Törökország hivatalos Oscar-nevezése ott játszódik, ahol majd’ minden török művész film, a csodás anatóliai tájon, távol a nagyvárosoktól, ahol az ember végre ember lehet. Vagy valami ilyesmi.
A török filmipar erős és virágzik, minden műfajban ontja műveit, bőven születnek hazafias akciófilmek, krimik és könnyed vígjátékok, de a világ szinte kizárólag a művészfilmjeikre vevő, azokra viszont nagyon. Nuri Bilge Ceylan, Semih Kaplanoglu és mások munkái az európai filmfesztiválok kedvencei A gyorsan, de biztosan diktatúrává váló, regionális nagyhatalmi szerepre törekvő és az iszlamizmussal kacérkodó Törökország filmesei érthető okokból ritka kivétellel nem politizálnak, műveikben általános, időtlen igazságokról értekeznek, olyan örök érvényű téziseket fejtve ki, mint az ember önmagára találására – vagy éppen elveszése a kozmikus igazságokat rejtő természet ölén.
A második nagyjátékfilmjével jelentkező Mustafa Kara is ilyen alkotó, akinek új filmje, a Hideg hegyek egyben Törökország hivatalos nevezése a 2017-es Oscar-versenybe. Hőse Mehmet, aki a modern élettől távol, egy Fekete-tenger melletti hegyi faluban él feleségével, anyjával és gyerekeivel. Állattenyésztésből tartja el családját, de a hegyekben primitív eszközeivel nemesfém után is kutat. Anyja és felesége haszontalannak látja ezt a munkát, és bár a múltban volt, hogy sikerrel járt, régóta rossz napok járnak rá. Egy nap eljut hozzá a hír, hogy a közelben bikaviadalt rendeznek, és úgy dönt, egyik bikájából is harcost farag, de ez a viadal sem hozza meg számára a várt sikert. A reménykedés, próbálkozás és kudarcok sorozata mögött kirajzolódik egy egyszerű férfi küzdelmes élete, és az ember, állat és természet közötti törékeny kapcsolat.
Mustafa Kara filmjének hőse igazi irodalmi archetípus, az egész életét végigküzdő férfi, aki, ha egy lépést előbbre is jut, hamarosan három lépést hátrazuhan, és a természet ebben a képletben a könyörtelen, rideg tanúja ennek a harcnak. A szeles, hóval befújt, vagy a mindent átáztató latyakban ázó sziklás táj kijózanító háttér ehhez a majdnem dokumentumfilmként működő drámához, amely nem mellesleg magyar koprodukcióban készült. A produkciós cég ugyanis a Katapult Film, a producer pedig a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Angelusz Iván, de a film hangmérnökei is magyarok voltak.
