A filmes témák közül talán a manipulált agy áll a legközelebb a mozi analógiájához. A sötét vetítőteremben elmosódik a határ a valóság és a képzelet közt. A vetített képek érzelmi reakciókat váltanak ki belőlünk, empátiát érzünk a főhős iránt, undort az antagonista felé, és együtt rezdülünk a film minden mozzanatával. A modern technikák (3D, 4DX, VR) még átélhetőbbé, még valóságosabbá teszik a mozgóképet, és egyre csak szűkül az a határ, hogy biztonsággal le tudjuk választani a filmet a valóságról. A mozgókép ejt csapdába, és mégis, a mozgókép mesél arról, milyen az, ha úgy megbuzerálják az agyunkat, hogy képtelenek vagyunk különbséget tenni a kreált képzelet és a valóság közt, vagy akár teljesen elveszítjük a kontrollt a tudatunk felett. Tíz ilyen film következik most, és nem, a Mátrix nem lesz benne.

Brazil (1985)

Terry Gilliam disztópikus szatírája egyszerre ábrázol egy bürokratákkal és szankciókkal teli jövőt, és hoz egyfajta retró-hangulatot, amiről elsősorban a látványvilág gondoskodik. Ám egy egyszerű hivatalnok mer nagyot álmodni, és míg a fantáziájában ő egy fényes páncélú lovag, addig a való életben csatlakozik az ellenállási mozgalomhoz, és fenekestül felforgatják a világot. Vagyis, pardon, ez sem a valóság, mivel a film végén kiderül, hogy a derék hivatalnok már egy ideje csak képzeleg, hiszen már rég elfogták, és kínvallató elmekontroll-eljárásnak vetették alá.

Total Recall - Az emlékmás (1990)

Philip K. Dick novellájának első filmadaptációja (a második 2012-ben készült), amely a nem is olyan távoli jövőben, 2084-ban játszódik, ahol képesek kitörölni, összekuszálni az emlékeket. Ez történik Douglas Quaillel is, akit azonban éjszakánként furcsa álmok gyötörnek, és amikor utánajár a mikéntnek, nagyot csodálkozik. Az eredeti novella tulajdonképpen egyfajta előzménye a Különvélemény című történetnek, ám az abból készült film ezt a párhuzamot nem használta ki.

A parazita (1994)

Ha a film eredeti címét vesszük, máris világosabb, miért került fel a listánkra: The Puppet Masters, vagyis ‘Bábmesterek’. A parazita ugyanis az irányításról szól, arról, miként igázza le egy idegen civilizáció az emberiséget. Egy amerikai kisváros közelében UFO landol, az űrlények pedig az egyes emberek tudatát irányítva férkőznek be a társadalomba.

Dark City (1998)

Egy évvel azelőtt, hogy mozikba került volna a Mátrix, ez a film már vastagon foglalkozott a szabad akarat kérdésével. A Dark City sötét vízió arról, hogy mi van, ha nem mi irányítjuk a sorsunkat, és az életünk játékszer csupán egy láthatatlan csoport kezében. Egyáltalán, van-e rá bármi mód, hogy észrevegyük mindezt, és kiszabaduljunk belőle? A sci-fi, a filmnoir és a német expresszionista horror elemeit vegyítő film sötétebb, pusztítóbb, mint a Mátrix, de jobban is illik ez az éjfekete melankólia a témához.

Eredet (2010)

A grandiózus látvány könnyen elterelheti a figyelmet a lényegről, hiszen Christopher Nolan filmje nem fukarkodik a trükkökkel, ha mások elméjét kell bemutatni. A folyton változó, minden fizikával szembemenő, kiszámíthatatlan világban tolvajok járnak, akik gondolatokat lopnak. Ám ezúttal egy gondolatot kell elhelyezni valakinek a tudatában. Az Eredet tulajdonképp a folyamatot mutatja be, azt, hogy miként manipulálják az agyat.

