre mennek, mint hogy egyszerűen pornográfnak neveznénk. Nőgyűlölettel is vádolták a regényt, talán nem is alaptalanul, azt azonban feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a már-már abszurdba hajló túlzások a szatíra eszközei. Kegyetlen, tabudöntögető könyv az Amerikai pszicho, ezért sokáig megfilmesíthetetlennek tartották. Mégis, hogyan dolgozhatnák fel azt a történetet, amelyben a legártalmatlanabb gaztett egy láncfűrészes mészárlás? A nyálcsorgató perverzeken, esetleg a szigorúan vonallá szorított szájú kritikusokon kívül nemigen nézték volna meg. Mary Harron adaptációja ezért is kiváló, mert a beteg humor felől közelítette meg Ellis szövegét, és egy fekete komédiát csinált a történetből. És Patrick Bateman nyilván a filmben is gyilkolászik - noha igencsak óvatosan válogattak a vérengzések közül, a durvábbakra csak utalnak -, de egészen máshol van a hansúly. Emlékezzünk csak a legzseniálisabb jelenetre, igen, a névjegykártyásra. És hogy miért járt volna az Amerikai pszichónak legalább egy Oscar-jelölés? Mondjuk a feldolgozás bravúrja miatt a forgatókönyvnek. De a látvány, a fényképezés, a jelmezek is megérdemelték volna, mert a yuppie-k steril világát tökéletesen megjelenítették, ahogy Christian Bale is olyan önfeledtejn alakítja Batemant, hogy tulajdonképpen jó nézni azt az elmebeteg, szadista barmot.

Halloween

A slasherek egyik alapvetése John Carpenter 1978-as Halloweenje, ám tulajdonképpen mégsem az. Michael Myers itt még nem negykéssel mászkál végig a világon, hogy agyondöfjön minden szembejövőt, és a stáblistán még csak nevesítve sincs: The Shape, azaz Az Alak. A tudatosan lassú és kimért Halloween a lopakodó rettenetről szól, az arc nélküli, elemi gonoszról, és arról, hogy a derűs kertvárosban egy átlagos hétköznap megjelenik valami és végez veled. És miért? Mert csak. Korszakalkotó mestermű, de mivel horror(nak néz ki), még csak jelölést sem kapott.

Szemtől szemben

Ugye hogy döbbenetes, hogy egyetlen kategóriában sem jelölték Michael Mann legjobb, korszakalkotó filmjét, ami a Keresztapa 2. után nem csak összehozta Robert De Nirót és Al Pacinót, hanem mind a színészek alakításában, történetben, látványban, az akciójelenetek húsbavágó realizmusa miatt a legjobb filmek listáinak állandó élvonalában van?