Rupert Wyatt, a Majmok bolygója: Lázadás rendezője egészen különös hangulatú sci-fit készített az idegen lények uralta Földről, amiben valahol ott van egy thriller és egy tinifilm is, megannyi mozgóképes idézettel tarkítva.
Ez az a film, amire úgy ültem be, hogy szinte semmit nem tudtam róla: a szinopszisból és az előzetesből sem derült ki túl sok, azon túl, hogy idegen lények igázták le a Földet, és vannak, akik fellázadnak ellenük, és mivel nagy nevek sincsenek benne, hírek se nagyon érkeztek róla. Azt persze tudtam, hogy az a Rupert Wyatt a rendezője, aki A majmok bolygója: Lázadást jegyzete, aki nyilván ért a felbomló, majd újrarendeződő világokhoz. És az sem volt titok, hogy a főszereplők között egyedüli ismert névként ott van Vera Farmiga és John Goodman. Hát ennyivel mentem be a moziba, és sokáig nem lettem okosabb, miközben pergett a film, részben azért, mert Wyatt lassan bontja ki a történetet, és sokáig nem teregeti ki az összes kártyáját, részben azért, mert sokáig nekem nem állt össze a teljes kép. Pár dolgon még most is vakarom a fejem.
Szóval megérkeznek az idegenek, akiket nem nagyon mutatnak, csak egyszer, amikor a szülőket leölve meggátolják egy kis család szökését Chicagóból, de az, amit akkor látunk, elég ütős, és főleg attól, amit nem látunk. Merthogy az régi horrorfilmes fogás, hogy az a legijesztőbb, amit nem mutatnak meg, és az Elrabolt világ szinte végig nem mutatja meg ellenségeinket, vagy ha mégis, akkor csak részleteiben és/vagy rövid időre. A lényeg az, hogy az emberiség fejet hajt a lények előtt, leszerelik a hadseregeket, és zárt zónákat hoznak létre a nagyvárosokban – hogy miért pont ott, az nincs megmagyarázva -, és az idegenek ezen zónák mélyén, lent a föld alatt serénykednek, hogy kibányásszák a Föld tartalékait. Odafent rend van, a szinopszis szerint a bűnözés megszűnt, a munkanélküliség a nullához közelít, az emberi világot pedig az idegenek megbízottjai vezetik, mondván, mindkét fajnak jó az együttműködés. Ám vannak lázadók.
Persze, hogy vannak, minden, az elfuserált közeljövőben játszódó film arra épül, hogy pár lelkes tini és barátaik megindulnak a hatalom ellen, és elvileg ők a főszereplők, ám a háttérből mindent a John Goodman által játszott rendőrtiszt mozgat. Ő a chicagói rendőrség középvezetője, akinek egy merényletet kell megakadályoznia egy közelgő ünnepségen. És az összeesküvés részletei, a merénylet eltervezése és kivitelezése majdnem tökéletes, részleteiben gyakran pazar, az előtt le a kalappal, ahogy a kipusztult városrészek hangulata is elképesztő tud lenni, csak itt már egy kicsit birizgálja valami az ember agyát. Hogy lehet az, hogy annyian élnek gettókban, annyian élnek szegénységben és dolgoznak fillérekért, mégis megszűnt a bűnözés, kitört a jólét? És ha nagy általánosságokban nézzük a sztorit, akkor is van valami zavaró az egészben, és kezd derengeni, hogy Wyatt mindezt több másik filmből és regényből gyúrta össze. Ott van alapként az 1984, Az ember gyermeke, a District 9, az Érkezés és még sorolhatnám, amik tudatosan vagy sem, de mind nyomot hagytak a történeten és az azt meghatározó alapgondolaton.
Ami elvileg nem baj, mert egyrészt nem véletlen, hogy ezek a filmek a mai napig is meghatározóak, másrészt ma már nem szégyen kölcsönözni, ha azt az ember ügyesen, stílusosan és saját ötletekkel kiegészítve teszi. Az Elrabolt világ esetében ez csak félig, kis jóindulattal kétharmad részt sikerült, mert maga a világ nem áll teljesen össze, pedig erre szükség van, hogy a néző képes legyen hinni egy elég bizarr történetben, amiben az idegenek hol legyőzhetőek, hol nem, ahol sok minden csak külsőség, díszlet, ami mögött lehet, hogy nincs is semmi. És ahol Vera Farmiga például fontos, de mégis picike szerepet kap, John Goodman pedig eléggé fáradtan játszik, így két ismeretlen fekete srác viszi a filmet, akik annyira nem nagy nevek, hogy a magyar stáblistákra nem is kerültek fel, de én rendességből ideírom a nevüket: Jonathan Majors és Ashton Sanders.
Értékelés: 6/10