Tűnj el! (2017)

Jordan Peele filmje, amely 2018-ban megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat, a rabszolgatartásról mesél egészen új nézőpontból. Itt egy különleges eljárás segítségével a fehér felsőosztály képes áthelyezni a tudatát egy másik testbe, így szert téve a halhatatlanságra. Most épp fekete férfiakat és nőket néztek ki maguknak, az ő elméjüket száműzik, hogy helyet csináljanak a sajátjuknak. A Tűnj el! trükkje, hogy nem azzal veri át a nézőt, hogy amit látunk, az nem valós, hanem azzal, hogy a látott személyek nem azok, akiknek gondoljuk őket. Ráadásul, akárcsak az Eredet,  a film második fele magára a folyamatra helyezi a hangsúlyt.

WandaVízió (2021)

A legelső hivatalos sorozat a Marvel-moziverzumban, ráadásul közvetlenül a Végjáték után játszódik. Az elején olyan az egész, mint egy félresikerült poén: Wanda és szerelme, Vízió egy fekete-fehér, 60-as évekbeli sitcomban tűnnek fel. Ám valami nem stimmel, hiszen Vízió már a Végtelen háborúban meghalt, szóval ez nem is olyan vicces. A WandaVízió valójában egy kilencrésznyi gyászfeldolgozás, melynek első lépéseként Wanda a tagadásba menekül, és egy idealizált világot épít maga köré, ám nem csak a saját tudatát manipulálja, hanem egy egész városét is.

Különválás (2022-)

Az Apple TV+ rafinált sorozata továbbgondolja a munka és a magánélet szétválasztását: itt szó szerint két tudatra hasad a melós, és a külvilági énje nem tudja, mit csinál a munkahelyén, és fordítva. A titokzatos cég még titokzatosabb irodai munkásai azonban elkezdik bánni, hogy részt vettek ebben a visszafordíthatatlan folyamatban, és a két énjük nyomozásba kezd. Csakhogy, amit az egyik kiderít, arról a másik mit se tud. Az egyéni látványvilággal és komótos tempóval dolgozó széria egyszerre szürreális, abszurd, disztópikus dráma és feszült thriller. 

Nincs baj, drágám (2022)

A film, aminek kapcsán már a premier előtt arról beszéltek, hogy volt-e köpködés, vagy sem. Persze úgy is feltehetnénk a kérdést: mi a valóság? Olivia Wilde rendezése egy kicsit Mátrix, egy kicsit A stepfordi feleségek, de mindenképp sajátos hangulata van, bár a tanulsága elég szájbarágós. A világtól elzárt, 50-es évekbeli kisvárosban minden csupa boldogság, a férfiak dolgozni járnak egy titokzatos helyre, a nők házimunkát végeznek, szülnek, gondoskodnak a férjükről, miközben magukról se feledkeznek meg: shoppingolnak, balettórára járnak. Az egész olyan, mint egy rikító katalógus, és végül kiderül, hogy tényleg az. Az egész város egy szimuláció, ami pusztán a résztvevők agyában létezik, akik egy boldog élet reményében léptek be a virtuális világba.

The Wizard of Gore (1970)

A zavarba ejtően brutális horrorfilmben egy bűvész, Montag “a varázslatos” élő adásban gyilkolja le azokat a nőket, akik önként jelentkeznek a közönség soraiból, majd a delikvensek sértetlenül lépnek elő a takarásból. Hogy még komplikáltabb legyen a helyzet, később mégis meghalnak, mégpedig oly módon, ahogy Montag a színpadon végzett velük. A bűvész rafinált hipnotizőr, az egész film alatt újra és újra kiderül, hogy amit látunk, az nem valóságos, sőt, még magát Montagot is átverik. “Biztosak benne, hogy tudják, mi a valóság? Honnan tudják, hogy épp ebben a pillanatban, nem otthon álmodnak arról, hogy itt ülnek ezen az előadáson?!” – kezdi a bűvész a mutatványt.