Al Pacinót majdnem kirúgták A keresztapából, olyan rosszul játszott

Eleinte úgy érezte, hogy a valaha készült legrosszabb filmben játszik, és biztos volt benne, hogy vége a karrierjének.

Bár Al Pacino annak idején csupa pozitív kritikát és egy Oscar-jelölést is kapott Michael Corleone szerepéért, saját bevallása szerint

az 1972-es A keresztapa első néhány jelenetének leforgatása után a Paramount stúdiónál annyira elégedetlenek voltak az alakításával, hogy ki akarták rúgni a produkcióból.

Forrás: InterCom

 

A 84 éves sztár a napokban megjelenő Sonny Boy című önéletrajzi kötetében részletesen elmeséli, hogy már eleve nem is tetszett neki az a jelenet, amit a meghallgatáson elő kellett adnia Diane Keatonnal, a rendező, Francis Ford Coppola azonban mégis neki adta oda Michael szerepét. Csakhogy később az éles forgatás sem indult zökkenőmentesen:

[Diane Keatonnal] az első napokat azzal töltöttük, hogy egymáson nevettünk, felidézve a próbafelvételről az esküvői nyitójelenetet, amit annyira utáltunk. A jelenet alapján ugyanis biztosak voltunk benne, hogy a valaha készült legrosszabb filmben játszunk, és amikor befejeztük a forgatást, visszamentünk Manhattanbe, és jól berúgtunk. Akkor azt gondoltuk, a karrierünknek vége.

Amikor a Paramount stúdió vezetői elkezdték megnézni a leforgatott napi felvételeket, Pacino visszaemlékezése szerint „megkérdőjelezték, hogy ő-e a megfelelő színész erre a szerepre”.

Egy olyan pletyka kezdett el terjedni a forgatáson, hogy engem ki fognak rúgni a filmből. Érezni lehetett a lendületvesztést, amikor forgattunk. Kellemetlen érzés volt a stábtagok között így dolgozni. Másnap bementem a vetítőterembe, és amikor megnéztem a felvételeket, az összes jelenetet a film nagyon korai szakaszából, azt gondoltam magamban: itt nincs semmi látványos.

A színésszel maga Coppola is közölte, hogy valami nincs rendben a játékával, máshogy kellene megközelítenie Michael Corleone karakterét, de nem tudtak együtt kisütni semmit. Végül Pacino szerint a véletlenek szerencsés összjátéka és az akaratereje segített rajta: előrébb került egy olyan jelenet a forgatási ütemtervben, ahol „végre megmutathatta, hogy mire képes”. Ez volt az a bizonyos éttermi jelenet, ahol Michael lepuffantja két ellenségét:

Francis megmutatta az éttermi jelenetet a stúdiónak, és amikor megnézték, már minden rendben volt. De csakis emiatt a jelenet miatt tartottak meg a filmben, ezért nem rúgtak ki A keresztapából.

(via The Independent)