Mindenki emlékszik a hírekből arra az esetre, amikor egy nyugdíjas német házaspár úgy döntött, hogy egy elnéptelenedő borsodi faluban kezd új élet. A helyiek eleinte barátsággal fogadták őket, de a viszony gyorsan elmérgesedett, amikor kiderült, hogy a „gyüttmentek” is szavazhatnak arról, megépüljön-e egy, a falu számára jövedelmező, de a környezetet szennyező beruházás a közelben. A németek vétója miatt a kivitelező végül egy másik helyszínt választott, a házaspár pedig közellenséggé vált, és a konfliktus végül tettlegességig fajult.  

Ez valójában #fakenews, az incidens nem pont így, és nem nálunk történt meg, de

akár nálunk is megtörténhetett volna, és emiatt igazán izgalmas Rodrigo Sorogoyen filmje.

A Szörnyetegekben egy galíciai faluba költözött ötvenes francia házaspárnak kell a helyiek indulatait megtapasztalnia, és valószínűleg akkor sem lenne érdektelen a történet, ha „csak” egy etnikai alapú szembenállásról szólna, de mindez csupán a kiindulópont. A valós eseményeken alapuló filmből kiderül, hogy Antoine (Denis Ménochet) és Olga (Marina Foïs) „fő bűne” nem a franciaságukban keresendő, azért néznek rájuk ferdén, mert nemet mondtak egy szélerőműpark-beruházásra. Döntésükre a legindulatosabban éppen a szomszédaik reagálnak, az állattartásból élő testvérpár, Xan és Lorenzo (Luis Zahera és Diego Anido) először csak a kocsmában szólogatnak be Antoine-nak, majd változatos módszerekkel zaklatni kezdik a házaspárt. A francia férfi hiába fordul a rendőrséghez, ezért jobb híján maga próbál meg bizonyítékot gyűjteni a szomszédai ellen.

A háttérinformációkat nem egyből zúdítja rá a nézőkre Sorogoyen, így csak fokozatosan derül ki, hogy a történet nem a zsigeri idegengyűlöletről szól, és a feszültség is ugyanilyen lassan, de hatásosan épül addig, amíg ki nem robban az elkerülhetetlen erőszak. Az alaphelyzet ismerős lehet a westernekből és a Szalmakutyákhoz hasonló, "nem igazán kedveljük a fajtádat errefelé"-típusú thrillerekből és horrorokból, ahol a szokásos koreográfia szerint a művelt(ebb) és civilizált(abb) városiak kénytelenek a saját kárukon megtapasztalni, mennyire veszélyesek az elmaradott, elállatiasodott vidékiek. Az író-rendező részben épít erre a sztereotípiára, hiszen a korábban tanárként dolgozó Antoine és Olga sem mentes az arroganciától – ha nyíltan nem is nézik le a helyieket, meg vannak róla győződve, hogy ők jobban tudják, mire lenne valójában szüksége a falunak –, az állandóan a kocsmában héderező testvérpárt pedig tényleg nem az intellektus lángoszlopaiként ábrázolja. A kliséket ugyanakkor ki is fordítja, ebben a felállásban ugyanis nem a messziről jött, ökogazdálkodást folytató városiak azok, akik nem tisztelik a természetet, hanem az őslakosok, akik hajlandóak lennének szélturbinákkal elcsúfíttatni a tájat.

Nem kérdés, kivel van Sorogoyen szimpátiája, de ettől még képes a film egyik legemlékezetesebb jelenetében a testvérpár helyzetével is empatizálni. A kocsmai összezördülés során Antoine elmondja, miért döntött úgy, hogy a faluba költözik – számára egy fiatalkori álom vált ezzel valóra –, mire Xan azzal szembesíti, hogy ők nem két, hanem ötven éve élnek már itt. Számukra nem adatott meg a választás lehetősége, nekik a túlélés, és nem az önmegvalósító ökotudatosság a cél, így

ha a tetteikért nem is járhat felmentés, a frusztrációikat meg lehet érteni.

A sztereotípiák részleges kifordítása ellenére a Szörnyetegeknek így is fel lehetne róni, hogy túlságosan egyenesvonalú és kiszámítható, pláne ha thrillerként nézzünk, Sorogoyen azonban tartogat még egy csavart a végére. Az utolsó harmadban az addig csak kiemelt statisztaszerepre kárhoztatott Olga kerül előtérbe, és ezzel új konfliktusokat és értelmezési szempontokat emel be a történetbe az író-rendező, választ adva többek közt arra a kérdésre is, hogy

miként reagál ugyanarra a kihívásra egy férfi és egy nő.

A még mindig csak 41 éves Sorogoyenről eddig is lehetett tudni, hogy az egyik legtehetségesebb spanyol rendező. Pár éve elkészítette az utóbbi idők legerősebb politikai thrillerét, A rendszert, amely (nem csak) a spanyol politika korruptságának állított tükröt, majd forgatott egy megrázó karakterdrámát (Anya), a kilenc Goya-díjat elnyerő Szörnyetegekkel viszont ezeken is túltett, mert sikerült tökéletesen ötvöznie a Spanyolország határain túl is érvényes közéleti vonatkozásokat a húsbavágó személyes drámákkal. Az eredmény az év egyik legfelkavaróbb filmje.